Újra itt vagyok! :)
Először is köszönöm Nektek, hogy ennyien nézitek nap mint nap az oldalat. Meglepve láttam, hogy már jóval 2200 felett van a látogatottság! Többen le is szólítottatok, hogy na mikor lesz már végre új bejegyzés! Nagyon aranyosak vagytok, hogy ennyien kíváncsiak vagytok ránk és az életünkre! :)
Íme pár új fotó a Petikéről (pontosabban ezek 1 hónapja készültek)... Ezek talán az első igazi portréi. Olyan cuki kisbaba, nem?
A dokitól egy egész fotósorozatot kaptunk, ez csak néhány közülük.
Hát igen, megy az idő... Már csak kevesebb, mint 2 hónap. El se tudom hinni! :)
Szépen gyűlnek a babaholmik, ismerősöktől is több mindent kaptunk (ezer köszönet érte), azonban még mindig van pár beszerzendő cucc. A napokban elkezdtem venni ezt-azt és hát csak lesek, hogy röpködnek az ezresek... Pedig amit lehet néztem aukciós oldalakon, vagy turkálóban. Na, de azért csuklyás babatörölköző 4.000 Ft-ért??? És ez volt az olcsóbb, de állítólag nagyobb koráig jó lesz.
Babakocsit is találtunk szépet (37 ezerért) Nagykanizsán a bababizományiban, ahol nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Szerintem praktikus, szép állapotú, és mégsem 80 ezer volt, mint ahonnan az új kocsik kezdődnek.
Ruhák tekintetében én a plüss rugdalózókért vagyok oda! :) Kaptunk pár kis nadrágot és felsőt, de én valahogy nem szívesen adnék nadrágot egy újszülöttre... Szerintem pelenkázás szempontjából is jobb lesz a rugdalózó, meg hát ha nagyobb lesz hordhat még épp eleget nacit!
Aztán voltam a múlt héten szülésre felkészítő előadásokon Zalaegerszegen. Összességében jó volt, bár az első napon kissé megijesztgettek, vagy talán csak elmondták azokat a dolgokat, amibe eddig bele se gondoltam. Igazándiból én úgy álltam hozzá a szüléshez, hogy odamegyek kipottyintom és kész!
Na jó, tudom hogy ez jóval összetettebb ennél, de hát most mit parázzak előre ezen, hiszen erre vagyunk kitalálva mi nők, nem?
Minden esetre a vágyam az lenne a szüléssel kapcsolatban, hogy minél természetesebb módon történjen. Ez kissé szertefoszlani látszik, hiszen egyértelműen kiderült számomra, hogy a dokiknak az a lényeg, hogy minél hamarabb meglegyen a gyerek. Mindenkinek oxitocint adnak, burkot repesztenek stb... Hát ez mindennek tűnik, csak nem természetesnek. Azonban a szülésznő akit választottam nagyon kedves, pont amilyennek elképzeltem! Bár csak pár szót tudtunk váltani, mert éppen szültek nála. Az is tetszik, hogy a szülésznők a homeopátiában is jártasak. A többi dologgal kapcsolatban viszont némi fenntartásom van.
Megnéztük a szombathelyi szülészetet is, mert a Czeizel műsorában láttam és nagyon tetszett. Igazán kedvesek voltak, körbevezettek, és a szülőszobákat is nagyon barátságosnak tartottam. Itt van VIP szoba, ami olyan, mint egy szállodai szoba és ha akarják kár az apuka is sokat ott lehet.
A Petinek az nem tetszett, hogy az ottani kórház amúgy sokkal lepukkantabb, mint az egerszegi.
Mondjuk a zalaegerszegi szülőszobákat még nem láttam.
Egyébként azt már megfigyeltem, hogy azonos területen dolgozók is ellentmondanak egymásnak bizonyos dolgokban. Ebben a 2 napban is kiderült, hogy amit az egyik előadó javasol, azt a másik nem.
Hát hogy igazodjon ki akkor egy kismama??? Például amit itt tanulunk gyógytornán légzést, annak mint kiderült a lihegős részét ki nem állhatják a szülőszobán... Az egerszegi gyógytornász más fajta légzést tanít, bár vannak azonos pontok.
A fő baj az, hogy manapság jóval kevesebb gyermek születik, mint régen, így az anyák sem tudják igazán átadni a lányaiknak ezt a tudást. Régen a nagy testvér pelenkázta a legkisebbet, a legkisebb a későbbiekben a nagynak a gyerekét... Természetes dolgok voltak ezek... Most egy csomó tudás elveszett, e mellé még agyon variálnak mindent és még jó üzletet is csinálnak a gyerekből és a szülésből...
Én csak próbálom hagyni, hogy feltörjön belőlem az ősanya, az ősi női tudás. Remélem valóban így lesz és a külső körülményektől függetlenül a legszebben tudom átélni a szülés és gyermeknevelés misztériumát.
A lakásról...
Hát a lakás miatt, olykor már az idegbaj határán állunk. Egyszerűen nem lehet igaz, hogy mi mindenből a legpocsékabb "mestereket" fogjuk ki! Ma már a bútorokat hozták volna, ha a parkettázás normálisan sikerült volna, és a második festőbrigád (az elsőről ne is beszéljünk) normális munkát végzett volna és ha az a volna ott nem volna...
Sokszor már nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek az egészen. Eddig azt hittük, hogy ha valakivel korrektek vagyunk akkor ezt viszont is elvárhatjuk... Hát ez a lakásfelújításnál nem igaz! Ha az ember bunkó, kekeckedő, tudálékos, akkor várhat esetleg elfogadható munkát a pénzéért. Ez egyszerűen hihetetlen!
Már kevesebb mint 2 hónap és itt a Petike. Már a gyerekszobáját kéne rendezgetnem!!! De kérdem én, hogy hol??????? Amióta megvettük a lakást azóta amúgy is olyan hontalannak érzem magam...
Mármint olyan szempontból, hogy itt az albérletben már nem érzem otthon magam, ott meg még nem.
Lassan már 2 éve tart ez a dolog...
Rajtam van a fészekrakó ösztön, de kb. a macskáinkhoz (anyu macskái) tudom hasonlítani magam, akik kölykezés előtt mindig keresik a helyüket, hogy hova fialjanak... :D Hát most magam sem tudom, csak keresem a helyem. El fogunk készülni időben? A munkások miatt? Az anyagiak miatt? És ha nem? Ez az albérlet nem a legideálisabb egy gyerek számára... A Peti szükség esetén másik albérletbe menne, de én nem akarok kétszer költözni... Itt viszont valóban sok lenne a fűtés, hogy ne fagyjon ide szegény gyerek a negyedikre...
Neki kéne állnom a babaruhák mosásának és vasalásának is, amiről azt gondoltam, hogy majd az új lakásban tehetem, de látom, hogy egyre inkább kifutunk az időből...
Imádkozok...
Nem nevezném magam különösebben vallásosnak, templomba járó meg végképp nem vagyok, de a magam módján rendszeresen kommunikálok Istennel. Sokszor megköszönöm neki a dolgokat és kérem, hogy alakítsa belátása szerint az életünket, ahogy jó, ahogy a javunkat szolgálják. S láss csodát, mindig segít! Nehéz volt megtanulni, hogy ne az egoja által kérjen dolgokat az ember, hanem merje az életét Isten kezébe helyezni.
Hálás vagyok a társamért, az anyukámért, a testvéremért, a rokonaimért, a Petikéért, azért, hogy apu volt az apukám, hogy békében élünk, van mit ennünk, hogy azt csinálhatom amit szeretek, stb... Ezek látszólag természetes dolgok, de vannak akiknek nem az! Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire szerencsések vagyunk, nem látjuk, hogy mennyi kincsünk van, mert természetesnek vesszük!
Úgy gondolom, hogy Isten sokszor nem véletlenül alakítja úgy az utunkat, ahogy. Ez az út olykor nehéznek tűnik, de szeretettel és benne bízva meg tudjuk látni a benne rejlő tanításokat. Ahogy mondani szokták, mindenki csak akkora keresztet kap, amekkorát cipelni tud. Én sokszor kíváncsian fürkészem, hogy egy adott dologgal mit is akar. Ezt a lakás témára levetítve például arra jöttem rá, hogy az otthon ott van, ahol szeretet van. Lehet ez itt-ott, akár a híd alatt is, mert az otthon talán nem is külső dolgokból áll, hanem belülről jön. És ha erre rájön az ember, akkor tulajdonképpen az egész nagy világon otthon van... :)
