2014. december 26., péntek

Boldog karácsonyt!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves blog-olvasómnak!

 




2014. december 3., szerda

Gondolatok így utólag leírva az én kis 2 évesemnek

Édes kis Petikém!
Hálás vagyok a sorsnak, hogy én lehetek az anyukád! Örülök, hogy minket "választottál" a szüleidnek. Már két éve ragyogod be a mindennapjainkat. Láthatjuk ahogy növekszel, ahogy napról-napra mindenről többet tudsz, fejlődsz, okosodsz és bontakozik a kis személyiséged!
Igyekezlek tanítani minden szépre és jóra, de Te is tanítasz engem nap, mint nap. Tanítasz arra, hogy megismerjem önmagamat, hogy rácsodálkozzam az élet apró dolgaira, a türelmemet és önfegyelmemet is tréningezed, de ezáltal mindketten fejlődünk.
Nagyon boldog vagyok, amikor már kimutatod a kis érzéseidet, átölelsz, becézgetsz. Ezeknél és egy ilyen drága kis gyermeknél nem is létezhet nagyobb kincs egy anya számára!
Nagyon szeretünk és apával együtt kívánunk neked Nagyon Boldog Születésnapot (itt is, bár kicsit megkésve az elmúlt hetek történései miatt)!

Rólam...

   Már régóta ígértem, hogy mesélek magamról is kicsit. Igazándiból ahogy leültem, hogy írjak egy bejegyzést magamról, csak ültem itt a gép előtt... Nagyon nehéz megfogalmazni az embernek azt, ami fejében zajlik.
   Írtam már arról, hogy gyerek mellett az élet folyamatos változás. Nagyon fontos, hogy az ember tudjon alkalmazkodni az aktuális változásokhoz és képes legyen újragondolni a dolgait, esetleg felülbírálni az addig vallott nézeteit. Hát én sok eddig határozottan vallott elképzelésemet újragondoltam és amit nem tartottam reálisnak azon változtattam.
  Mindig is azt hangoztattam, hogy az anyaság a legcsodálatosabb dolog a világon. Mióta a Petikém növöget ezt a kijelentésemet annyiban finomítanám, hogy: "Az anyaság a legcsodálatosabb és egyben a legnehezebb dolog a világon."
Pár hónapja eljutottam arra a szintre, hogy egy "pszichopata papagájnak" éreztem magam. Pszichopatának azért, mert az addigi türelmes énemből egy türelmetlen, kiborulás szélén álló nő lett, papagájnak meg azért, mert vagy ötvenszer kellett mindent elmondanom a Petikémnek. Mármint itt nem a bájos miért és hogyanos babakérdésekre gondolok, hanem arra hogy egyfolytában azt kellett neki magyaráznom, hogy mit és miért nem szabad. Egyfolytában gazfickóskodott, ami még egy bizonyos határig rendben is lett volna, de amikor direkt rongált és önveszélyes dolgokat művelt az teljesen kiborított. Mint már írtam azt hiszem ott csúsztak el a dolgok, hogy én próbáltam következetesen nevelni és megszabni a konkrét határokat (Petikémnek erre különösen szüksége van). Eközben az apja mindent folyamatosan ráhagyott és karöltve hágták át a szerintem ésszerű szabályokat. Próbáltam megbeszélni a Petivel, hogy mit tiltsunk és mit nem, de amikor azon kellett vele vitatkoznom hogy a gyerek ne bánthassa a tűzhelyet... Teljesen az ujja köré csavarta a gyerek.
Szóval pár hónapja eljutottam arra a pontra, hogy belefáradtam az egész hadakozásba és lazítottam a gyeplőn. Természetesen utána teljesen elszabadult a "pokol".
Nemsokára a Peti is rájött, hogy bizony valóban kellenek a határok a gyereknek. Most sem egy szigorú apa, de már egészen ügyesen fegyelmezi Petikét, hogy ha úgy alakul és már több dologban  következetes vele. Persze még mindig többet ráenged, mint én tenném, de ez már elenyésző. Boldog és elégedett vagyok e téren.
Tényleg nem egyszerű megtalálni az optimális családi harmóniát.
   Más téren is elégedetlen voltam magammal. Úgy éreztem, hogy a mindennapi főzés, takarítás ellenére a lakás nincs tökéletesen rendben, hogy a kertet már meg se említsem. Mindig akadt egy egy szekrény, ami rendrakásra várt, a mindennapi takarítás pedig látszólagos eredmény nélkül maradt, hiszen a Petikém erről igazán tevékenyen gondoskodott. Emellett úgy éreztem hogy a gyerekkel sem tudok annyit foglalkozni, mint szeretnék és amennyire igényelné.
A nagy kertészkedős ambícióimról ne is beszéljek. Mindent lezabáltak a csigák, akikkel egy ideig harcoltam. Volt hogy 200 feletti csigát böködtem agyon egy este a csöppnyi veteményesben. Salátából egy falatot sem ettünk, hagymából is alig. A gyönyörű nagy retkeket felváltva ették a csigák és a hangyák, akárcsak a gyönyörű nagy szemű epreket. A sóska és a mángold azonban a kert hősei lettek, mert mindent leküzdöttek és bőséges terméssel ajándékoztak meg minket. A cukorborsó is jól sikerült, Petike mérték nélkül legelte volna. Azóta is akárhányszor a kertben a cukorborsó helyére érünk még mindig kérne.
Szóval sok dolgot újra gondoltam, módosítottam a terveimen.
   Szeptemberben Petikém elkezdett bölcsibe, pontosabban családi napközibe járni. Ez rengeteg pozitívumot hozott mindannyiunk életében.
  Aztán a közelebbi múltba tekintve túl vagyunk két nagyon kemény betegeskedéssel és kórházi bentléttel teli héten, ami megint csak jócskán próbára tett mindannyiunkat. Remélem most már visszatér az életünk a normális kerékvágásba.
  Még nem írtam meg a 2. szülinapos bejegyzést sem, ami közben már el is múlt, de majd arról szeretnék mesélni legközelebb. Ennek a bejegyzésnek is majdnem az egészét már régebben írtam, csak most jutottam odáig, hogy befejezzem és publikáljam.

2014. október 20., hétfő

Zsebibaba, zsenibaba... :D

  A fenti címet valószínűleg anyai elfogultságom ihlette, de hát nem tehetek róla, el vagyok ájulva a kisfiamtól. Még nem számoltam pontosan össze, de összességében több mint 20 dalt és verset tud és folyamatosan tanulja az újabbakat. Mindez 22 hónaposan szerintem nem kis teljesítmény. Ma reggel egy közepes hosszúságú mesét mondott el reggeli után az etetőszékében ülve. Hát az apjával együtt rendesen leesett az állunk.
  Múltkor azt gondoltam, hogy angolozunk is egy kicsit. Mondtam neki, hogy "What's your name?" és elmagyaráztam, hogy mit jelent és hogy hogyan kell válaszolni rá. Látszólag nem figyelt, ám rá 2 hétre egyszer csak elkezdett "What's your name?"-ezni. Először nem is értettem, hogy mit akar, de aztán leesett hogy mit mond. Azóta ezzel is foglalkozgatunk, ha úgy tartja kedvünk.
  Persze eközben az elvetemültsége, a köz- és önveszélyessége, akaratossága, gazfickóssága cseppet sem lankad, ám ha le tudom kötni a figyelmét akkor hihetetlen pozitív dolgokra is tudja fordítani az energiáját.
  Itt van hát 3 újabb dalocska, amit kb. 2 hete vettem fel, de csak most jutottam el odáig, hogy fel is töltsem.


