Több évnyi lakásfelújítás és csapni való munkások hada van a hátunk mögött. Többször súroltuk a diliházba kerülés határát (főleg szegény Peti). Napokig takarítottam, majd pedig csomagoltam, síró gyerekkel az oldalamon (néhány napot vigyáztak rá a Magdi mamáék). Nem volt egyszerű, de megoldottuk.
Ezúton is köszönjük szépen az egész családnak az a "rengeteg" segítséget, amit kaptunk! Eddig is tudtuk, hogy csak magunkra számíthatunk és ez most ismét bebizonyosodott. Talán ez így is van rendjén. A Peti többször mondta, hogy ha az élet úgy hozná, akkor kimennénk külföldre, ami ellen én mindig is tiltakoztam, a fő indokom pedig az volt, hogy itt van a családom. Na, de a családom nagy ívben tesz a fejemre. Hogy senki nem volt képes felajánlani, hogy mondjuk tologatja a városban a Petikét pár órát, vagy segít takarítani, vagy költözni, vagy legalább megkérdezné, hogy hogy haladunk... Kmmm...
Na, de a lényeg, hogy itt vagyunk!!! :) Lehet, hogy hülyén hangzik, de itt még a levegő is más. Mondjuk a Kossuth utca után nem csoda. Isteni a levegő, csend van és csak a tücskök ciripelése hallatszik.
Tartottam tőle, hogy a Petike hogy fogadja az új környezetet, de eddig úgy tűnik nem zavarta meg. Szépen elaludt és remélem az éjszakát is a szokásos módon végigalussza.
Még sok mindenünk hiányzik a lakásból, például most is épp csak egy matracon fekszünk, de mégis olyan teljesnek érzek mindent. Szóval örülök és nagyon hálás vagyok, hogy ez megadatott!
 |
| Fáradtan, de még is mosolygósan az OTTHONUNKBAN! :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése