Advent

Szeretem az adventet...
Lehetősége van az embernek megtisztítani a lelkét, összegezni a dolgait, hogy tiszta szívvel várhassa a karácsony szent ünnepét. Persze az lenne az igazi, hogy az év többi szakaszában is tudnánk befelé figyelni, elmélkedni és a szeretet függönyén át szemlélni a dolgokat, hiszen a mai rohanó világban egyre jobban "kifelé élünk" és hiányoznak az őszinte szeretetteljes kapcsolatok, az egymásra figyelés.
Vannak akik törekednek rá, hogy így legyen, de a valóság talán inkább az, hogy mégis ilyenkor száll magába kicsit a legtöbb ember, vagy van aki még ilyenkor sem.
Azért a karácsony varázsa, a mese sok ember szívében ott él és legalább ebben az időszakban szeretne egy kicsit jobb lenni.

Nekem ez a kedvenc ünnepem.
Szeptemberben a Peti megkérdezte tőlem, hogy nem vagyok-e beteg, hogy még nem kezdtem el énekelni a karácsonyi dalokat. Hát igen, van hogy már egész korán rákezdek... :D

Be kell valljam többször vagyok úgy, hogy túl nagy csodát várok a karácsonytól és utána meg csalódok, ha nem sikerül minden olyan tökéletesre, mint ahogy elképzeltem.
Sokszor az is zavart, hogy a várakozásom ellenére mégsem tudtam úgy felkészülni rá, mint szerettem volna.
Próbálom elengedni ezen elvárásaimat, mert az hiszem így fogom tudni igazán átélni a lényegét. Persze azért készülök és hát a család is nálunk fog összegyűlni, aminek nagyon örülök! :)
Szóval készülök az ünnepre kívül és belül, amennyire tudok, de igyekszem nem rágörcsölni az egészre...
Azt gondoltam, hogy a Petike mellett nem lesz időm adventi koszorút kötni. Aztán rájöttem, hogy miért is ne lenne, csak akarni kell.
Advent 1. vasárnapján készítettem hát egyet és bár a gyertyák nem éppen állnak rajta tökéletesen (ilyen gyertyabeszúró alátéttel csináltam, a jól bevált szeges módszer helyett), de mégis saját készítésű.
Petinek meg csináltam egy finom halas vacsorát és egy kuglófot is sütöttem.

A következő hétre már a lakást is kidekoráltam égősorokkal (erről nincs képem, de szerintem szép és ízléses lett).

Ma pedig egy csodálatos estét töltöttünk együtt. Ünnepi hangulatban elmentünk forralt borozni. :)
Már amikor megnyitott ez a karácsonyi borozó, akkor kiszemeltem, hogy hangulatos lenne elmennünk. Ma este hát felkerekedtünk. Csak dicsérni tudom kicsiny városunkat. Olyan szépen fel van díszítve. Ahogy a főtérhez közeledtünk csodálatos karácsonyi dallamok csapták meg a füleinket.

Megérkezve örömmel láttam, hogy többen forraltborozgatnak. Pedig már azon aggódtam, hogy talán be is zár mire odaérünk, hiszen gyerekkel együtt koránt sem olyan egyszerű elindulni, főleg, hogy ilyen sok ruhát kell ráadni (nem is tudom, ezt több gyerekkel hogy lehet megoldani).

A bor finom volt és a hangulat is szívmelengető, ünnepre hangoló. Találkoztunk kedves ismerősökkel is. Petike különösen jól érezte magát. Kicsit szabadlábra engedtem, futott is rendesen, meg el is esett, hiszen ebben a rengeteg ruhában elég nehéz mozognia. Egy kislánnyal haverkodott nagyon. Szaladt utána, meg küldte Neki a puszit. Egy nagy kutyussal is barátkozott és persze őt is elhalmozta puszikkal. Látni kellett volna azt az arcocskát, amikor kivettem a babakocsiból és letettem. Az az igazi, őszinte gyermeki csodálat ült ki az arcára, hogy hű de nagy, szép, és érdekes itt minden. Csak úgy ragyogtak a kis szemei.

Azért így egyre jobban közeledve az ünnephez elgondolkodtam a szeretteimhez fűződő viszonyaimról is. Sok embert szeretek, csak azt nem tudom, hogy jól-e. Hiszen fontos, hogy egy nyelvet beszéljünk. Mindenkinek más a jó, más teszi boldoggá. Ami engem boldoggá tesz, nem biztos, hogy az teszi boldoggá a másik embert is. Próbálom egy kicsit az Ő szemszögükből nézni a dolgot. Ezt ajánlom másoknak is, mert így sok mindent átértékel az ember és jobban meg tudja érteni a szeretteit. Megértem jobban a nagymamámat, akihez ugyan hetente megyek, de neki többre lenne szüksége. Az hiszem, ha én lennék idős én is azt szeretném, hogy törődjenek velem, hogy "rámnyissa" valaki az ajtót és megkérdezze, hogy hogy vagyok.
Úgy gondolom, hogy sokan családban is nagyon magányosak tudnak lenni. Szomorú amikor a családtagok nem tudnak megnyílni egymásnak, nehezen találják a közös hangot. Sajnos vannak akiket én is próbálok megérteni, próbálok velük kapcsolatba kerülni mégsem engedik. Csak látszólagos kapcsolatot "játszunk" (nem akarok nevesíteni, de nem a Petiről van szó), de azt szeretném, ha mélyebb lenne. Sokszor leküzdöm a magbántottságomat és újra próbálkozok, nem sok eredménnyel. Aztán egyéb téren úgy látom, hogy vannak emberek akik mondvacsinált okok miatt megsértődnek, mások meg belemagyarázzák a másik emberbe, hogy ilyen, vagy olyan, pedig nincs igazuk.

Azt hiszem bárhogyan is de törekednünk kell rá, hogy szeressük és segítsük egymást, amennyire tőlünk telik. És itt nem csak a családra, hanem úgy összességében az embertársainkra is gondolok.
Mostanában, ha emberi kapcsolatokról van szó felteszem magamnak a kérdést, hogy: Ha én az Ő helyében lennék, nekem mi esne jól? Ezáltal bizony valóban másképp látok dolgokat.

Ezen írás nem egy összefogott alkotás, mert elég fáradt vagyok már ilyen későn. Inkább csak szösszenetek az érzéseimről, gondolataimról. Remélem azért valami átjött belőlük.
SZERETET ÉS BÉKE LEGYEN VELETEK! :)

Petike 1. születésnapi zsúrja

Ahogy ígértem, íme itt a beszámoló a szülinapról:

Amit egyre inkább közeledtünk ehhez a számunkra neves naphoz, egyre jobban elfogott a készülődési vágy, hogy méltó módon tudjuk megünnepelni Petikénk első születésnapját. Mindenképpen azt szerettem volna, hogy elsősorban ne rólunk szóljon az esemény, hanem a Ő élvezze, ugyanakkor mégis megfelelően megadjuk a módját eme neves eseménynek.
Két héttel a szülinap előtt elkészítettem a meghívókat és elküldtem azoknak, akik biztosra mondták, hogy jönnek (szűk családi kör). Petikémnek feltétlenül valami személyes szívhez szóló ajándékot szerettem volna adni, így nekiláttam és varrtam Neki filcből egy katicabogarat, hiszen ez az egyik nagy kedvenc. (Majd külön bejegyzésben leírom, hogy hogyan készült.) Eredetileg mackót szerettem volna varrni, de sajnos nem érkeztek meg a hobbiboltba időben a cuccok hozzá, így hát maradt a katica.
Úgy döntöttem, hogy a vendégeknek hidegtál szerű husikat és salátát készítek, hiszen 15 órakor kezdtük a "bulit" és ezt az ételt ideálisnak gondoltam. Készült tehát Stefánia vagdalt, kolbásszal töltött sült karaj, görögsaláta és tökmagolajos krumplisaláta. Azért főztem egy jó adag babgulyást is, hiszen gondoltam az meg jó lesz vacsorára.
Elkezdtem készíteni a dekorációkat is. A díszszalagokat magam csináltam, valamint vettem lufikat és "Boldog szülinapot" feliratot.

A szülinap előestéjén, miután Petike elaludt feltettük a díszeket (a lufikat még nem, nehogy éjszaka nekiálljanak durrogni). Reggel amikor az én kis Angyalkém felébredt volt ám nagy öröm... Szaladgált egyik dísztől a másikig, hosszasan csodálta őket és mutogatta nekünk, hogy "Ooo, ooo" (azaz ott, ott).
Délelőtt még elvégeztem az utolsó simításokat az ételeken, Peti meg rákészült, hogy szállítsa a dédiket (a nagymamáimat).
Petike, csak nehezen aludt el a szokásos délutáni alvásidejében, bizonyára érezte, hogy itt valami készül. Közben megérkezett Ila dédi és Vele feltettük a lufi dekorációkat. Lassacskán megérkeztek a többiek is: Magdi mama, Laci papa, Vera mami és Gyöngyi dédi.

