Jól eltűntem, igaz?
Mit is mondjak... Családi problémáim voltak, amik eléggé megviseltek, így írni sem volt kedvem. Nem a Petivel volt gond, hanem más családtagommal, de nem szeretném részletezni, bár olykor kiírnám magamból az egészet, de másra való tekintettel egyenlőre nem teszem.
Ezt leszámítva minden kerek, de az amikor az embernek egy családtagjában kell csalódni az nagyon fáj. Ilyenkor még jobban fáj az is, hogy apu meghalt. Amikor élt, akkor még minden szép volt, persze tudom hogy az emlékek mindent megszépítenek.
A Petike változatlanul nagyon kis cukorfalat. Elkezdtük a hozzátáplálását. Végig kóstoltuk a gyümölcsöket (amiket már ehet). Mindegyiket jóízűen megette. A krumplit nemrég kezdtük el. Féltem tőle, hogy hogy fogja fogadni, mert több ismerős is mesélte, hogy a gyerkőce simán nem ette meg a krumplit, vagy épp öklendezett tőle. Hát a Petikének meg úgy tűnik ez az egyik kedvence. Akkora adagot evett belőle ma is, hogy csak na! A napokban bővítjük a főzelékpalettánkat. :)
Amúgy érdekes volt, ahogy az új ízeket kóstolgatta. Az első kanálnál mindig fintorgott egyet és nézett rám, hogy mit reagálok. Minden étkezésnél elmondom neki, hogy mit eszünk és mosolygósan sokszor ismételgetem etetés közben, hogy jaj de finom, én is hogy szeretem, meg hogy ilyet csak a nagy fiúk kapnak ám, néha még az evést is imitálom. Szóval ennek köszönhető vagy sem, eddig mindent szívesen fogyasztott.
A fürdést már olyan szinten élvezi, hogy a szoba és én is tiszta vizesek vagyunk, az esti fürdetések alkalmával. Hason fekve annyira locsizik... A kezei és a lábai is járnak, mint egy kis békának. Én nagyon szerettem volna babaúszásra is vinni, de Lendván megszűnt, itt meg nem a hagyományos babaúszás van, de inkább az a gond hogy a Petinek sokan mondták, hogy nehogy beleengedjük a gyereket az itteni vízbe. Pedig hát reggel tartják a tiszta vízben. Én még mindig nagyon szívesen mennék, mert szerintem nagyon élvezné!
Béna anya már úgy is adott egy búvárleckét a gyereknek...
Sok ismerős még mindig segítséggel fürdeti a gyerkőcét, hát én már szinte az elejétől egyedül. Eme aprócska malőr úgy történt, hogy már egy jó ideje előszeretettel szopogatja Petikém a lábujjait. Erről a szenvedélyről a fürdés alatt sem szándékozik lemondani, nem is csodálom, hiszen itt aztán tényleg nehéz ellenállni a szabad lábujjacskáknak! Hát annyira húzta magát, hogy bármennyire is fogtam kicsúszott a kezemből. Ő meglepődött, én megijedtem és azonnal kikaptam. Majd azonnal beugrott, hogy sokszor a szülő reakcióját reagálja le a gyerek így elkezdtem mosolyogni úgy csináltam, mintha jó móka lenne és mondtam, hogy jaj de jót úsztál, ügyes vagy, meg hasonlók... Hát a gyerek elkezdett hangosan kacagni. Na azért nem ismételtük meg, a folytatást majd az úszásoktatóra bízzuk!
A kacagásról jut eszembe. Hihetetlen csoda számomra, hogy sokszor számomra teljesen értelmetlen dolgokon kezd el vihogni, amiken amúgy nem szokott. De olyan édesen és még sokszor nagyokat rikkant hozzá és huncutul néz, hogy nem lehet nem vele nevetgélni. Múltkor csak annyin, hogy mellé feküdtem a földre. Pedig ezt napjában többször megteszem, hogy mellé kuporodok és figyelem ahogy játszik, illetve hagyom hogy bevonjon, ha akar.
Aztán velünk nagyokkal mi van?
Hát szegény Peti idegeit már nagyon megviseli a lakásfelújítás, amit nem is csodálok. Néha már az mondja, hogy legszívesebben felgyújtaná az egész lakást és nem lenne több gond vele, vagy pedig eladná, vigyék amennyiért viszik. Hát meg tudom érteni szegényt, de igyekszem tartani benne a lelket. A harmadik festőnknek úgy tűnt, hogy sikerült normálisan kifestenie. Hát a falakon több helyen van apró repedés pedig sokat hálózott. Ez még nem is lenne akkora tragédia, de a télikertben a nyílászárók helyén annyira reped, hogy szinte jön le a festés. Ezek szerint harmadjára sem lett tökéletes a dolog. Azt ígérte, hogy múlt héten megnézi, de természetesen nem ért ide.
