Már a 23. héten is túl... :)

Hát ahogy így elnézem kicsit ellustultam a blogírás tekintetében az utóbbi hetekben. Betudható ez a (mára már megszűnt) kánikulának, meg a mindennapi dolgokban való elmerülésnek.
Ami engem illet örülök, hogy most kicsit enyhébb az idő, mert abban a forróságban volt néhány nap amit picit nehezebben viseltem. Aztán az átlagos hétköznapok mellett a takarításba, rendezkedésbe is igazán belemélyedtem.

Egyre inkább az jár a fejemben, hogy 2 és fél hónap múlva költöznünk kéne és hogy addig még mennyi dolog van a lakásnál, meg még úgy egyébként is.
Aztán meg kevesebb, mint 4 hónap és itt lesz a kis Petike! :) Egyenlőre olyan nehéz ezt felfogni... Persze már nagyon várom, meg azért izgulok is, hiszen még sose pelenkáztam gyereket, azt se tudom mit kell majd vele csinálni. Na jó, van róla némi elképzelésem, meg biztosan jön majd minden magától, hiszen mi nők erre vagyunk kitalálva. :)

Még ha kissé pánikolósnak hatnak is a fenti sorok, nem mondhatnám hogy pánikolok, inkább csak úgy elmélkedek dolgokon. Sokszor eszembe jut, hogy milyen lesz majd, amikor először megpillantom... Vajon kire fog hasonlítani? Milyenek lesznek a vonásai? Milyen lesz a kis arcocskája?

A hasam most már hétről-hétre egyre jobban gömbölyödik. Rá is csodálkoztam (miközben a konyhaszekrény tetejét mostam), hogy az elöl lévő ütközési pontom kissé lejebb tevődött (konkrétan a hasam ért a szekrényhez). Ez még kicsit szokatlan! :D
Hízni szerintem nem híztam, a hasamon kívül még máshova nem jött súly. Az ismerősök is ezt mondják. Na, majd egy hét múlva lesz tanácsadás, akkor majd konkrét számadatokkal is meglátjuk a dolgot! :) Nem mintha aggasztana a súlyom. Sőt nagyon jóízűeket eszek és nem is mindig keveset, épp amennyit és amit kívánok. Mozogni még mindig folyamatosan mozgok, bár a guggolások már kissé lomhábban mennek és a táncban néhány mozdulatnál már korlátoz picit a hasam növögetése. A kismama tornát is nagyon élvezem. Bár múlt héten ellógtam egy alkalmat, mert nagyon fájt az ágyékom. Felhívtam a védőnőt és mondta, hogy ez normális, az az oka hogy nyúlik tágul alakul minden. Ha ülök, vagy fekszem nem fáj. Amúgy meg már kezdem megszokni és kicsit enyhült is. Aztán olyan érzésem is van néha, mintha jól teleettem volna magam, pedig nem is. Persze, hát nő a hasam, a kis Petike csinálja magának a helyet! :D

Jut eszembe már nem is olyan kicsi. Döbbenet volt látni a legutóbbi ultrahangon, hogy mekkorát nőtt. Láttam a cuki kis talpacskáját is. :) Most nem készült igazán jó kép, mert a doki eléggé sietett, mivel sokan voltak a rendelőben és vagy már egy órája várták az ultrahangra jött kismamák.
Arra gondoltam, hogy el kellene mennünk 4D-s ultrahangra, mert ott már jól láthatnánk az arcocskáját, valamint ott videót is készítenek.

Nagy dilemmám van a szüléssel kapcsolatban is. Eddig úgy gondoltam, hogy nem választok dokit a szüléshez csak szülésznőt. Gondolván, hogy úgy is ő van velem többet, meg hát azt hallottam, hogy több nő jobban járt az aktuális orvossal, mint az akinek volt fogadott orvosa. Aztán beszéltem egy nagyon kedves ismerősömmel, aki ott dolgozott és azt mondta, hogy nem menjek oda választott orvos nélkül. Nem csak javasolta, hanem nyomatékosan mondta. Hát ő mégis csak ott dolgozott, biztosan jobban tudja. Szóval most ezeken a dolgokon gondolkodok, hogy hogy is lenne a legjobb...
Aztán eddig azt gondoltam, hogy a szülés női dolog, semmi keresni valója nincs ott a férfinak, de ahogy közeledik az időpont mégis egy re inkább felmerül bennem, hogy lehet hogy mégis jó lenne, ha velem lenne a Peti. Tulajdonképpen több dologban is kicsit káosz van a fejemben. :D Azt hiszem, majd a Peti és az adott szituáció dönti el, hogy mi lesz... Hallottam, hogy van a kórházban szülés előkészítő tanfolyam, arra mindenképpen szeretnék elmenni. Állítólag szeptembertől lesz újra.