A mi kis ünnepeltünk azonban csak lassacskán ébredt fel és ráadásul óriási ordítással. (Mondjuk ez érthető, hiszen a lelkes vendégek azonnal megrohamozták, pedig finoman próbáltam tudtukra adni, hogy kéne neki egy kis idő, amíg magához tér.) Nálam sem nyugodott meg, de Laci papa kezében aztán már semmi gond nem volt. Hiába a papa a mindene! :D

Szerencsére viszonylag hamar jókedvre derült. A vendégek jóllaktak és dicsérték, hogy nagyon finom minden. Utána feltálaltam a tortákat. Végül azért lett két torta, mert a Peti mondta, hogy mindenképpen rendeljek egyet, hogy nehogy idegeskednem kelljen, hogy mindennel elkészülök-e. Persze én tudtam, hogy a fiam első szülinapi tortáját feltétlenül én szeretném elkészíteni.
Rendeltünk egy puncstortát (ami egyáltalán nem lett olyan finom, mint amire számítottam), én pedig egy gyümölcstortát készítettem. A dekorációt a Peti vette rá és a szép gumicukrok helyett csak ilyen rusnya kukacokat kapott, amiket eredetileg rá se akartam tenni, de végül mégis rátettem és így egész vidám hatású tortát kaptunk. Őszintén szólva még szerettem volna a Petike számára is ehető tortát készíteni babapiskótából és tejbegrízből, de ez már elmaradt. Őt azonban ez cseppet sem zavarta, hiszen örömmel vetette rá magát a másik tortákra. Leszedte egyikről a gumicukrot, másikról pedig a marcipánnyuszit, aminek a fülét jól le is harapta, az ujjával meg kicsit belenyúlkált a tortába és lenyalogatta... :) A gyümölcstortámnak nagy sikere volt és mindenki azt mondta, hogy finomabb lett, mint a cukrászdai. Nem akarom a sajátomat dicsérni, de nekem is jobban ízlett.
A tortaevés után bevonultunk a nappaliba és elkezdődött az ajándékozás. Kapott kisautókat, szép könyveket, logikai játékokat, Ila dédi által kötött mellénykét, labdát... Tőlünk az általam varrott katicát és egy csomó élő kismadarat... :D Hogyan is? Hát vettünk egy madáretetőt a kertbe, amit apa (büszkén hangsúlyozom APA!, aki lassan ügyeskedik a barkácsolósabb dolgokban) felszerelt. Azóta rengeteg kismadarunk van, akiket a Petike nagy áhítattal csodál.
Bori barátnőmék is olyan aranyosak voltak: Szülinap előtti nap jött a postás egy csomaggal "ifj. Frisch Péter részére". Volt benne egy szép kis melegítőfelső, egy majmocskás felső, képeslap és egy csomag kukó (kölesgolyó). A Petike annyira örült neki, rohangált a majmos felsővel és közben falta a kukót.
Mindenki ajándékának nagyon örült, csak hirtelen azt sem tudta, hogy mivel játszon.

Anya! Ne fotózz, inkább vegyél fel!

Eszegetés

Gyöngyi dédi, Vera mami és Laci papa társaságában

Idén még mi fújtunk helyette...

Megvagy kukac, elkaptalak!

Összegezvén:
Nagyon örültem, hogy együtt volt a család. Nem könnyű ilyen családi eseményeket lebonyolítani, de jól sikerült. Elfáradtam, de ez olyan kellemes fáradtság volt. Úgyis, mint írtam már nagy családról álmodom, akkor meg hát nem árt gyakorolni és ez kiváló és egyben örömteli alkalom volt rá.
Remélem karácsonykor megismételjük!!! :)

Ünnepi sereglet

Így anyaként azt tapasztalom, hogy szerintem egy szülinap az ünnepelt számára kevésbé akkora ünnep, mint az édesanyja számára. Végiggondoltam az 1 évvel azelőtti történéseket lépésről lépésre... Annyira gyönyörű emlékek. Ezt nem lehet szavakba önteni, de ez a legnagyobb áldás, amit ember valaha kívánhat! Táncol a szívem és a lelkem, hogy megadatott az, hogy élet adhattam... Életet adhattam egy ilyen kis csodálatos emberkének! :)