Idilli szoptatás?

Na persze...

Előre vetítem, hogy ezen írásom nem a szoptatásról való nézeteimet tükrözi, hanem a jelenlegi érzéseimet.

Mindig is úgy álltam ehhez a témához, hogy ha egyszer gyermekem lesz én 1 éves koráig szeretném szoptatni. Arról egy régebbi bejegyzésben írtam, hogy a kórházban már kisebesedett a mellem és minden egyes szoptatás elején óriási kínokat éltem át.

Amikor lázas beteg voltam a múltkoriban, éreztem, hogy apad a tejem. Aztán az 1 hónapos tanácsadáson kiderült, hogy kicsi az én Petikém súlya. Előtte még szép kis pufók arcú volt, de a betegségem után láthatóan visszaesett, így tápszert írtak fel neki.

Mondták, hogy pohárból, vagy pedig kanállal adjam neki, mert különben nem fogja elfogadni a mellemet és naponta 7x etessem. Mérleget is kölcsönöztünk.
Addig sem volt annyira idilli a szoptatás, de ezek után totál rágörcsöltem az egészre...

Kezdjük ott, hogy ez a mérleg olyan vacak, hogy képtelenség normálisan megmérni rajta a ficánkoló gyereket. A "Hold" gomb megnyomásával (ami átlagot számol) is más értékek jönnek ki, mert kíváncsiságból 3x is megmértem egymás után és mindháromszor mást mutatott, volt hogy 50 g eltéréssel... Hát akkor így hogy tudom kiszámítani pontosan, hogy mennyit kell pótolnom???

A másik, hogy próbáltam pohárból itatni óvatosan, lassan... 30 ml pótlásnál 5x fuldokolt szerencsétlen gyerekem és ordított, valamint a fele a nyakában kötött ki. Aztán próbáltam pici kanállal is, ami minimálisan jobb volt, de így is fuldoklás volt a vége és a fele ismét a nyakában volt. 

Végül vettem Aventes 1 lukú cumisüveget (az egyik barátunkéknál nagyon bevált és a gyerek a mellet is elfogadta mellette) és abból gyönyörűen megette.

Másik kínom, hogy amióta apadni kezdett a tejem, de talán már előtte is a Petike nagyon brutálisan cincálja az amúgy is fájó mellemet. A vákumot nem engedi el, de a fejét csavargatja, húzogatja...

Aztán van hogy elengedi a vákumot és szinte zárt ínnyel szippantja vissza és ezt egy szoptatáson belül nagyon sokszor.

Szóval olyan szintre jutottam, hogy egyszerűen borzasztó ilyet leírni, de nem szeretek szoptatni!!!

Az agyam és a lelkiismeretem is maximálisan a szoptatás mellett van, de a testem és minden porcikám ellenkezik ellene. Az is nagyon zavar, hogy ingerült leszek szoptatás közben... És már egy ideje szinte az összeset végigsírom, nem annyira csak a fájdalom, hanem a lelki dolgok miatt. Küzd az agyam és a leliismeretem a testem és érzéseim ellen. Még jó hogy mostanában befonva hordom a hajam, mert amikor nagyon fáj kínomban azt markolászom. :(

És akkor még inkább megspékeli mindenki ezt a szoptatós témát a "Szoptassál, szoptassál" szöveggel...

Az egyetlen ember aki teljesen megértette az érzéseimet az anyukám. Ő mondta, hogy minden gyerek más. Engem például ő sem olyan kitörő örömmel szoptatott, mert nagyon vaddisznó voltam, de a tesóm gyönyörűen, szépen szopizott. Össze sem lehetett hasonlítani. 

Hát akkor ezt most jól visszakapom az élettől.
A Peti is nagyon rendes volt, mert mondta, hogy ő nem várja el, hogy szoptassam a gyereket, de mondtam neki, hogy én viszont elvárom magamtól. A Magdi néni is együtt érzett velem, amikor egyesített erővel próbáltunk a Petikébe kanalazni 20 ml pótlást sikertelenül.

Ezekről a dolgokról miért nem beszélnek sehol? Annyira nyomatják ezt a szoptatás témát (amit amúgy én is jónak és fontosnak tartok), de az árnyoldaláról, a nehéz részéről miért nem esik szó???

És aztán ha ilyen helyzetbe kerül egy anya totál kikészül és rossz anyának érzi magát amiatt, hogy nem feltétlenül pozitív dolgokat vált ki belőle a szoptatás...

Technikailag mondják, hogy mit hogy csináljon az ember, hogy lehet több tej, stb., de a lelki részével nem igazán törődnek, pedig nekem az kéne.

Azt is mondják, hogy le kell fejni a mellet szoptatás után. Hát kérdem én, ha szoptatok mindkét mellből 20-20 percet, majd összekotyvasztom a tápszert, aztán valahogy belediktálom a gyerekbe (mondjuk üveggel gyorsabban megy, de 60 ml-t belekanalazva...), majd pedig büfiztetek és megpróbálom csitítani az esetleg még síró gyerekemet, akkor mikor fejjek? Ja és hogy meglegyen a 7 etetés (amiből minden erőlködésem ellenére is maximum 6-ot tudok teljesíteni) kezdheti az ember előről az egészet.

Na és akkor csináljak mellette még bármi mást, ja és persze pihennem is kell, hiszen attól lesz sok tejem... Szerintetek??? Őrület...

Felhívtam két szoptatási tanácsadót is. Az egyikből kb. annyit tudok hasznosítani, hogy azt mondta, hogy nyugodtan ráérek a két etetés között fejni, nem muszáj a szoptatás után azonnal. Ezen kívül mindkét mellből etessek és a pótlást adhatom injekciós fecskendővel is a baba szájába. Ja, meg még azt mondta, ha cincálja a mellemet mondjam neki határozottan, hogy "NEM". Ezt kipróbálva valóban elengedte a mellemet (és ordított). Jó pár etetést végig "nem"-eztem.
A másik hölgy nézeteivel meg nem tudok azonosulni, miszerint minden nyekkenésre tegyem mellre a gyereket naponta minimum 12x, tegyem magunk mellé aludni, a mellemen altassam, stb...
Hát ezeket tutira nem fogom megcsinálni, mert szerintem a gyerek ha eszik egyen, ha alszik aludjon. A kettőt nem kell összekapcsolnia, ráadásul gyönyörűen alszik a saját ágyában. Számomra hasznosítható tanácsa az volt, hogy a pótlást akár úgynevezett tubussal is lehet adni, úgy hogy egyik végét az edénybe, a másikat a mellem mellett becsúsztatom a gyerek szájába és így olyan neki, mintha onnan szívná.

Egy kis elszántságot sikerült összeszednem és elhatároztam, hogy egy hétig még igyekszem lelkesen próbálkozni... Jelenleg ott tartunk, hogy a tejem már szerintem szépen kezd visszatérni (ez egy kis önbizalommal tölt el), csak a Petike nem akarja kiszívni rendesen. Tegnap este is 60 ml-t fejtem még le... Vagy nyafog (persze, mivel könnyebben jön az üvegből), vagy elalszik és folyton ébresztgetnem kell.
Délelőtt pont úgy tudtam fejni, hogy már közel volt a következő etetés, így üvegből kapta az anyatejet és a pótlást is. Szerintem így mindketten boldogabbak voltunk. Ő könnyebben tudott enni, nekem meg nem fájt és legalább pontosan tudtam, hogy mennyit evett. Amikor üvegből etetem akkor is próbálok vele nagyon szoros testkontaktust tartani, hogy az se hiányozzon egyikünknek sem.

S hogy ez lesz-e a mi utunk?
Fogalmam sincs, de erősen próbálom megtalálni mindkettőnk számára a legideálisabb megoldást!!!

Végül szerintem a szoptatás egészséges és fontos dolog, de azért is írtam le a mi tortúránkat, hogy ha más is hasonló helyzetbe kerülne ne érezze magát olyan egyedül és nyomorultnak ezzel a problémával, mint ahogy én érzem/éreztem magam.

Intim vallomás 1. (avagy változások testileg)

A várandóság alatt is végig tökéletesen éreztem magam a bőrömben. Annak ellenére, hogy óriási hasam volt soha sem éreztem magam bálnának. Élveztem a női élet ezen gyönyörű részének minden pillanatát.
Sosem aggódtam, hogy elveszítem az addigi alakom, vagy ilyesmi.
Aztán a szülés után nem akartam magamra nézni testileg. Nem zavart, de nem akartam foglalkozni a pillanatnyi kinézetemmel, mert tudtam, hogy pár hét és nem ilyen lesz. Ezért nem akartam beleélni magam, hogy éppen aktuálisan mi van. Minden esetre azért leírom, hátha a leendő anyukáknak tudok vele segíteni. Vagy csak azoknak akik kíváncsiak rá...

Szóval az első nap amikor ülni sem tud az ember (én még egy jó darabig nehezen tudtam, a varrataimat sem mertem megnézni) azt látja, hogy eltűnt az óriás hasa. Persze nem lesz lapos, mint előtte (már akinek ugyebár az volt). Nekem kb. úgy nézett ki, hogy felül semmi, alul meg egy nagy bugyor. Nem csak én voltam ezzel így, mert a látogatóim több megszült anyukáról is azt gondolták, hogy még szülés előtt áll.
Aztán a hasam napról napra egyre szebb lett és egész szépen visszaállt.
Egyébként a szülés kapcsán lett egy hasizomszétvállásom is, amit az ottani gyógytornász állapított meg. Most csinálom rá az általa előírt tornát és remélem szépen rendbe jön. Látszani nem látszik.

A terhességi csíkok...
Végig krémeztem magam és úgy láttam, hogy nem is lesz egy csíkocskám sem, de úgy tűnik a köldköm körül mégis marad néhány. Igazándiból cseppet sem zavarnak, sőt úgy döntöttem, hogy büszkén fogom viselni őket!!! Hogy miért is? Mert ez a legszebb tetoválás, amit valaha is elképzelhet magának egy nő. Bizonyítéka, nyoma annak, hogy egy életet hordott a testében majd hozott a világra. Vannak akik egy kedves emléket, nevet, személyt tetováltatnak magukra. Hát nekünk ezt a természet elintézi!
Takargathatnám, titkolni próbálhatnám, de miért tenném? Ha akarjátok megnézhetitek, mert büszke vagyok rájuk és szerintem minden nőnek annak kéne lennie!!!

Ennél még szívderítőbbek a magamhoz viszonyított igen csak Pamela Anderson-os kebel béli állapotaim. Konkrétan nekem az is újdonság, hogy előre hajolva össze érnek a melleim! :D
De ugyan akkor meg kell jegyeznem, hogy a szoptatás bizony nem csak olyan idilli dolog, mint amilyennek gondolja az ember, hanem olykor igen fájdalmas is tud lenni. Én főként a szoptatás elején látok csillagokat, amikor rákap a kis éhenkórász... :)

"A gyerek elég hamar be tudja azonosítani a szüleit az illatuk alapján."
Hát erről mesélhetnénk a Petivel... :D A természet tesz erről. Konkrétan napi sokszori tisztálkodás és dezodorok ellenére olyanok voltunk pár hétig, mint a tinédzserek! :) Tisztálkodás után 20 perccel már valóban beazonosíthatóak voltunk a szagunk alapján! :D Valószínűleg izgultunk is minden miatt és azért volt így. Szerencsére ez mára már rendeződött és újra illatosak vagyunk! :)

S hogy valóban hű legyek a fenti címhez és intim legyen a vallomás:
Szépen gyógyulgat a sebem is, amikor először megnéztem már akkor sem volt csúnya. Én valami brutális dologra számítottam, de ez egyáltalán nem az.
És hát intim tornázom ezerrel, mert bár mondják hogy szülés után már nem lesz ugyan olyan egy nő teste "olyan" téren, mint előtte, de azért nagyon remélem, hogy a 2 hét és 1 nap múlva lejáró 6 hét tilalmi idő végén minden ugyan olyan szuper lesz, mint előtte. :)
S hogy van kedvem a gyerek mellet ilyen dolgokra gondolni? Hát kövezzetek meg, de van! :D

Ez a fránya hasfájás...

Az én édes kis Petikém igazán hasfájós lett... :(
Próbálgatjuk a ilyen megy olyan cseppeket, de nem igazán látjuk az eredményt. Mindig periódusokban tör rá szegényemre a hasfájás. A Peti csak azt mondja, hogy "disznóvágásozunk", mivel kb. úgy visít szegényem, mint egy kismalac. Most is itt a karomban van el nyugodtan.

Vettünk egy zselés párnácskát (én csak pocak párnának hívom), amit felmelegítve rárakunk a kis hasára. Ez némileg használ.
Csütörtökön megyünk tanácsadásra, remélem ott tudnak valami okosat mondani. Annyira próbálok odafigyelni hogy mit eszek, de igazándiból mit sem számít. Kísérleteztem, hogy a tiltott dolgokon kívül még kihagyok ezt, vagy azt, de semmi nem volt eredményes. :(
Büfiztetem, tornáztatom meg ilyenek, de semmi eredmény...
Nem a gyereksírás zavar, hanem az, hogy fáj valamije és én nem tudok rajta segíteni, csak látom, hogy szenved szegény.

Az a baj az ilyen cseppekkel is, hogy legalább egy hetet kell adni nekik, hogy kifejthessék a hatásukat, egyenlőre viszont nem hogy javulna tőlük a helyzet, hanem inkább egyre rosszabb...
Még szerencse, hogy egyenlőre az éjszakáink még mindig nyugisak. A múlt este csaknem át is aludta az éjszakát. Kevéssel 6 előtt kelt fel szopizni.
Még az jutott eszembe, hogy van biotron lámpánk. Majd megkérdezem a doktornőt, hogy szabad-e használni ilyen kicsi babáknál és akkor még azt is kipróbáljuk.

Hát nagyon remélem csütörtökön mondanak valami okosat, mert jelenleg ott tartunk, hogy napközben mindenféle praktikák, ringatás, éneklés után alszik fél órát aztán kezdhetek mindent előről (mellesleg a bal fülemre szerintem már a hallásom is csökkent)...
Örülnék, ha rendeződne ez a fránya hasfájás!

Az igazi segítség

Hát már lassan kilábalunk a betegségből. A múltkori bejegyzést követően az állapotom csak rosszabb lett. Pont egy hete volt, amikor elmentem a doktornőhöz. Már oda felé menet éreztem, hogy ha köhögök majd szétmegy a fejem, annyira fáj. Hazaérve megmértem a lázam és 38,8 volt. Akkor kicsit megijedtem. Át is hívtam anyut, hogy pesztrálja kicsit a Petikét, így tudtam pár órát feküdni.
Jó pocsékul voltunk néhány napig. A gyerek náthásan, én meg torokfájósan, náthásan, köhögősen, lázasan...
Szerencsére a Petike náthája gyorsan elmúlt.
Úgy féltünk az első orrszívástól, mint a tűztől. Anyu meg a Peti el is bliccelték volna, de én mint gonosz felelősségteljes anya mondtam, hogy itt bizony orrszívás lesz és kész. Annyira örültem, hogy az én kisfiam ahelyett, hogy sírt volna mindenféle nyekkenés nélkül tűrte az egész porcedúrát, ami igazán eredményes volt.

A Peti nagyon rendes, mindent elintéz helyettem (mindent, csak hogy ne kelljen egyedül itthon maradnia a gyerekkel). :D Mikor egy hete elküldött a dokihoz mégis 1 órára maguk maradtak. Közben hívott telefonon, de valamiért nem csengett ki (máskor is csinált már ilyet a telefonom). Hát mire hazaértem pontosan az esedékes szoptatásra, arra ő jól bekamillateáztatta a gyereket, mondván hogy éhes...
Megmondták, hogy még nem szabad teáztatni, a kamilla meg amúgy is allergizálhatja az ilyen kicsiket. Szerencsére nem lett gond! Mondtam, hogy legközelebb pörköltet etessen vele, vagy vigye el sörözni!!! Pffff, pasik... Mindezek ellenére rengeteg segítséget kapok Tőle, amit ezúton is köszönök!

A nagyik, anyukám és a Magdi néni is igazán segítőkészek. Tényleg, ez már igazi segítség, hogy amikor átjönnek átveszik kicsit a babázást, így egy kicsit tudok mást is csinálni. A betegeskedés alatt ez különösen fontos volt, így tudtam picit pihenni.
A Peti anyukája még finomabbnál finomabb ételekkel is ellát bennünket! Istenien főz!!!
Közben már én is főzögetek, de nagyon rendes dolog tőle, hogy ezzel is próbál kímélni a gyermekágyas időszakban.

Szóval ezek már igazi segítségek!
Peti, Magdi néni, anyu: Nagyon köszönöm! :)

Korán kezdi ez a gyerek... :D

Hát nagyon megdöbbentett az én picikém éjszaka.
Éppen tisztába tettem, és próbáltam a pelusban a kis kukacát lefele igazítani (mert mikor nem figyeltem rá mindig ruhacsere lett egy pisilés vége).
Erre megdöbbenve látom, hogy az én kisfiamnak merevedése van!!! :D
Hát nem akartam hinni a szememnek! :D Aztán nagy nehezen beigazgattam neki a pelusba...
Majd utána olvastam a neten, hogy ez bizony előfordul ilyen pici babáknál is, de semmi köze nincs a felnőtt korihoz.
Na, nekem ez újdonság volt. Nem tudtam, hogy ilyen kis korban is van ilyen.
Szóval csajok reszkessetek, mert ha így folytatja nagy kandúr lesz az én Petikém... :D :D :D

Dögrováson... :(

Már napok óta fája a torkom, végül a nátha és a köhögés is elkapott... :(
Több éjszaka nagyon le is izzadtam, de a lázamat nem mértem meg. Gondoltam úgysem vagyok lázas...
Ma éjszaka már éreztem, hogy valami nem stimmel, mert mintha a tejem is kicsit kevesebb lett volna.
Reggelre szegény Petikém is náthás lett.
Erre az imént megmérem a lázam és 37,8... Felhívtam a védőnőt, aki nagyon segítőkész volt, mint mindig és mondta, hogy mit szabad bevennem. Reggel már a Petike náthájával kapcsolatban is ellátott jó tanácsokkal.
Szóval most azon izgulok, hogy nehogy szegény gyerek is lázas legyen, mert akkor kórházba kell mennünk. Bár mondta, hogy ez ilyen pici gyerekeknél ritka, meg hogy az anyatejjel ellenanyagot is szív magába. Próbálok nem is gondolni rosszra, nehogy bevonzam...
Már annyi kézfertőtlenítőt elhasználtam, hogy csak na. Orrfújás, kézmosás, orrfújás kézfertőtlenítő (ha nem tudok kimenni kezet mosni). Hát most ez jól összejött nekünk...
Még jó, hogy ma a Peti itthon volt és kicsit besegített a babázásban. Az előbb is Nála aludt el a Petike... :)
Hát szurkoljatok nekünk, hogy minél hamarabb jobban legyünk!

Petike életének első két hete

Először is köszönöm szépen a sok kedves visszajelzést az előző bejegyzéssel kapcsolatban.
Úgy tűnik, hogy amit leírtam, az másoknál is teljesen általános jelenség. Talán nincs meg igazán ennek a dolognak a kialakult kultúrája, illemtana. Vagy meg van, csak nem ismerik... :D
A másik dolog, hogy jól működik a fordított pszichológia... A Facebook-on írtam, hogy jobb ha el sem olvassátok az előző bejegyzést, be se linkeltem és mégis háromszor annyian néztétek meg, mint amúgy! :D Szóval így működik ez...

Miután megszületett a Petike és az osztályra kerültünk megkezdődött az ismerkedésünk. Mivel éjszaka indult be a szülésem, így egy éjszakát ugye bár nem aludtam. Próbáltam összevakarni magam, de hát ez egy szülés után nem is olyan egyszerű.
Az első éjszaka mondták, hogy hagyjam kint az őrzőben a picikémet, vigyáznak rá, én meg pihenjek. Így is tettem, de éjszaka hallottam, hogy nagyon ordít egy csecsemő... Az anyai ösztönök azonnal megsúgták (na és a hangja is), hogy ez bizony az én kis Petikém! Kimentem és a gyerekem ott volt magára hagyva egy takaróba bugyolálva a bazi meleg őrző helyiségben. Kicsomagoltam szegényt teljesen ki volt melegedve, szerintem már azért is sírt... Aztán bevittem magamhoz. Hát köszönöm, de ilyen felvigyázásból nem kérek...
A második este az általam "csecsemős nővérek királynőjének" kinevezett Éva néni volt szolgálatban, így rá valóban rá mertem bízni a Petikét és így aludtam vagy 6 órát, ami igazi megváltás volt számomra. Ettől kezdve már minden jobban ment.

A kórházban lenni egyébként nagyon rossz volt! A szobatársak utálkoztak azzal, akinek éppen sírt a babája, mondván, hogy felébreszti az övükét. (Hát mi eléggé ki voltunk utálva az egyik másik lánnyal, akinek szintén elég sírós babája volt.) A folyosón nem lehetett tologatni a babákat, mert az tiltva volt. A pelenkázó helyiségből meg beküldtek a szobába, ha ott nyugtatgattam a Petikét.
Szóval sehol nem lehettünk nyugodtan. A csecsemős nővérek közül a szuper Éva nénin kívül még volt pár nagyon kedves, de nem kedves is akadt. Annyira látszik, ha valaki szívvel lélekkel végzi a munkáját és hivatásnak tekinti! Nem kedvelem az olyan egészségügyi dolgozókat, akik csak a műszak végéig azok. Néhány embernek azonban csodálatos volt a hozzáállása. Az viszont rossz volt, hogy a gyermek gondozását illetően sem egybehangzó tanácsokat adtak, hanem van aki ezt, van aki azt mondta.
Szintén kellemetlen volt, hogy mire végre megnyugtattam a kicsikémet, pont elvitték valami vizsgálatra, aztán visszahozták ordítva és kezdhettem mindent előről.
Amúgy a kórházi kaja meg egész jó volt, pedig sokan leszólják.

A csempész áru:
Mivel a mellem teljesen kisebesedett az első napokban (valószínűleg azért, mert túl sokat hagytam egy mellen, amikor még nem volt tejem és feláztatta a kis nyálával, mert a mellre helyezésem helyes volt) és  tudtam, hogy a szopás egyben önnyugtatás is a gyerekeknek, így galád módom becsempésztem egy cumit a  Petikének. Olykor megtalálta a kis kezét is, de azt akaratlagosan csak 3 hónapos korától tudja irányítani. Szóval a cumit volt aki hagyta, hogy használjam, de volt amikor el kellett rejtenem.
Tudom, hogy eltérőek a vélemények a cumival és az ujjszopással kapcsolatban. Én jelenleg azon a véleményen vagyok, hogy csak addig hagyom neki a cumi használatát, amíg nem tudja használni a kis kezét. Egyébként sem gyömöszölöm a szájába, csak ha jelzi, hogy kéri akkor adom oda neki...
Szóval a cumi csempészárunak számított a kórházban! :D

A kis vicces:
Éppen hazafelé készülődtünk, amikor a nővérke a hazamenős ruhájába öltöztette a Petikét. Mondta is, hogy anyuka a popsitörlő már nem kell. Ahogy ezt kimondta az én kisfiam szép ívben lepisilte, majd oda kakilt neki a placcra egy bőséges adagot! Mire eltakarította ezt a gyerekem még kétszer megismételte! :D Hát annyira kellett nevetnem! A végén még oda is bukott neki egy adagot.
Hát bizonyára ez volt a véleménye a kórházról. :D
Itthon a védőnőt is le akarta pisilni az első látogatáskor, de ő ügyesebb volt és jól hárította a támadást.
Tegnap amikor szintén itt volt nem bontotta ki a Petikém pelusát, de a gyerek így is pukizott neki néhányat. Hát ez a gyerek!!! :D Érdekes a viszonya az egészségügy dolgozókkal! :D

Az első autókázást a kórházból hazafelé szépen végigaludta. Amióta hazajöttünk egész másképp viselkedik. Szépen elkezdtünk összehangolódni. Kezd körvonalazódni a napirendünk is. Alig merem leírni, hogy éjszaka is nagyon jól alszunk, egyhuzamban akár 6-7 órát is alszik. Csak egyszer kell hozzá felkelnem. Napközben is nagyon jó kisfiú. Szereti a komolyzenét és a tibeti mantrákat. A kiságyában önállóan el tud aludni, olykor elnézelődik.
Egyetlen problémánk, hogy kicsit hasfájós, de tegnap óta kap erre cseppeket.
Eleinte 18.00-tól tartotta az esti műsort, de van hogy 16.00-kor, vagy kicsit hamarabb is rákezd. Szegényem úgy sír, mintha malacot vágnának. Ez egészen az esti fürdetésig tart, ami nálunk 20.00-kor van. Utána szopizik, közben pedig óriásiakat pukizik és utána gyönyörűen elalszik.
Egyébként azért raktam ilyem "későre" a fürdetést, mert ha a Peti dolgozik, akkor így van esélye, hogy fürdetésre itthon legyen, meg hát ha újra táncolni fogok, én is jobban tudok majd igazodni ehhez az időponthoz.
A fürdetést egyébként egyre jobban kedveli. A hason lévő póznál nem sír, a hanyatt fekvősnél még panaszkodik egy kicsit, de egyre jobban viseli azt is.

Az első napokban még megfogni is alig mertem a gyerekemet, a pelusozásba, öltöztetésbe és fürdetésbe rendesen beleizzadtam... Most már kezdenek ezek a dolgok egész rutinosan menni. :)
Hát így telt az első 2 hetünk... :)

Apával, avagy Frisch Peti 2x

Vera nagyival

Magdi mamával

Ila dédivel

Gyöngyi dédivel

Tele van a...

Basszus totál türtőztetnem kell  magam, hogy ne küldjek el olyan embereket, akiket igazán nem kellene... Ki vagyok tőle, hogy annak ellenére, hogy egyenlőre csak a szűk családot engedem a gyerek közelébe, mindig olyankor gügyögnek a gyerekemnek és ébresztik fel, amikor nem kéne. Aztán túlpörög (persze ők mondják, hogy nem) és győzzem megnyugtatni, az amúgy nyugodt kicsikémet.
Fel tudják borítani az egész napi rendszerünket.

És nem akarok hülye keresztkérdésekre sem válaszolni és tanácsokat hallgatni. "Mikor fog látni?  Teáztatnod kéne! Itass vele vizet! Nincs elég tejed. Fáj a hasa. Pólyázd be. Fektesd hanyatt. Fektesd hasra. Nem kellene mérned a súlyát? Kölcsönözz mérleget! Nincs túl hideg nálatok? Nincs túl meleg nálatok?"
Komolyan mondom, lassan a hajamat tépem...
Bármilyen jó szándékkal jön valaki, akkor is elég nehéz megfelelően kezelni a dolgokat.

Kérdezem én, ha a kisszobában nem egy gyerek pihenne, hanem mondjuk egy éjszakát átdolgozott munkás, akkor is bemennének beszélgetni hozzá, amikor alszik???
Attól, hogy egy kis emberről van szó, attól még a tisztelet neki is ugyan úgy megjárna!!!
Ott tartok, hogy bekulcsolom az ajtót, kikapcsolom a telefonom, és hagyjon békén minket mindenki!!!
Ez az a meghitt időszak lenne az életünkben, amikor ismerkedünk a kisbabánkkal. Nem kell ide senki más!!! Attól is már előre kivagyok, hogy a jövő hónaptól több látogatóra is számíthatunk.
Persze örülök, hogy kíváncsiak ránk, de azt sem szeretném, ha átjáróház lenne... És szeretném, ha a látogatók is tiszteletben tartanák a kicsikém személyes terét.
Konkrétan ma ott tartottam, hogy bármennyire is szégyellem kis híján kidobtam a saját nagymamámat...
Vagy 4 órán keresztül itt volt, hangosan műsorozott és tapsolt a gyereknek, amikor a baba sírt ő is sírt, nekem meg osztotta a jobbnál-jobb tanácsokat...
Hát mondják, hogy a hormonok is tombolnak az anyukákban ilyenkor, de sokszor valóban nagyon nagy erőt kell vennem magamon, hogy megőrizzem a jó modoromat.

A Petike egyébként cuki pofa és eddig éjszakánként is jól alszunk tőle/Vele. Csupán délutánonként van egy kisebb "hasfájós" műsora. Amúgy csak eszik, alszik és pelenkát szennyez! :D
Majd hamarosan részletesebben is írok az első heteiről.
Most azonban ki kellett magamból írni a bennem felgyülemlett feszültséget...

Petike megszületésének története

Szerdán este megírtam a blogbejegyzésemet, miszerint csütörtökön reggel befektettek volna a kórházba.
Szépen átrendezgettem a szülős csomagomat úgy kalkulálva, hogy pár napot fekszek majd a sima osztályon a szülés beindulásáig.
Este még beszélgettünk kicsit a Petivel, aztán mondtam, hogy elmegyek fogat mosni, meg a mosdóba... Amint ez utóbbi helyre értem, egyszer csak hallottam egy pukkanó hangot és zutty, el kezdett folyni a magzatvizem (ez 0 óra 30 perckor történt). Szóltam a Petinek és közben olyan remegés jött rám, hogy alig bírtam abbahagyni... Pedig nyugodt voltam, de a testemet nem tudtam kontrolálni.
Gyorsan öltöztünk, szóltunk anyunak, a szülésznőmnek és indultunk. Akkor ijedtem meg kicsit, amikor a kezdeti víztiszta magzatvíz után, sárgás színű szivárgott. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy a pici egy kicsit belevécézett a magzatvízbe.

Hamar beértünk a kórházba, ahol megvizsgáltak. Feltették az NST-t, hogy megnézzék milyenek a fájásaim, amik akkor még nem voltak. Pontosabban voltak a gép szerint, de én nem is éreztem őket... :D Először úgy gondolták, hogy csak reggel 7-re kerülök a szülőszobára, de mivel kétségesnek találták, hogy mitől sárgás a magzatvizem, így a szülés megindítása mellett döntöttek.

Az előkészítést követően (itt kell megjegyeznem, hogy a beöntés egyáltalán nem olyan brutális dolog, mint gondoltam), hajnali 3-kor mentem be a szülőszobába.
Ekkor kezdték adagolni az oxytocint, ami szépen beerősítette a fájásaimat. A tervezettek ellenére anyu nem jött be a szülésre, mert az azt megelőző napokban magas volt a vérnyomása, így félt, hogy nehogy rosszul legyen és még a végén vele kelljen foglalkozni, a Petit meg így sem akartam beengedni...
De a szülésznőm, Varga Viola (akinek ezúton is szívből köszönök mindent) egyszerűen egy angyal volt! Végig úgy állt mellettem, ahogy kellett. Kedves volt, támogató, tudta, hogy mikor mire van szükségem. Segített, bíztatott, ha kellett a kezemet fogta, adagolta a homeopátiás bogyókat, stb...
Nagyon örülök, hogy így alakult a dolog, mert olyan meghitt és szép szülésem volt, mint amilyenről mindig is álmodtam.

A fájások alatt végig igyekeztem megőrizni az önkontrollomat és figyeltem a helyes légzésre. A szülésznő ebben is rengeteget segített. Aztán váltogattuk a pozitúrákat vajúdás közben. Feküdtem háton, oldalt, ültem labdán, stb... Hastáncos mozdulattokkal is próbálkoztam, de azok túl hatásosnak bizonyultak. Ezt úgy értem, hogy a mozdulatok csak még jobban beerősítették a fájásaimat, amik a szülés szempontjából jól jöttek volna, de nem volt annyi önuralmam, hogy az alapjából erős fájásaimra még így ráerősítsek. A vizualizációval ugyan így voltam. Próbáltam azt képzelni egy-egy fájásnál, hogy egyre jobban nyílik egy kiskapu, amin át a Petike világra jöhet. Ez a módszer is erősített a fájásaimon, így ezt is elvetettem.

Végül úgy vajúdtam végig, hogy csak az adott pillanatra koncentráltam, ezáltal meg tudtam őrizni a kontrollt. A vége felé úgy éreztem,  hogy egyre jobban befordulok, szinte transzba esek...
Amikor kezdtem kicsit elveszíteni a fejem, kaptam egy No-Spa injekciót. A végén már olyan fájásaim voltak (vagy ez csak az oxytocin hatása volt???), hogy nagyon hányingerem lett és hánytam is. Aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy nyomnom kell...
Én azt gondoltam, hogy szólnak, hogy mikor jön el ez az idő, de aztán végül én szóltam, hogy nem várhatunk tovább, most azonnal nyomnom kell... :D Gyorsan szétkapták alattam az ágyat és már mehetett is a dolog.

Nagyon hálás vagyok a dokinak és a szülésznőnek is, hogy lehetőséget adtak, a gátvédelmes szülés megpróbálására, sőt mondták, hogy kifejezetten alkalmasnak tűnök rá. Próbálkoztunk is, ám amikor látták, hogy ez a baba jóval nagyobb, mint amire számítottunk a gátmetszés mellett döntöttek. (Itt azért megjegyzem, hogy annak ellenére hogy a fájás közben kapja az ember az érzéstelenítő injekciót, azért lehet érezni és bizony a metszést is...)
Aztán nyomtam-nyomtam tiszta erőből, a megfelelő légzéstechnikát alkalmazva... Majd közben a doki is passzírozta a hasamat és végül zutty, megszületett az én kis Petikém! :)

Az első másodpercben csak azt láttam, hogy kész, jól van, kint van, gyerek... :D Csak a második másodpercben tudtam felfogni, meg amikor odaadták, hogy ő az én kisfiam! :)
Aztán csak magyaráztam Neki mindent! Miközben összevarrtak abból is minden öltést éreztem, de már nem érdekelt, mert a kezemben volt a gyermekem. :)

Mondtam, hogy időben szóljanak az apukának, hogy le tudja fotózni a fürdetését, de csak akkor engedjék be, ha már semmi csúnyát nem láthat.
Na persze a Peti ennél sokkal kíváncsibb volt, és leskelődött amennyit lehetett. Még szerencse, hogy az ajtónak oldalt volt az ágy, így bevallása szerint csak annyit látott, hogy véres a combom. Minden esetre azt mondta, hogy még az ajtón kívülről is borzasztó volt hallani a szenvedésemet. Pedig én nem is annak éltem meg. Azt mondta, hogy ezek után a saját édesanyját is sokkal jobban tudja értékelni.

Fürdetés után visszahozták a Petikét mellre tették, valamint beengedték a büszke apukát, s így hármasban élvezhettük a boldogságot egy jó darabig...

Összegezvén, szülés nem könnyű dolog, számomra mégis nagyon szép emlék marad. Sok nő azt mondja szülés után, hogy soha többé nem csinálná végig, azonban én már a szülőágyon azon a véleményen voltam, hogy akár most megcsinálnám újra!
Szerencsés vagyok, hogy nőnek születtem és átélhetem az anyaság, az élet adás misztériumát...