2014. október 3., péntek

Az én kis dalospacsirtám :)

Így énekli az én kis 22 hónapos manóm az "A part alatt című dalocskát". A versszakokat helyenként összekeverte, de szerintem így is nagyon cuki! :)


2014. szeptember 11., csütörtök

Édes kis szövegládám

     Elszaladt az egész nyár az utolsó bejegyzésem óta és annyi minden történt. Sokat tudnék mesélni Petikéről és magunkról is, de ezt a bejegyzést most főként Ő neki szentelem.
Eddig is szédületes tempót mutatott a fejlődése, de az utóbbi időben ez még feltűnőbb lett. A legnagyobb változás az, hogy folyamatosan, tisztán és választékosan beszél. Mindent mond, hosszú 5 szavas mondatokat fűz és olyan kifejezéseket használ, valamint olyan beszólásai vannak, hogy az agyamat eldobom... Mesélek pár példát:

Nagyon cuki, amikor egy gondolatmenete végére odatűzi a "szerintem, biztosan, gondolom" szavakat.
"Most nem jön a helikopter, szerintem."

Múltkor felvette a cipőmet és a következő beszélgetés zajlott közöttünk:
- Petike, nem kicsi Neked az a cipő?
- Nem kicsi!
- Persze, hiszen az az én cipőm. Inkább nagy Rád, de nagyon csini vagy benne.
- A turiban vettem! (Mondta, miközben egy széles mosollyal rám nézett.)
Hogy ezt honnan vette? Pedig nem ott vettem, de biztos hallotta amikor a mamákkal ilyesmiről beszéltünk. Sokszor olyan dolgokat mond, amit nem is sejtek, hogy tud.

Múltkor a Penny előtt mentünk, mire Ő oda mutatott és azt mondta:
"Gyűjtse a pontokat!"
Pedig nem nézi sokat a TV-t, és talán ha egyszer látta azt a reklámot...

Kis keresztfiamat is sokat emlegeti. Tudja, hogy amit kinő ruhákat azt a Levi babának adjuk.
Múltkor magához méregette az egyik ruhácskáját és azt mondta:
"Levi babának jó lesz!"

Amikor a fotóalbumot nézegetjük szoktam Neki mesélni, hogy mielőtt megszületett a pocakomban lakott. Múltkor nagy bőszen nézegetett a hasát és a következőket mondta:
"Fáj a pocakom. Benne van a kisbaba."

Mókás félrehallásai is vannak.
Múltkor a Furján vezetéknév helyett Fúrógépet mondott. Anya meg "papucsjó"-t, vagy "papucsfinom"-ot ivott, azaz cappuccinót. Azán van az a dal, hogy "Dugó, fadugó, bing-beng.....". Na ennek a végén a parafadugó helyett "apafadugót" énekel. Sőt azóta az apjának is sokszor azt mondja, hogy "apafadugó". :D

Be kell valljam csúnyán beszélni is tud és ezt a "legtökéletesebben" időzíti.
Egyszer véletlenül a papától hallotta meg, hogy "kutya f...". Na azóta ezt előszeretettel használja. Próbáltam én finomítani, hogy kutya füle, meg kutya fája, de nem túl sok eredménnyel.
Ha valahol produkálni akarja magát akkor elkiáltja magát, hogy "Kutya faca..." és várja a hatást, ami többnyire kitörő röhögés, ami csak még jobban megerősíti abban, hogy ez poénos... :( A Peti szerint ez cuki, de én nem igazán örülök neki.
Nyaraláson egy idős pár barátkozott a Petikével, mire mondom neki, hogy köszönj szépen, erre Ő:
"Csóóóó, kutya faca."
Aztán múltkor amikor orvosnál voltam, a váróban angyalian viselkedett. Ott volt egy másik kislány aki meg nagyon is eleven volt. A váróban csak gyűltek az emberek, én pedig egyre büszkébb voltam, hogy milyen szépen viselkedik az én kisfiam. Aztán amikor már jó sokan voltak, rázendített a "kutya faca" szövegre... :D Ért az időzítéshez, az már biztos.
Múltkor anyu összefutott Petikét sétáltatva a régi szomszédokkal, hát Petikém ott is bemutatta a tudományát.
A papa meg betanította Neki, hogy a "Gyöngyi mama (nagymamám) tanította!" Szóval, van hogy ezt is mondja, ha megkérdezi valaki tőle hogy ezt meg hol tanultad.

A papa meg jó múltkor már direkt tanította Neki az általam "szőrös cicára" finomított kifejezést. Hát ezután már megkértem a papát, hogy inkább másra tanítsa. És bizony, a gyerek már jobban tud oroszul, mint én. Több szót is megtanult a papától, aki perfekt beszéli a nyelvet. Ez már nekem is tetszik! :)

Petikém nagyon szépen mondja a verseket (bár olykor hadarva és összemosva), és nagyon édesen énekel is. Múltkor, amikor furulyáztam Neki, elkérte, hogy Ő is kipróbálja. Miközben fújta, csücsöri szájjal elkezdte énekelni a Boci, boci tarkát... :D Azt gondolta, hogy így működik a furulya.
A rövidebb meséket is tudja. Ezeket felváltva szoktuk mondani, hogy egy kicsit mondok én, aztán pedig Ő.

    Szóval nagyon cuki és aranyos kiskölyök, de borzasztóan eleven is. A lakást egyfolytában amortizálja és egyfolytában a veszélyes dolgokat keresi... Elrontotta a mosógép tekerő kapcsolóját csapkodja az ajtaját, rugdossa a zuhanykabin alját, a szekrényeket, az egyik csúszkás ajtótban már valamit el is rontott a sok rugdosással. Veri az ablaküveget, a konnektorokat, a vezetékeket és a főzőlapot rendezné. Néha nagyon nehéz Vele! Ezekhez még hozzájön az, hogy már egyre kevesebbet alszik.
Igazándiból azóta nagyon nehéz, amióta szét kellett szednem a járókát mert kimászott/kiesett belőle. Addig ha nem fogadott szót oda tettem be büntetésbe. A kiságyából is ki kellett szednem néhány rácsot, hogy szabadon tudjon közlekedni, nehogy onnan is kiessen. Azóta az altatások is eléggé körülményesek. Eddig csak leraktam, otthagytam, kicsit szöszmörgött és elaludt. Azóta kimászkál, apa simogassa, én simogassam, de inkább olvasni akar, stb... A szuperdada sokszor visszavivős módszere elég jó. Először bolt, hogy 50 percen keresztül hordtam vissza az ágyba, most már általában tizenötször való visszavivés is elég.
Szóval a fegyelmezés a nehéz. Próbáltam szép szóval, bünti szőnyeget bevezetve, kiabálva és a kezére csapva is, pfff, nehéz dolog... De kérdem én, mit csináljak, amikor a működő porszívó vezetékét tekergeti sokszori figyelmeztetés után is? Múltkor lendületből harapott rá a vezetékére... Azt hittem menten rosszul leszek, kapott is egy pofont. Nagyon szégyellem, de olykor totál tehetetlennek érzem magam. A nagy okos könyvek leírják az alternatív nevelési módszereket, nem olyan egyszerű ezt mindig kivitelezni.
   Próbálom többet kivinni, hogy ott tombolja ki magát, de eddig nem igazán látok változást. Persze apa most is csak olyan nem komolyan vehető módon fegyelmezi. Minap is épp megyek ki a konyhába a gyerek meg odatolt székkel a tűzhelyet matatja, miközben az apja figyeli... Váááá!!! Ilyenkor ki tud belőlem törni a hárpia, vagy mondjam inkább úgy, hogy az anya-banya. Hát mondom mit csinál a gyerek? Mire mondja, hogy a gyerekzár miatt úgysem tudja bekapcsolni, a széket meg amúgy is odatolja. És mondom, ha főzök és akkor nyúl oda, akkor mi lesz? Erre azt mondja, hogy majd megtanulja... Egy csomó ideje már amúgy is kizárólag a hátsó főzőlapokon főzök, pontosan az elővigyázatosság miatt.

   Jelenleg a Peti ott tart, hogy nem lesz több gyerekünk, mert ez az egy is teljesen lefárasztja. Mostanában, hogy annyira nehéz olykor én is azt mondom, hogy várjunk még egy kicsit a másodikkal. Pedig eddig teljesen be voltam indulva, hogy már szülném a következőt.
Hát gyerekkel állandó változás az élet, azt hiszem meg kell tanulnunk alkalmazkodni az aktuális feladatokhoz és a lehetőségeinkhez mérten felnőni hozzájuk.
Mondjuk anyu azt mondta hogy se a tesóm se én nem közelítettük meg a Petikét elevenség terén, de a két fiút felnevet nagymamám is ezt mondta. Nem baj, majd nagy korában is erőteljes személyiség lesz. Azt hiszem ez a mai világban egyáltalán nem lesz hátrány.

Azt még zárásként elmesélem, hogy egyre jobban ragaszkodik az apjához. Apa persze hagyja magát ugráltatni.
Petike oda megy az apjához, és azt mondja "kiszállsz" azaz kelj fel! "Odaaa menjünk!" Ez többnyire vagy a fürdőszobai szekrényen a parfümök és piperedolgok buherálását jelenti, vagy pedig a régen pelenkázónak használt szekrényen lévő könyvek szanaszét pakolását. Ez afféle rendszeres apa-fia programjuk. Múltkor mikor hazaértem táncból kisminkelte a hintalovát. Még jó, hogy az apa vigyáz Rá!
Na, mindegy. Akkor szép az élet, ha zajlik és én úgy imádom Őket ahogy vannak!

A fenti sorokat már kicsit régebben írtam, azóta eljárunk olykor a Családi Napközibe. Majd mesélek erről is, egyelőre a beszoktatásnál tartunk.

Végezetül néhány fotó:

A fiúk névnapján



Nyálas napszemcsis



A kis rendőr



Szökőkútban fürdős



Peti 40. szülinapján



Pózolós


2014. május 23., péntek

1 és fél éves lett

     Tegnap másfél éves lett az én kis Petikém, itt az ideje, hogy meséljek Róla egy kicsit, hiszen az elmúlt pár hónap alatt is fantasztikus fejlődésen ment keresztül. Nem is tudom hol kezdjem...

  Már sokkal egyértelműbben beszélget, mint eddig. Mindent mond, de van aminek csak az elejét. Minden esetre én már kitűnően megértem. Sokszor megdöbbenek a hihetetlen észjárásán. Folytatja a dalokat, mondókákat. Az a legviccesebb, hogy ha én elfelejtem egy versike folytatását, akkor Ő kisegít, mint egy kis súgó. Már vagy 2 hónapja simán elszámol tízig. Bár olykor "táncosan" számol: "egy-két-há-négy". Már van, hogy összefűzi a szavakat, például nagyon szépen mondja, hogy: "Apaaaa, gyereeeee!" Lényegében sok mindent már szép tisztán mond, de itt egy kis ízelítő Petike különleges szavaiból:
"sifü" = seprü
"lapo" = lapát
"sapo" = sapka
"önnka", vagy "ökann" = öntözőkanna
"gilicsu" = bili

A következő mókás párbeszéd gyakran lezajlik köztünk:
- Hogy hívnak?
- Titi.
- Mondd, hogy Petike!
- Pepe.
- Ki a Pepe?
- Titi. (ahelyett, hogy magára mutatna)

  Nagy mániája a bim-bam, azaz a harang, de ezt használja a templomra és a keresztre is. Minden délben meg kell vele hallgatni a déli harangszót a TV-ben, vagy a városban. Amikor a TV-ben nézük, akkor szépen sorolja, hogy mi látható a képen (jogar, korona, Hősök tere...). Amikor autózunk, akkor is egyfolytában "bim-bam"-ozik és mutogatnom kell neki útközben a templomokat. Hát nem tudom mi lesz ez a gyerek... :D
   Mondjuk az is meglátszik rajta, hogy kertészkedünk. A minap is olyan hisztit vágott le a kis kapáért, hogy ő már most bizony kapálni akar. Csak úgy vihogtunk rajta a Petivel, rendesen beleremegett, csak hogy az akaratát nyomatékosítsa. Mondtuk is, hogy a mama ezt biztosan nagyra értékelné a hegyen! :)
   S ha már témánál vagyunk, a hiszti. Hát a kis skorpió akarat egyre inkább bontakozik. Bár talán nem is a skorpióság, csak egyszerűen olyan akaratos (mint talán én?). Hát igen én is nehezen viselem, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elképzeltem és ezzel bizony a kis Petikém sincs másképp. Nagy hisztiket tud csapni és igen csak próbálja feszegetni a határokat. Én már az elején megmondtam neki és éreztettem vele, hogy nálam hisztivel semmit nem ér el. Ezt többnyire be is látja, csak olykor próbálkozik meg vele. Na de ahol tudja, hogy hatásos például apánál, vagy a mamáéknál, ott rendesen él vele. Mondtam is, hogy most fogják kicsit keményebben, mert még a végén a fejükre nő ez a kis kópé.

     Petikém mozgékonysága is határtalan. Mindenre fel, rá és belemászik. Múltkor nem volt elég, hogy a hintalován térdelésben lovagolt, de utána ezt állva is megtette, engem meg az infarktus kerülgetett (és gyorsan rendre utasítottam). De látnotok kéne a kis pofiját, amikor valamit sikerül megcsinálnia és nagy büszkén nézeget ránk, hogy mit szólunk hozzá. A táncomat is egyre inkább leutánozza. Csinálja a karhullámokat, a minap meg hogy felhívja magára a figyelmemet bedobott egy táncos pózt gyönyörű kéztartással. Jól elleste az előző órán, én meg csak ámultam és bámultam. :) Ja és hát a "Joe-Joe" a kedvenc száma, azaz a Papa Joe. Nemrégiben készítettem erre egy szamba-hastánc fúziót és hát azóta is ezt akarja hallgatni naponta, vagy 20x.
Amikor gyalogosan közlekedik, akkor is nehéz lépést tartani vele. Erről eszembe jut a húsvéti ajándéka. Kapott egy ilyen kis zenélős tologatós és lábbal is tekerhető biciklit. Mindig láttam a városba, ahogy a szülők szépen tologatják ezekben a gyerekeket és mivel mindenki biciklit akart venni neki, így hát egy ilyen mellett döntöttünk. Nagyon tetszett neki, de még szerencse hogy csak az utcában tettük meg vele az első sétánkat, mert csupán az utca közepéig maradt el rajta. Utána felállt, majd ki akart szállni és a nagy árok fele vette az irányt, hogy ő most éppen oda akar belegyalogolni, meg minden más "nemszabad-dolog" érdekelte. Szóval csodálva nézem, hogy egyes gyerekek milyen szépen elvannak az ilyen biciklin, de hát az én kis Petikém nem tartozik közéjük.
 
   Na azt nem meséltem még, hogy (az apjához hasonlóan) imádja hallani a saját hangját. Nagyon cuki, szinte egyfolytában szövegel. Ám de olyannyira hódol eme kedvtelésének, hogy akkorákat kiabál, ahogy a torkán kifér. Konkrétan visítozik és van, hogy beleremeg, illetve bele is vörösödik. Egyszerűen dobhártya szaggató. Szegény szomszédainkat is igazán sajnálom emiatt. Próbáltam azt, hogy figyelmen kívül hagyom, hátha magától leszokik róla, de nem vállt be. Aztán próbálkoztam utána szinte mindennel, de hatástalanul. Engem nem is zavarna, hogy próbálgatja a hangját, de ez már azért eléggé túlzás.
   Sokszor megemlegetem szegény apu mondását. Mindig azt mondta, hogy ha fiú unokája lesz, a akkor "hídrobbantó faszagyereket" nevel belőle. Hát ezt már sajnos nem érhette meg, de nevelni sem kell belőle, hiszen alapból az! Persze inkább ilyen legyen, mint olyan kis tehetetlenke aki csak ül és néz. Egyébként legutóbb, amikor a fotókat nézegettük, úgy tűnik teljesen megértette, hogy "van" egy másik papája is. Amikor megkérdezem, hogy hol van a Józsi papa? Akkor Ő azt feleli, hogy: "Fönn ég..." (s közben mutogat felfelé). Megbeszéltük, hogy "Jópapa" (ahogy Ő mondja) fenn van az égben a felhőkön az angyalkákkal és onnan figyel minket... :(

Más téma:
   Elkezdtünk próbálkozni a bilizéssel is egy ideje. Egyenlőre még nem jártunk sikerrel, de nem is akarom erőltetni, inkább csak barátkozunk vele. A papa letöltött neki egy mókás dalt a biliről (A bili, a bili, a bili csuda jó...), na azóta a bilire csak azt mondja, hogy "gilicsu" (azaz a bili csuda jó). Szépen ráül, de eleinte pelus nélkül nem akart, így a fő próbálkozást fürdetés elöttre szoktam időzíteni és eddig működik a dolog. Egyenlőre a bilibe nem hajlandó pisilni, hanem feláll és mellé sikerül többnyire. Nem szabad ilyenkor megszidni őket, így én is azt mondtam kedvesen Neki, hogy nincs semmi baj, legközelebb majd megpróbáljuk a bilibe. Hát mondjuk sorozatba mellé pisil, mintha csak direkt csinálná, utána meg mutatja nekem és mondja, hogy: "Seeee baj." Hát meg kell zabálni. :)

    Még azt el kell mesélnem, hogy nagy örömömre már kezd egy kicsit bújósabb lenni. Van hogy mondjuk a konyhában főzök és odajön, átöleli a lábamat, vagy csak úgy megpuszilgat. Na és itt jön pár vicces sztori. Kiskora óta szívesen megpuszilgatom a talpacskáit és közben azt szoktam mondani neki, hogy "Ááá, büdiláb-büdiláb". Erre múltkor Ő is oda akarat jönni megpuszilgatni a mi lábunkat, miközben nagy visongatva "ááá" hangot hallatott. Hát dőltünk a röhögéstől. A másik jópofa dolog, hogy Magdi mama néhány pelenkás alkalmával "megpürrögette" a kis combját. Erre aztán úgy rákapott, hogy pelenkázáskor mindig mutogatja a kis combiját és pürrrög, kikövetelve egy kis combpürrögést. Na a csúcs az volt, hogy múltkor ott ültünk a dédinél, ott volt anyu és a tesómék is. A Petike ott mászott a földön, amikor egyszer csak lehúzta a harisnyáját és elkezdett pürrögi, és sorba mutogatta, hogy ki pürrögje meg a combját. Hát totál kifeküdtünk tőle. :D

Na, most hirtelen ennyi jutott eszembe. Azért csatolok pár fotót is:




2014. április 9., szerda

Kertészkedünk

     Ahogy a márciusi napsugarak előbújtak, úgy tört bennem is a felszínre a kertészkedés iránti vágy. Persze már egész télen tervezgettem, hogy majd mit és hogyan kéne csinálni, de ekkor már semmi sem tarthatott vissza attól, hogy ásót és kapát ragadjak és március 2-án megrohamozzam a kertet.
Sajnos azonban elég hamar rá kellett ébrednem arra, hogy ez gyerekkel nem is lesz annyira egyszerű feladat. Az nem is lett volna akkora gond, hogy Petike és általa én is nyakig koszosak lettünk, de hogy a földet is mindenképp kóstolgatni akarta azzal teljesen kikészített. :D Egy pillanat alatt a szájába vette és az persze szétolvadt benne, így minden igyekezetem ellenére sem tudtam kiszedni. Éppen eme malőr után a prédikációm közepén tartottam, hogy a földet nem vesszük a szánkba, mert az nem ennivaló, bumm, megint evett egy kicsit. Áááááááá!!! Azt gyorsan leszűrtem, hogy a gyereknek kell egy gumicsizma és valami kis szerszám, ha azt akarom, hogy egyszerűbben menjenek a dolgok.
    Azóta már sokszor voltunk a kertben, mert hát engem ugyebár egy kis nehézség nem állíthat meg. Azt kell mondjam ezt is, mint minden mást meg kell tanulni a gyerekkel együtt kivitelezni.  Már csak az a vacak puszpáng sövény idegesít. A kinézete nagyon tetszik, de a múltkoriban utána olvastam és halálosan mérgező is mennyiségben is. Mellesleg még a macskák is szeretik ezért állandóan lepisilik. Mondtam a Petinek, hogy akármilyen szép is ki kell vágni, mert annyit nem ér az egész, hogy baj legyen belőle. Hát egyenlőre sajnos még nem akar beleegyezni... Pedig pont a terasznál van, ahol többet fogunk tartózkodni és mint tudjuk a gyerekeknél elég egy óvatlan pillanat. Remélem még meg tudom győzni és akkor ültetünk a helyére más nem mérgező, gyorsan növő örökzöld sövényt.
     Kertészi ambícióim kibontakozását némileg az is gátolja, hogy míg a Peti a fű és díszkert szerű kerteket kedveli, én inkább a romantikusan "dzsungeles" kertekért rajongok, ahol sok zöldség, virág, fűszer van kis helyen, tehát ahol minden hely ki van használva. Egyenlőre oldalt ástam fel egy-egy darabka részt és oda ültettem, így középen megmaradt Petinek a fű. :) Duggattam hagymát, vetettem salátát, retket, spenótot, sóskát, mángoldot, kaprot és cukorborsót, valamint epret is ültettem. Mindenből egy keveset, mivel nincs túl nagy helyem. Figyelembe vettem, hogy mely növények kedvelik egymás szomszédságát. Biokertet szeretnék, de az azért időt fog igénybe venni, hogy kialakuljon a megfelelő talaj meg összeálljon a körforgás. Most, hogy jobban elkezdtem utánaolvasni a dolognak egy csomó mindent más szemszögből látok és rengeteg érdekes összefüggésre ébredtem rá, többek között arra is, hogy az általam eddig csodált, rendezett kinézetű zöldségeskertek nem is annyira ideálisak.
     Ja, azért hű maradtam a balkonkertészkedéshez és vetettem egy ládába tépősalátát. A terasz felől eső ablakba raktam, gondoltam hogy kihasználom a terasz polikarbonát teteje által nyújtott üvegház szerű hatást. Várakozásaimmal ellentétben azonban a kerti földbe vetett saláta messze lepipálja a balkonládásat. Szeretek így kísérletezgetni. Amúgy egyáltalán nem értek a kertészkedéshez, de lelkesen próbálkozok és tanulgatok a témával kapcsolatban.
    Összességében minden gyönyörűen kikelt és növöget. Csodákat művel az emberrel egy kiskert. Nekem abszolút fóbiám volt a csúszó-mászóktól, azonban mostanra ez megváltozott. Igazán örülök a gilisztáknak a kertben és Petikének is lelkesen mutogatom. Kesztyűben már akár hozzá is érek. A meztelen csigákkal pedig felvettem a harcot, már simán rálépek a kisebbekre (egy időben még ennek a gondolatával is sírba lehetett volna kergetni) és hát különböző praktikákkal iktatom ki kertem ezen hívatlan vendégeit.
   A virágos kertem gyönyörűen pompázott (és itt sajnálom igazán, hogy a fotózása valahogy mindig elmaradt). Ahhoz persze, hogy továbbra is legyen benne aktuálisan nyíló virág még sok dolgom van.
Szóval nagyon élvezem az egészet. :)
  A napokban megérkezett a komposztáló ládám is, amit tegnap össze is szereltem. Már csak a bele való dolgok összerakása van hátra és indulhat a kertem talajjavítójának "gyártása". Ezt leszámítva is számos teendőm akad a kertben. Sok tervem van, de amit nem tudok az idén megvalósítani, hát akkor azt majd jövőre. Meg persze érdemes lesz többet fotóznom, hiszen így leírva nem annyira látványosa dolog.
A kis segítségemről azonban van néhány régebbi kép:


2014. február 20., csütörtök

Bálint-nap

Nevezzük így magyarosabb nevén, ezt az állítólag külföldről átvett ünnepet. Azonban ha kicsit utána járunk, bőven találunk ehhez a naphoz fűződő, hazánkban már régóta élő népszokásokat:

"Habár Magyarországon a Valentin-napot 1990. óta tartják számon, a Bálint-napi népszokások nagy múltra tekintenek vissza. Február 14-e mindkét hagyomány szerint valamiképpen a szerelmesekhez, a párválasztáshoz kapcsolódik.
A magyar néphiedelmek szerint Bálint napján választanak párt a verebek, ezen a napon tartják lakodalmukat a madarak. Ilyenkor jönnek vissza a vadgalambok is azokra a területekre, ahonnan ősszel elköltöztek. Egyes vidékeken a madarak etetése is szokás volt ezen a napon, magokat szórtak ki, így járultak hozzá az emberek a madarak lakodalmához.


  Bálint Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a mindszenti régi magyar hagyományt, hogy e napon „csíkot söpörnek”, vagyis utat vágnak a szegediek az udvaron (akár van hó, akár nincs), s oda mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak ki az ég madarainak. Muravidéken a fákra perecet, aprósüteményeket aggattak, és a gyerekek együtt lakodalmaztak, ujjongtak a madarakkal. Más helyeken a gazdák Bálint napkor, még napfelkelte előtt megkerülték a birtokot, vagy megmetszették a szőlő négy sarkán a tőkéket, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől.

Bálint-nappal kapcsolatban a néphit gazdag jóslás- és hiedelemanyagot őrzött meg. A gyümölcsöskertekben ekkor kezdik el a fák metszését, és a néphit szerint, ha ezen a napon gyümölcsfát ültetnek, akkor gyorsabban megkapaszkodik, hamarabb rügyezik, gazdag termést fog hozni. Bálint napján jó tyúkot ültetni is, mert akkor a háznak szerencséje lesz az aprójószágban egészen a következő esztendő Bálint-napjáig. Ez a nap a tavasz közeledtét is jelenti, ideje beszerezni a vetőmagot.
Néhány időjósló megfigyelés is kapcsolódik ehhez naphoz. Ha a madarak csiripelése messzire hallatszik ezen a napon, jó idő lesz. Ha megszólal a pacsirta, s azt mondja: „csücsülj beö”, akkor még hidegre kell számítani. Ha szeles az idő, az asszonyok nem örülnek, mert ez azt jelenti, nem lesz tojás egész évben. A férfiak meg az esőtől félnek, mert a hagyomány szerint akkor kukoricán kívül másból nem lesz jó termés.

A közeledő tavasz nem csak a madarak párosodási kedvét hozta meg, hanem a fiatalok is egyre többet gondoltak a szerelemre. Több szerelmi babonát is alkalmaztak ezen a napon. Úgy tartották, ha valamelyik leány m
adárral álmodik, az hamarosan férjhez fog menni. Naplemente után viszont nem volt szabad seperni a lánynak, mert akkor nem megy férjhez. Azt is javasolták, hogy akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg, akkor soha nem fogják elhagyni egymást. Ugyanígy nem lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól azokat, akiknek összekulcsolt kezét a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemmel verés, igézés, vagy rontás. Sok támadás érte a Valentin-napi szokások hazai meghonosítóit, mondván, hogy ránk erőltetnek egy olyan idegen szokást, amelynek nincs hagyománya nálunk. Nos, úgy tűnik a szerelmesek napja mindig is létezett, legfeljebb nem Valentin-napnak, hanem Bálint-napnak nevezték."

Magunkra térve, igaz, hogy feleslegesnek tartjuk azt, hogy kinevezzünk egy napot a szerelmesek napjának, hiszen az év többi napján is szeretjük egymást, de hát miért is ne, az idén mi is készültünk egy kis plusszal egymásnak.
Én előző nap elmentem bevásárolni, hogy Valentin napon egy finom ebéddel lephessem meg az idősebbik Petit. Este fellépésem volt, ezért döntöttem az ebéd mellett.
Mivel szereti a rákot, mire hazaért az edzésből elkészítettem neki az egyik rákos tésztaspecialitásomat, szívecskés kivitelben.
Természetesen tipikus "pasi" volt. Jóízűen evett, és dicsérte a kaját, hogy mennyire finom, de azt bezzeg nem vette észre, hogy szívecskés. 
Így hát rávezettem. 
Kérdem:
- És milyen tészta ez? 
Mire Ő: 
- Durum?  
- Vááá, nem. Milyen alakú nézd meg jobban!  
- Szívecskés! 
- Az ám. 
- És a sárgarépa? 
- Az is!



 

A desszertünk szív alakú mignon volt, na azt már legalább észrevette! :D

Én pedig egy gyönyörű rózsát és bonbont kaptam Tőle, aminek nagyon örültem. S bár a rózsaszirommal teleszórt gyertyával telegyújtogatott hálószoba meglepetése még várat magára, mégis nagyon boldog voltam, hiszen a Petihez képest ez is roppant romantikus dolog volt. Megismerkedésünk elején ugyanis kijelentette egyszer, hogy ha romantikát akarok, akkor csináljak magamnak. :D Na, ez azóta már sokat változott, bár még mindig nem Ő Mr. Romantika, de jól is van ez így. (Itt jegyzem meg, hogy volt olyan férfivel dolgom, aki mesés virágcsokrokat hozott, csak úgy, mégsem voltunk meg olyan jól egymással, mint a Petivel lassan már 10 éve vagyunk.) 