Aztán még mindig nem mertem semmit sem vásárolni a picinek. Kiságyat kaptunk és egy babahordozót is, ami úgy 6 hónapos kortól lesz jó. Kapunk még fürdető kádhoz való állványt és az egyik kedves volt tanítványom ruhákat is felajánlott (bár még nem tudom mekkorák lesznek).
Ami biztosan kell még az a babakocsi, pelenkázó és olyan hordozó ami csecsemőnek jó. Ha esetleg valaki tud ezek közül bármit felajánlani, vagy tanácsot adni, hogy hol lehet olcsón beszerezni, azt nagyon megköszönöm.
Döbbenet, hogy egy babakocsi 70.000 Ft akciósan... És mondták, hogy a normális 100.000 Ft-tól kezdődik. Már nem azért, de mi simán felnőttünk ilyen hiper-szuper babakocsik nélkül. Úgy gondolom, hogy ebből a baba témából is jó bizniszt csináltak...

Minden esetre kell vennem egy kismama farmert, mert már a régiekbe nem fér el a hasam és majd őszre is jó lesz. Ezt már valóban nem halaszthatom tovább.
Tényleg, valakinek nincs esetleg felesleges kismama kabátja, az őszi hónapokra kölcsönbe?
Már elnézést, hogy így kéregetek, de szerintem teljesen felesleges pár hónapra egy vadi újat vennem.

Hát szóval ezek vannak velünk mostanság. Ha a fenti témákban (szülés, dokis tapasztalat, gyerekcuccok, stb...) tud valaki valami okosat mondani, szívesen fogadom a tapasztalatát!
És végül köszönöm, hogy ennyien olvastok! :) Már jóval 1500 felett jár az oldal látogatottsága... :)

Felteszem ide is a közös fotónkat, ami egy hete készült, amikor szülinapoztunk:

Fészekrakó ösztön (avagy A selejtezés és a nagytakarítás pozitív energiái)

Az egész selejtezési mániám akkor kezdődött, amikor megvásároltuk leendő kis lakásunkat, ami szerintem nagyon bájos lesz (főleg ha végre befejezzük a felújítását), azonban a méretét tekintve elég kicsi. Alapjában véve én feleslegesnek tartom a nagy házakat és lakásokat, azonban a természettel való kapcsolat lényeges számomra. Szeretem ha egy lakás szinte egybe nyílik a természettel. A kis lakás fenntartási költségei is gazdaságosabbak. Pfff, ha bele gondolok hogy ismerek olyat akinek a fűtött garázsa akkora, mint a mi otthonunk lesz... :D
Tehát hosszas keresgélés után végre ráakadtunk erre a kis lakásra, amely mindkettőnk kívánalmainak megfelelt. Én arra vágytam, hogy lehessen egy kiskertem és viszonylag eldugott helyen éljünk zöld környezetben, a Peti pedig olyan helyet szeretett volna, ami a központban van, ahol nem lesz szükségünk még egy autóra és a leendő gyermekeink is könnyen járhatnak majd óvodába, iskolába.

Szóval a pici lakás ténye egyből arra sarkallt hogy selejtezésbe kezdjek és hogy valóban csak a szükséges dolgokkal vegyük körül magunkat. Elindultam körbe a jelenlegi lakásunkban és rájöttem, hogy ez sem kell, az sem kell... A kiselejtezett cuccokat elajándékoztam, vagy feltettem egy aukciós portálra.
Miután megvolt az első selejtezős köröm és azt gondoltam, hogy nincs semmi más felesleges. Aztán rá egy hónapra tettem még egy kört a lakásba és magam is meglepődtem, hogy mi mindent találtam még. :) Az igazat megvallva napjainkban már vagy a tizedik körnél tartok és még mindig akad ez-az...

Meglepő, hogy az ember mennyi vacakkal képes körülvenni magát... Tartogat dolgokat, hogy jó lesz valamire, amikkel valójában sosem kezd semmit. Érdekes, hogy az első kör után még mennyi mindent megtartottam. Aztán a következő körben elengedtem egy kicsit többet, aztán meg még többet. S ahogy elkezdtem elengedni ezeket a felesleges dolgokat, egyben mintha a lelkemről is fejtettem volna le a felesleges rétegeket és folyamatosan közelebb kerültem önmagamhoz és az igazán lényeges dolgokhoz.