Igazándiból az a csoda, ha valaki akkor jön amire megígérte. Húúú és még bőven sorolhatnám a dolgokat... Eddig egy munkást emelnék ki aki szépen és korrekt áron dolgozott, valamint teljesen megbízható volt. Ő pedig nem más, mint SZELE LÁSZLÓ a harmadik kőművesünk. De csak is ő, a segédje meg se közelíti. Bár csak minden mester ember olyan lenne, mint ő!!! Példaértékű!
Még van egy nagy esélyesünk, de nem kiabálom el, mert még most érkezik a többi bútorunk. Ha továbbra is elégedett leszek, akkor az ő nevét is leírom. Egyenlőre annyit mondhatok hogy megkészült a beépített szekrényünk és szerintem gyönyörű lett és egyben persze praktikus is!
A többi kóklerről meg majd írok egy külön bejegyzést, amikor tényleg végzünk az egésszel, de a nevüket nem fogom leírni leszek annyira rendes.
Na, de jól elkanyarodtam a Petitől. Mondjuk szerintem nem is nagyon szereti, ha róla írok. Annyit még, hogy szuperül megértik egymást a Petikével, aki kb. úgy néz az apjára, mint egy félistenre! Szokták mondani, hogy egy férfi többnyire akkor tud mit kezdeni a gyerekével amikor már beszél. Hát ez nálunk nem így van. Pelenkáz, etet, büfiztet, mókáznak. Ügyes apuka! Egyetlen nagy vitatémánk az elejétől kezdve, hogy ő többnyire alul, én meg túl öltöztetném a gyereket. A gyerek fázik - a gyereknek melege van csaták. :D A másodiknál majd rutinosabbak leszünk. :)
És hát, mint minden szülő eléggé elfogultak vagyunk a Petikével szemben, hogy milyen édes, stb..., de ezt igyekezzük leplezni mások előtt, úgyhogy itt sem írom le annyira, nehogy nagyképűnek tűnjünk. Bár azt hiszem a saját gyerekkel szemben való elfogultság együtt jár azzal, hogy szülővé válik az ember. Csodáljuk a kis lényét. (És hát egymás között sokszor mondjuk, hogy szebbet rajzolni se lehetne). Én azt szeretem, hogy mindenkivel nagyon barátságos és mosolyog szinte mindenkire.
Szinte hihetetlen, hogy bennem lakott és fejlődött 9 hónapig. Na és be kell valljam az is, hogy hogy fért ki akkora helyen... :D Ez még mindig felfoghatatlan. :D
Szeretem nézni ahogy alszik, az ártatlan kis baba arcával. Vagy ahogy a délutáni alvás során küzd az álommanó ellen. Forog ide, majd oda. Becsukja a kis szemét, majd hirtelen kinyitja, hogy nem alszok ám! :) Megtépi egyet a zenélő játékot, bögyöli kicsit a maci papírját (minden játékon a belevarrt cetlik a legérdekesebb számára), majd belebújik a mackóba és elszenderedik. Persze többször csak berakom és már alszik is!
Még annyit az "öreg" Petiről, hogy április 24-én ünnepeltük azt, hogy 9 éve együtt vagyunk. Talán jövőre azt is elmesélem, hogy hogyan is jöttünk össze. Hmmm, de rég is volt. :)
Magamról mit is mondjak. Az elején írtam a lelki dolgaimról. A főzés és házimunka kissé nehezítettebb, mert a Petike már csak rövidkéket alszik. Így legtöbbször magammal viszem a konyhába, vagy ahol dolgom van és közben mesélem neki, hogy mit csinálok.
Amúgy meg fogyókúrázok, pedig ne szoktam ilyet csinálni. A terhesség után nem nagyon volt rajtam többlet, de az itthon ülés, nassolás, kevesebb mozgás megtette a hatását. Igazándiból nem is zavart, hogy kicsit kerekebb volt a popsim, meg más pontokon is volt egy kis felesleg, de amikor mérlegre álltam megdöbbentem és arra jutottam, hogy ha minden gyerekszülés után maradni fog rajtam ennyi kiló az nem lesz jó. Nem drasztikusan fogyózok, mondhatni, hogy a Norbi Update-t csinálom, kicsit szigorúbban véve. Nem eszek liszteset és cukrosat. Gyümölcsből és zöldségből is az Update 1-eseket részesítem előnyben. Nem rendeltem Norbi menüt, hanem itthon főzök úgy, hogy jó legyen. Már lement 3 kg és hát még közel ennyi hátra van. Szép lassan fogyok, ami nem zavar. Nem szenvedek és ha még többet is tudok majd mozogni, akkor még szuperebb lesz. Csak hát a kis drágámmal ezt nehezebb megoldani. Nem mintha nem mozgatna eleget, de az más jellegű mozgás.