Szóval így is üzenem: Id. Frisch  Peti, én úgy szeretlek, ahogy vagy! :) :) :)

Tehát kis Petike az ebédje után el aludt, így nekünk is jutott egy romantikus másfél óra apával... :) 
Nagyon jó volt! :)

Na, még gyorsan a rákos tésztasaláta receptje:
Készítsünk fel vizet a tésztának. A felolvadt rákot egy kevés fokhagymás vajon, vagy olívaolajon, pirítsuk meg. (Vigyázzunk, hogy a fokhagyma nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz. A rák csak minimális sütést igényel.) 
Főzzük ki a tésztát, ami lehet olaszos, de szoktam teljes kiőrlésű spagettivel, vagy mint most szívecske tésztával készíteni.
Készítsünk egy adag sajtszószt. A gyorsaság kedvért a Knorr-os megteszi. Ha ezekkel megvagyunk, akkor összekeverjük az elkészült dolgokat és jégsalátát, vagy vegyes salátakeveréket és kettévágott koktélparadicsomot keverünk hozzá. Tálaláskor egy kis sajtot is reszelhetünk a tetejére.
Gyors, különleges és finom!
Jó étvágyat hozzá! 

 
 

2014. február 13., csütörtök

Rohan az idő, lassan már 15 hónapos lesz...

Már olyan régen meséltem Petikéről. Legalábbis én úgy érzem. Persze egy anya szinte csak a gyerekéről képes beszélni, ezt magamon is észrevettem, de hát egyszerűen szédületes az a fejlődés, amin napról-napra átmennek. Minden napra jut valami szívmelengető cukiság. Persze azért a kis egyéniség és akarat is bontakozik rendesen. A napjaink elég sűrűek, főleg, hogy én több téren is igyekszem aktív maradni. Egy gyerek körül meg amúgy is mindig változás az élet. Mármint megvan a napi rutinunk, időbeosztásunk, csak hát a Petike igényei is változnak, ahogy fejlődik.
Be kell valljam ezt a bejegyzést már régebben elkezdtem írni és alig győzöm mindig aktualizálni, hogy hiteles legyen mire végre megosztásra kerül.

A babakocsiban már nem nagyon akaródzik megmaradni. Olyan ügyesen sétál érthető is, hogy nem akarja, hogy tologassam. Azonban így sétálva jóval lassabban megy minden. Főleg amikor még a kezemet sem akarja megfogni és megindul a nagy árok, tócsa, sár, stb. felé. Aztán nyafog ha meggátolom az általa kitervelt dolgokban. Amikor elfárad a sétálásban, akkor sem akar kocsiba ülni, hanem azt szeretné, hogy cipeljem. Mivel a több mint 11 kilóját nem egyszerű cipelni mégis marad a babakocsi, amibe kisebb akrobata mutatvány és sírás után sikerül begyömöszölnöm. (Ez most annyiban változott vissza, hogy most megint elviseli a babkocsizást.)
Mondjuk apa pár hete fantasztikus dolgot talált ki, amire nagyon büszke is vagyok. Igazán jó apa-fia programot szervezett amíg én nem voltam itthon. Mivel közel van hozzánk a focipálya oda vitte ki Petikét aki szabadon futkározhatott, nem kellett félteni, hogy olyan helyre szalad, ahova nem szabad. Mesélte, hogy amikor a csapat elkezdett edzeni, Petike is csatlakozni akart hozzájuk a futásban. Utána meg a pályára akart beszaladni. :D Hát a focit nem lehet elég korán kezdeni. Hazafelé persze el is pilledt az apja vállán, ami ennyi izgalmas dolog után nem is csoda.

A beszédfejlődése is szépen alakul.
Tisztán mondja, hogy:
papa, mama, dédi, apa/apu, fa, néni, baba

És már a régebben felsoroltakon kívül, hogy:
"Annna/Annya" = anya
"Szissz/cicc" = cica
"hoku/hakku" = joghurt (ne ezt gondolom nem találtátok volna ki)
"hoho" = hóember
"hapa/lámpa" = lámpa
"pu"= pulyka
"zo"= zokni
"hásszi" = virág

Igazándiból mára már nem is tudom aktualizálni a listát, mivel amióta pár hete ezt leírtam, azóta már szinte mindent mond a saját szavaival, csak győzzem megérteni, hogy mikor mire gondol. Olyan logikával fűzi egymáshoz a dolgokat, hogy be kell valljam néha lemaradok és csak utólag esik le, hogy mire gondolt. Akkor mindig megdöbbenek, hogy milyen okos ez a gyerek!!! :D

 Ha megkérdezem, hogy hogy hívnak, magára mutat és mondja, hogy:
"Tiiiti"
Én kérdezem, hogy milyen Peti?
"Szissz/Fisz"
A hány éves vagy kérdésre meg mutatja az ujján és mondja, hogy:
"Eeee"
Hol laksz?
"Lnii"
Milyen utcában?
"Hon"

Mint írtam egyre összefüggőbben gondolkozik és utánoz minket.
Például amikor porszívózok fogja a vezetékét és mutatja a konnektort, hogy oda kell bedugnom. Mostanság már porszívózni is Ő akar, amit nagyon ügyesen csinál és igen csak zokon veszi, ha kiveszem a kezéből. Többnyire ilyenkor odaadom neki a porolót és mondom, hogy mit poroljon le és a maga módján ezeket végre is hajtja. Házias fiúcska lesz, ha így folytatja.
Jó ideje a mosógépet már nem csak ki, hanem be is segít pakolni. Sajnos az ajtaját is ki tudja nyitni... És a programállító gombot is folyton tekergeti. Hogy erre miért nem találnak ki valami gyerekzáras megoldást... Na mindegy, mosáskor én tekergetem a gombot, neki meg megmutatom, hogy melyiket kell megnyomni az indításhoz és azt Ő csinálhatja, amitől nagyon boldog.
Próbálom arra szoktatni, hogy a játékokat is elpakoljuk, ha már nem játszunk vele és ezt is szépen megcsinálja. Persze ilyenkor is jól megdicsérem, ha ügyesen megcsinálta a feladatot.
Amikor öltözök lelkesen passzítgatja a ruhadarabokat a megfelelő testrészemre, a hálóingemet meg elragadja és elviszi a helyére. Ha meg hajat szárítok tudja, hogy odaadom neki is a kis fésűjét és leülünk a földre egy párnára, közben az Ő haját is megfújkálom néha. Szóval, ha kimondom hogy hajszárítás, már hozza is a két párnát, amire leülünk.

Amivel azonban "küzdünk" az a pakolási mániája. A cipősszekrény, a konyhai szekrények, a fehérneműs fiókom mind ezen "ámokfutás" áldozatai. Többnyire visszapakolja, ha már kitombolta magát és nyomatékosan megkérem erre. De már nekem sincs energiám napjában 55x szépen újra rendezgetni őket. Pfff...
A másik nagy mániája a TV macerálása, nyomkodása. Hiába próbálom elterelni a figyelmét, vagy betenni a járókába, eddig minden hasztalannak bizonyult. Élvezi, hogy feszegeti a határokat. Azt hiszem rámfér, hogy ismét elolvassam a Suttogó fegyelmezésről szóló részét. :)
Persze apa még mindig nem igazán fegyelmezi. Illetve vagy vigyorogva, amit miért is venne komolyan a gyerek, vagy pedig totál kiakadva, ami meg már a másik véglet. Mondtam, hogy a kettő közé próbálja meg belőni a dolgokat. Sajnos én sem vagyok mindig eredményes, de próbálok következetes lenni.

Cuki kis "agyasságai" is vannak (nem is tudom kitől örökölte...):
Jópár hete fölfedezte az anyajegyét a hasikáján, ami már születése óta ott van. Mondja, hogy "kooo, kooo" azaz kosz, kosz. Hát olyan sírást rendezett, úgy kiakadt. Én meg magyaráztam, hogy az nem kosz, hanem anyajegy és anyának is és apának is van, nézd! Hát eleinte ez sem vigasztalta. Több napba beletellett mire feldolgozta. Én mondtam neki, hogy milyen szép az az anyajegy és anya szereti, meg is puszilgattam neki, így megbarátkozott vele. Olyan édes! :) (Régen valahol olvastam, hogy állítólag az anyajegyek egy előző élet béli sérülés jelei is lehetnek. Az is megfordult a fejembe, hogy talán ezek az emlékek törtek benne felszínre. Mondjuk én hiszek az ilyen spirituális dolgokban.)
Átmenetileg volt harisnyafóbiája is. Nem akarta hagyni, hogy ráadjuk a harisnyáját. Aztán rájöttem, hogy mi volt a gond. Némelyik harisnyának olyan a varrása belül, hogy bele tud akadni a baba lábujja és szerintem az okozott neki kellemetlenséget felhúzás közben. Miután felhívtam apa figyelmét is a dologra, azóta megszűnt ezen probléma.


Nagyon szeret rajzolni is. Sikerült olyan zsírkrétát vennem neki, ami tollszerűen ilyen műanyagban van. Nagyon szuper, így meg se tudja enni és nem is sértheti meg magát.
A könyveket is nagyon szereti, főleg az állatosokat.

Összegezve, annyira édes és csodálatos! Tudom, mindig erről áradozok, de most is csak azt mondhatom, hogy csodálatos dolog az anyaság! Persze vannak nehézségek, néha fárasztó és a dolgok optimális egyensúlyát sem könnyű megtalálni, de akkor is:
ANYÁNAK LENNI A LEGJOBB DOLOG A VILÁGON!!!

2014. január 15., szerda

Mosható pelus tapasztalatok

Már régóta terveztem ezt a bejegyzést, de valahogy mindig elmaradt. Mivel azonban többen érdeklődtek tőlem mosható pelus ügyben, így leírom a tapasztalataimat.
Mielőtt Petikém megszületett igyekeztem alaposan utána járni ennek a dolognak, azonban minden egyes oldalon olyan mosható pelusos szakszavakkal (legalábbis számomra) dobálóztak az anyukák, hogy alig győztem megérteni, hogy most mi is van valójában. Mert ugye mosható pelusokból is sokféle van.
Alapból elmondhatjuk, hogy a régi textil pelenka a múlté, tehát a mosható pelenkák alatt egy ennél sokkal modernebb dolgot kell érteni. Ezek olyasmi kinézetű pelusok, mint az eldobhatók. Van amibe alapból bele van téve a nedvszívó betét (ez is ruhaanyagból van), és van amelyik kivehető (ez a könnyebb szárítás miatt jobb). Ezek a nedvszívó pelusbetétek többféle anyagból is készülhetnek és akár több is helyezhető belőle a pelusba. Nekem idáig sikerült magam beleásni a dologba.
A szülés előtt beszereztem 7 db mosható pelust és 20 db bele való betétet. A Vaterán van egy eladó aki teljesen újat árul, de sokkal olcsóbban, mint amennyiért máshol kapható.

Szóval miután Petike megszületett, akkor még az általunk rendelt pelusok túl nagynak bizonyultak rá. (Ja, azt nem írtam, hogy a mosható pelusokból van fix és állítható méretű, mi ez utóbbit rendeltük). Az állítható méret ellenére az elején nagyok voltak Petikére. Aztán amikor pár hónaposan jók lettek, akkor nagy örömmel használtuk ezeket a pelenkákat. Gyönyörű színűek, és kifejezetten könnyen tisztíthatóak voltak. Mivel nem volt belőle teljes készletünk, kb. 20 db-ot ajánlanak, így csak félig használtuk ezeket, de nagyon nagy megelégedéssel.


Aztán ahogy egyre többet kezdett mocorogni a kis drága, sajnos ezek a bele tehető pelusbetétek kezdtek elmozdulni a helyükről és sajnos emiatt a széleken többször átáztunk.
Próbálkoztunk egy darabig, de aztán eladtam a mosható pelusainkat és szégyen ide vagy oda, áttértünk az eldobható pelenkákra.

Az eldobható pelenkáknál a legelején szintén az volt a gondunk, hogy eláztunk, de többnyire derék részen. Keskeny volt Petikém dereka és többször kifolyt ezen a részen a tartalom. Végül a Libero pelus volt olyan, aminek a hátulja rugalmasan volt megcsinálva és nekünk ez vált be. Rendkívül nagy nedvszívó képességgel rendelkezik, anélkül, hogy bármi kifolyna. Sokan a Pampers-re esküsznek, de számunkra az már túlzottan nedvszívó volt. Ezt úgy értem, hogy ha bekakilt a gyerek sokszor szinte úgy kellett letépni a popójáról, mert ráragadt a pelus.
Szóval jó darabig Liberot használtunk. Aztán később rátaláltam a Rossmann saját márkás, Babydream, öko pelusára és most ezt használjuk. Árban a Liberohoz közelít, de legalább kevésbé terheli a környezetet. Ennyit megér a dolog, ha már a "világot nem sikerült megmentenem".

Így visszagondolva, talán ki kellett volna próbálnom többféle mosható pelust és még jobban el kellett volna mélyednem a témában, akkor talán sikerrel jártunk volna. Azt hiszem a következő babánál újra megfogunk próbálkozni ezzel.
Minden esetre talán a legegyszerűbb, ha minél hamarabb szobatiszta lesz a gyerek. Nem mondhatnám, hogy mi annyira haladunk a biliztetéssel, mondjuk próbálom nem is erőltetni a dolgot, azonban van ismerősünk, akinek már másfél évesen teljesen szobatiszta volt a gyermeke.

Hát hirtelen ennyit tudtam írni erről a témáról. Ha valakinek még van kérdése keressen nyugodtan.
Esetleg kezdő anyukák szeretnétek, ha írnék a pelenkázás és fürdetés "technikai kivitelezéséről"? Csak azért kérdezem, mert emlékszem, hogy milyen borzasztó volt, amikor ott álltam a gyerekkel a kezembe, akit még megfogni is alig mertem. A fürdetés közbeni megfordítást Youtube videóról elemeztem és a játék babámon gyakoroltam be, amíg Petike aludt... :D :D :D Micsoda idők voltak... Ahhoz képest ma már minden olyan természetes és szinte magától megy! :)



2014. január 14., kedd

Petike és a hintaló

Amikor karácsonykor először találkozott a hintalóval kétségbeesetten sírt, oly annyira, hogy el is kellett vinnünk a lovacskát a közelből. Aztán néhány nap elteltével egészen más lett a helyzet:


2014. január 8., szerda

A mi Karácsonyunk

Elteltek hát a karácsonyi ünnepek. Minden nagyon szép volt, de azért az idén sem tökéletes.
Mint már meséltem hajlamos vagyok kicsit rágörcsölni a karácsonyra és
bármennyire igyekeztem elengedni az elvárásaimat, ez az idén sem alakult másként. Szépen elterveztem előre mindent, hogy még véletlenül se legyen kapkodás. A gondosan összeállított menetrendemet hamar keresztbe húzta az, hogy az én kis Petikém náthás lett, ami eléggé megviselte az első napokban. Hát még engem a hőmérőzéssel, orrsprayzéssel és orszívással való küzdelem. Pedig mindenen játékán végigjátszottuk a procedúrát, eredménytelenül és a tanácsok ellenére arra sem tudtam rávenni, hogy magának csinálja. Na, de Petinek hála be tudtam hozni a menetrendemhez képest történt elmaradást. Vasárnap megsütöttem háromféle sütit, sajtosrudat, kókuszkockát és a nagy kedvencemet a barack sütit. Petike elég jól viselte a sütögetésemet, azt leszámítva, hogy szanaszét pakolta a konyhát. Úgy nézett ki, mintha bomba csapott volna be. A végén már a kipakolt konyhaszekrénybe is bemászott. A sütik végül elkészültek és finomak lettek. Ezt azért haladásnak könyvelhetem el a tavalyi évhez képest, hiszen akkor elégettem a gyümölcstortát, mert ha akkor sírt az én kis 1 hónaposom akkor bizony azonnal fejvesztve rohantam hozzá.
Előre átgondoltam, hogy mit kell vásárolni, listát írtam, hogy nehogy valami hiányozzon az ünnepek alatt. Az el kell mondjam, hogy rendszerint a gondosan megírt bevásárlólistámat itthon szoktam felejteni... Most azonban magammal vittem, de minden gondosságom ellenére, azért volt ami mégis hiányzott, de némi kreativitással meg tudtam oldani.
23-án éjszaka feldíszítettük a karácsonyfát, hogy meglepetés legyen másnap reggel. Azt hittem majd nagyon rá fog csodálkozni. Ezzel szemben kicsit megnézte, mondtam, hogy ez a karácsonyfa. Mire Ő "Kááá, kááá" (így nevezte el a karácsonyfát) és ezzel el is volt intézve. :)
24-én megfőztem az esti menüt. Marhahúslevest, paradicsommártást, gombamártást, barackos csirkemellet burgonyapürével és töltött csirkecombot petrezselymes rizzsel.
Azt szerettem volna, ha este összejön az egész család, de sajnos csak anyukám és Gyöngyi mamám tudtak eljönni. Magdi mama és Laci papa lebetegedtek, így sajnos ők nem tudtak eljönni... :(
Azért így is jó volt. A kajákkal elkészültem, de magamat összekészíteni már kevés időm maradt. Az ajándékokat azonban idén már jó előre beszereztem és be is csomagoltam.

Családi szokásunk szerint előbb megvacsoráztunk, aztán jött az ajándékozás. Gyerekként ki nem állhattam ezt, mert már alig vártam, hogy megegyük a vacsit és menjünk gyorsan ajándékot keresni.
Szóval aztán jött az ajándékozás, amiből igyekeztünk nem akkora ügyet csinálni, hiszen nem az az ünnep lényege. Petikém Gyöngyi mamától egy mesés hintalovat kapott. Annyira élethű, ha az egyik fülét megnyomjuk vágtázó hangot hallat, a másikat megnyomva "nyihaházik". Be kell valljam ennek az ajándéknak én jobban örültem, mint a gyerek! :D Főleg az elején, mert amikor meglátta vigasztalhatatlanul sírni kezdett. El is kellett tüntetnünk a közelből. Aztán másnap már megbarátkozott vele. Mára már teljesen "jó barátok". Simogatja, puszilgatja, ad neki "kukót", cumit. Lovagolni is már teljesen profin tud rajta amit én teljes elkapási készenlétben hagyok. Néha már túl is vagánykodja a dolgot. Legutóbb például a járóka közelében lovacskázott, majd pedig először az egyik, majd a másik kezével is átkapaszkodott a járókára és áthúzta magát. Nem semmi mutatvány volt.
Tőlünk egy szép állatos könyvet kapott, Vera mamitól meg egy teljesen élethű játékkutyust.
Másnap Ila mamám jött hozzánk látogatóba, neki is nagyon örültünk. Sajnos elég korai busszal hazament, de így is olyan jó, hogy itt volt. Petikém egy édes plüss, állatfigurás gyerekpárnát kapott tőle. Ilyen még nem volt neki és azóta is nagy örömmel hurcolássza. Miután a mamám elment pihentünk kicsit, már amennyire a Petike engedte. :D Este meg bementünk a városba a Peti mosthatesójáékkal (nem szeretem ezt a szót, mert olyan csúnyán hangzik, de jobbat még nem találtak rá, hiszen a Lackó apukája és Peti anyukája házasok, szóval vérszerint nem tesók) Lackóékkal forraltborozni, utána meg jöttünk haza hozzánk. Tőlük is sok gyönyörű ajándékot kaptunk és nagyon jót beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Közben én Petikét lefürdettem és letettem aludni.
(Lehet, hogy más elítéli, hogy nem veszem annyira fafejű módon ezt a dolgot, de engem és úgy tűnik Petikét sem zavarja, hogy vendégek ittléte alatt fürdetem. Szenteste például a dédi és a nagyi nézte meg, hogy hogy locsizik ez a nagyfiú. Utána evett és szépen elaludt. Mi meg felhőtlenül tudtunk beszélgetni mindenkivel. Nálunk tényleg nem illetlenség fürdetésig maradni!!! Örülünk a vendégeknek! A Petikét ez cseppet sem zökkenti ki a napi rutinjából.)
Karácsony második napján Petinek dolgoznia kellett, pedig át akartunk menni a Magdi mamáékhoz. Aztán úgy volt, hogy akkor megyünk a Petikével ketten, de akkor meg megeredt az eső, így végül a mamáék jöttek át. És hát nagy dolog történt... Kimondta Petikém az első szavát szépen és tisztán!!! És mi volt az? Hát persze hogy a PAPA!!! Mikor úgy volt, hogy mi megyünk, mondtam, hogy mindjárt öltözünk és megyünk a mamához és a papához. Erre az ajtó felé nézett és mutatott és azt mondta: Papa. Aztán utána egyre csak ismételgette, amíg meg nem érkeztek. Szerencsére addigra már gyógyulgattnak, de azért még nem voltak teljesen jól. Petike egy gyerekeknek való zenélő fényképezőgépet és egy bilit kapott tőlük.A bilin felöltöztetve szépen elüldögél, de amint levetkőztetem fejvesztve menekül. Hát majd erre is megérik.
Karácsony óta már a "mama" szót is zsépen mondja Petikém, amúgy meg egy csomó más dolgot is mond, csak még a maga módján. Erről majd más alkalommal mesélek.
Annyit viszont még megemlítenék, hogy szilveszterkor megvolt Petike első mamáéknál alvós éjszakája, amit ezúton is nagyon köszönünk. Mivel a táncos programjaim elég későig elhúzódtak, így ez tűnt a legalkalmasabb megoldásnak. Másnap, amikor érte mentünk elképzeltem, hogy majd milyen boldogan szalad felénk, ehhez képest ránk se hederített. Tehát jól érezte magát és nem hiányolt minket. Örülök, hogy ilyen jól alakult minden.


Petike és anyu

Szóval összességében szépen teltek az ünnepek. Így gyerekkel minden jóval mozgalmasabb, de sokkal szebb is. Régen ilyenkor a TV elé fekvős, ötven karácsonyi megnézős és közben süti pusztítós lazulás volt a program. Annak is megvolt a varázsa, de semmi pénzért nem cserélném el a mostanira, amikor már egy csöppség pörög folyamatosan és fáradhatatlanul körülöttem.
Ha vissza gondolok az anyuéknál töltött karácsonyokra egyiket sem gondoltam tökéletesnek, de ott is igazán szép volt. Főleg így visszagondolva, hogy már nincs együtt a család... :(
Az utolsó apuval töltött 2009-es karácsonyunk sokszor eszembe jut... :( Milyen jó lett volna, ha ismerhették volna egymást a Petikével! Néha csak utólag képes felfogni az ember, hogy milyen szerencsés egy adott pillanatban. Úgyhogy nagyon hálás vagyok az idei karácsonyért, hogy azért ha csupán részletekben is, de nagyjából együtt lehetett a család.