Fogyasztói társadalmunk persze pont arra késztet minket, hogy minél több felesleges dolgot vegyünk... Vegyél még nagyobb autót, még nagyobb házat, még okosabb telefont, még trendibb ruhákat... S a szomorú az, hogy sokan ezek alapján ítélik meg a másikat. Pedig lehet, hogy aki kifele azt mutatja, hogy milyen jól él valójában mind hitelből teszi (arról nem is beszélve, hogy a pénzzel nem osztogatnak párhuzamosan észt és emberi értékeket). Hát kérdezem én, valóban boldogabb valaki attól a tudattól, hogy mások mit hisznek róla, s közben valójában pedig éppen beleőrül abba, hogy kifizesse az adott törlesztőrészletet???
Szép kis csapdába csaltak sok embert... S talán nem is kellett annyira csalogatni, sokan mentek dalolva maguktól, gondolkodás nélkül... Több olyan ismerősöm is van, aki ha kicsit jobban keres, akkor már nagyobb autót, nagyobb házat vesz, ismét eladósítva magát...
Szóval jól megmanipuláltak minket, hogy egy könnyen irányítható tömeg legyünk és még véletlenül se érezhessük magunkat szabadnak.
Visszatérve a fogyasztói társadalomra, sajnos vannak dolgok, amiket nem tudunk kikerülni.  Míg a régi időkben egy lábbelit, bútort hosszú távra készítettek, addig ma csak néhány évre. Régen egy tárgyban benne volt az azt készítő mester lelke, tudása, tapasztalatai... Ma meg csak tömegesen legyártják a sok vackot, amit jó esetben is pár év után kidobhatunk.
Néha szoktam úgy játszani, hogy a TV-ben mikor reklámot adnak, akkor megnézem, hogy régen hogy voltak meg nélküle, mit használtak helyette, kellett-e az a dolog az embereknek...

Azt hiszem érdemes végiggondolnunk, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, mik az igazi értékek és mik azok a tárgyak, amikre valóban szükségünk van.
Azért van pár dolog, amikhez mégis ragaszkodok. A családi ereklyéinknek nagy értéket tulajdonítok és próbálom is megmenteni őket a leendő leszármazottaknak, hiszen ha én nem tenném nem biztos, hogy mást foglalkoztatna ez a családban. Így őrzöm a két dédnagyanyám kézzel írott recept könyvét, az egyikük imakönyvét, egyik üknagyszüleim portréját és a szépnagyanyám kiskanalát... Még sorolhatnám  tovább, a nagymamáimhoz kapcsolódó dolgokat, stb... Persze hobbi szinten családfát kutatok (majd egyszer erről is mesélek), talán azért is tartom fontosnak ezeket a dolgokat.
Aztán például kedvelem a régi könyveket is, amik a régi emberek tudásait, tapasztalatait foglalják össze.  Igazi kincsnek tartok egy-egy ilyen darabot, hiszen csak ritkán lehet ilyeneket kifogni és ha nem mentjük meg a bennük lévő tudás is kárba vész. S hány olyan dolog, ősi tudás lehet, amit nem mentettünk meg időben...
Óóóó, ha csak a Mariska néni rétesére gondolok, aminek a receptjét nem tanultam meg...

És itt leszögezném, hogy nem vagyok maradi! Talán gr. Széchenyi István mondását érzem a legtalálóbbnak:
"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."
Ez az egyik kedvenc idézetem, szerintem nagyon megfontolandó.

Szóval ha megszabadultunk a felesleges dolgoktól a takarítás is sokkal könnyebb.
Én is nekiálltam a nagytakarításnak, hogy majd amikor költözünk nagy hassal már csak apróbb dolgokat kelljen csinálnom.
Tehát most elengedem a régi dolgokat, kitakarítok, hogy befogadhassam az újat. Hiszen ki kell lélegezni ahhoz, hogy újra belélegezhessünk...
Sok változás vár rám hamarosan... Új lakás és egy kisbaba, teljesen új élethelyzet. :)
Mégis boldog vagyok, hogy egyszerre jön ez a sok új dolog az életembe és már nagyon várom.! :)
Addig pedig próbálok testileg és lelkileg felkészülni rá.