Hát igen attól is kezdtem befordulni, hogy az elején még csak csak el tudtam menni boltba a gyerektől, mert anyukám feljött és vigyázott a Petikére akár egy órácskát is. A negyedikről nehéz közlekedni és még ha a lépcsőházba le is viszi a Peti a babakocsit akkor sem tudom kivinni a gyerekkel, mert egyik oldalon sincs erre a célra épített rámpa. Ez a tehetetlenség kicsit megviselt. Az igaz, hogy én nem akartam nagy hassal elköltözni, tehát végül is ez az én döntésem következménye.
Minden esetre az elején több segítséget kaptam. Anyura sajnos mostanság nem lehet annyira számítani. A Magdi néni meg a Laci bácsi nagyon sokat segítenek (ezúton is ezer köszönet érte), csak hát őnekik meg ott a nagy hegy, így őket sem terhelhetem mindig.
Olyankor is néha nehéz megoldanom a gyerekfelügyeletet, amikor halaszthatatlan dolgom van. Ha meg nem annyira fontos, akkor végképp nem akarok senkit terhelni vele. A Peti egyik rokona párszor vigyázott a Petikére, meg hát most keresünk még egy gyermekfelvigyázót (a babysitter a Peti szerint nagyképűen hangzik), hogy ha az egyik nem ér rá legyen egy másik. Ez utóbbi azonban nagyon nehéz feladat. Persze én vagyok ilyen téren nagyon válogatós, kritikus természetű (olykor magamat is idegesítem). Találtam egy tökéletes személyt, csak ő meg nem tudja elvállalni. Hát majd kialakul.
A Petivel meg tudtam beszélni ezt a dolgot és mint az esetek többségében most is jó fej volt. Mondta, hogy menjek el manikűröshöz, vagy ahova szeretnék. Kényeztessem egy kicsit magam, mert megérdemlem. És hát jól is esett.
Még egy romantikus vacsorára vágynék kettesben... Szeretnék egy kicsit minden érzékemmel csak rá figyelni, de a gyerekfelügyelet nehézsége miatt tartok tőle, hogy ez még várat magára.
Igyekszem minden képességemmel figyelni az én jó "öreg" Petimre. Sok nő elköveti azt a hibát, hogy amikor gyermeke születik a férfi háttérbe szorul. Ez valamilyen mértékig érthető, de nem szabad elfeledkeznünk a társunkról és a kommunikációról.
Szóval a leírtak alapján lehet, hogy most valaki rossz anyának tart, de én cseppet sem érzem magam annak! Imádom a Petikét!!! De egy nő egyszerre anya, társ, nő és a mai világban többnyire üzletasszony (dolgozó nő) is. ( Remélem érthető az előző mondatban a két nő szó közti különbség, először mint a nem meghatározását értettem alatta, másodjára meg a férfi számára értett nőiességet.)
Hát nagy és nem könnyű feladat megtalálni a fent említett dolgok közötti egyensúlyt. Főleg akkor ha maximalista az ember...
Úgy gondolom, hogy amikor anyává válik az ember, az első időszak arról szól, hogy megtanuljon fizikálisan anyának lenni. Megtanulja a baba körüli feladatokat és egy viszonylagos rutint szerezzen bennük. Aztán egy jó pár hónap, alatt eljön az idő, amikor meg kell tanulni az anyaság szemszögéből átértelmezni, újra felépítenie az élet többi szegmensét.
Azt hiszem hogy egy nő akkor éli meg leginkább a nőiességét, akkor teljesedik ki, amikor anyává válik. Én első sorban anyának érzem magam, de azon túl még a fent felsorolt többinek is. Dolgozok rajta, hogy összeálljon a tökéletes egyensúly.
Amúgy mint mindig, egyéb téren is tele vagyok ötletekkel (azokban sosem volt hiányom). Azonban az ötleteimről csak a hozzám nagyon közel állóknak beszélek. Ismét neki álltam tanulni, fejleszteni magamat (nem iskolai körülmények között), de hogy miben készülök elmélyülni azt majd ha eljön az ideje elmondom.
Hát most ennyi.
Végezetül néhány kép:
Ez a fotót a vasárnapi rövidke kirándulásunkkor készítette rólunk apuci. Csak a Sárberki tóhoz mentünk ki, de egy kis elemózsiát is csomagoltam, amit a tóparton üldögélve elfogyasztottunk. Ja, nem értünk haza valami fontos focimeccsre, de a Petit ez nem zavarta.
Hmmm ez ám az apa, aki a meccs elé helyezi a családot! :D
Na, még ezt is felteszem, ez egy kicsit korábban készült. Úgy volt, hogy május 1-én a Petike is fellép velem, de mivel senki nem tudott velünk jönni, így nem vittem el. Pedig egy jó kis koreográfiát is készítettem. Így hát itthon törökbasáskodtunk. :) A ruhát Iványi Gabriella tervezte és kivitelezte. Őt mindenkinek szívesen ajánlom. Mindig elmondom neki a fő elképzeléseimet, de a végeredmény mindig minden képzeletemet felülmúlja! Hát a "P" betűtől a turbánon kifeküdtem. :D
