Idilli szoptatás?

Na persze...

Előre vetítem, hogy ezen írásom nem a szoptatásról való nézeteimet tükrözi, hanem a jelenlegi érzéseimet.

Mindig is úgy álltam ehhez a témához, hogy ha egyszer gyermekem lesz én 1 éves koráig szeretném szoptatni. Arról egy régebbi bejegyzésben írtam, hogy a kórházban már kisebesedett a mellem és minden egyes szoptatás elején óriási kínokat éltem át.

Amikor lázas beteg voltam a múltkoriban, éreztem, hogy apad a tejem. Aztán az 1 hónapos tanácsadáson kiderült, hogy kicsi az én Petikém súlya. Előtte még szép kis pufók arcú volt, de a betegségem után láthatóan visszaesett, így tápszert írtak fel neki.

Mondták, hogy pohárból, vagy pedig kanállal adjam neki, mert különben nem fogja elfogadni a mellemet és naponta 7x etessem. Mérleget is kölcsönöztünk.
Addig sem volt annyira idilli a szoptatás, de ezek után totál rágörcsöltem az egészre...

Kezdjük ott, hogy ez a mérleg olyan vacak, hogy képtelenség normálisan megmérni rajta a ficánkoló gyereket. A "Hold" gomb megnyomásával (ami átlagot számol) is más értékek jönnek ki, mert kíváncsiságból 3x is megmértem egymás után és mindháromszor mást mutatott, volt hogy 50 g eltéréssel... Hát akkor így hogy tudom kiszámítani pontosan, hogy mennyit kell pótolnom???

A másik, hogy próbáltam pohárból itatni óvatosan, lassan... 30 ml pótlásnál 5x fuldokolt szerencsétlen gyerekem és ordított, valamint a fele a nyakában kötött ki. Aztán próbáltam pici kanállal is, ami minimálisan jobb volt, de így is fuldoklás volt a vége és a fele ismét a nyakában volt. 

Végül vettem Aventes 1 lukú cumisüveget (az egyik barátunkéknál nagyon bevált és a gyerek a mellet is elfogadta mellette) és abból gyönyörűen megette.

Másik kínom, hogy amióta apadni kezdett a tejem, de talán már előtte is a Petike nagyon brutálisan cincálja az amúgy is fájó mellemet. A vákumot nem engedi el, de a fejét csavargatja, húzogatja...

Aztán van hogy elengedi a vákumot és szinte zárt ínnyel szippantja vissza és ezt egy szoptatáson belül nagyon sokszor.

Szóval olyan szintre jutottam, hogy egyszerűen borzasztó ilyet leírni, de nem szeretek szoptatni!!!

Az agyam és a lelkiismeretem is maximálisan a szoptatás mellett van, de a testem és minden porcikám ellenkezik ellene. Az is nagyon zavar, hogy ingerült leszek szoptatás közben... És már egy ideje szinte az összeset végigsírom, nem annyira csak a fájdalom, hanem a lelki dolgok miatt. Küzd az agyam és a leliismeretem a testem és érzéseim ellen. Még jó hogy mostanában befonva hordom a hajam, mert amikor nagyon fáj kínomban azt markolászom. :(

És akkor még inkább megspékeli mindenki ezt a szoptatós témát a "Szoptassál, szoptassál" szöveggel...

Az egyetlen ember aki teljesen megértette az érzéseimet az anyukám. Ő mondta, hogy minden gyerek más. Engem például ő sem olyan kitörő örömmel szoptatott, mert nagyon vaddisznó voltam, de a tesóm gyönyörűen, szépen szopizott. Össze sem lehetett hasonlítani. 

Hát akkor ezt most jól visszakapom az élettől.
A Peti is nagyon rendes volt, mert mondta, hogy ő nem várja el, hogy szoptassam a gyereket, de mondtam neki, hogy én viszont elvárom magamtól. A Magdi néni is együtt érzett velem, amikor egyesített erővel próbáltunk a Petikébe kanalazni 20 ml pótlást sikertelenül.

Ezekről a dolgokról miért nem beszélnek sehol? Annyira nyomatják ezt a szoptatás témát (amit amúgy én is jónak és fontosnak tartok), de az árnyoldaláról, a nehéz részéről miért nem esik szó???

És aztán ha ilyen helyzetbe kerül egy anya totál kikészül és rossz anyának érzi magát amiatt, hogy nem feltétlenül pozitív dolgokat vált ki belőle a szoptatás...

Technikailag mondják, hogy mit hogy csináljon az ember, hogy lehet több tej, stb., de a lelki részével nem igazán törődnek, pedig nekem az kéne.

Azt is mondják, hogy le kell fejni a mellet szoptatás után. Hát kérdem én, ha szoptatok mindkét mellből 20-20 percet, majd összekotyvasztom a tápszert, aztán valahogy belediktálom a gyerekbe (mondjuk üveggel gyorsabban megy, de 60 ml-t belekanalazva...), majd pedig büfiztetek és megpróbálom csitítani az esetleg még síró gyerekemet, akkor mikor fejjek? Ja és hogy meglegyen a 7 etetés (amiből minden erőlködésem ellenére is maximum 6-ot tudok teljesíteni) kezdheti az ember előről az egészet.

Na és akkor csináljak mellette még bármi mást, ja és persze pihennem is kell, hiszen attól lesz sok tejem... Szerintetek??? Őrület...

Felhívtam két szoptatási tanácsadót is. Az egyikből kb. annyit tudok hasznosítani, hogy azt mondta, hogy nyugodtan ráérek a két etetés között fejni, nem muszáj a szoptatás után azonnal. Ezen kívül mindkét mellből etessek és a pótlást adhatom injekciós fecskendővel is a baba szájába. Ja, meg még azt mondta, ha cincálja a mellemet mondjam neki határozottan, hogy "NEM". Ezt kipróbálva valóban elengedte a mellemet (és ordított). Jó pár etetést végig "nem"-eztem.
A másik hölgy nézeteivel meg nem tudok azonosulni, miszerint minden nyekkenésre tegyem mellre a gyereket naponta minimum 12x, tegyem magunk mellé aludni, a mellemen altassam, stb...
Hát ezeket tutira nem fogom megcsinálni, mert szerintem a gyerek ha eszik egyen, ha alszik aludjon. A kettőt nem kell összekapcsolnia, ráadásul gyönyörűen alszik a saját ágyában. Számomra hasznosítható tanácsa az volt, hogy a pótlást akár úgynevezett tubussal is lehet adni, úgy hogy egyik végét az edénybe, a másikat a mellem mellett becsúsztatom a gyerek szájába és így olyan neki, mintha onnan szívná.

Egy kis elszántságot sikerült összeszednem és elhatároztam, hogy egy hétig még igyekszem lelkesen próbálkozni... Jelenleg ott tartunk, hogy a tejem már szerintem szépen kezd visszatérni (ez egy kis önbizalommal tölt el), csak a Petike nem akarja kiszívni rendesen. Tegnap este is 60 ml-t fejtem még le... Vagy nyafog (persze, mivel könnyebben jön az üvegből), vagy elalszik és folyton ébresztgetnem kell.
Délelőtt pont úgy tudtam fejni, hogy már közel volt a következő etetés, így üvegből kapta az anyatejet és a pótlást is. Szerintem így mindketten boldogabbak voltunk. Ő könnyebben tudott enni, nekem meg nem fájt és legalább pontosan tudtam, hogy mennyit evett. Amikor üvegből etetem akkor is próbálok vele nagyon szoros testkontaktust tartani, hogy az se hiányozzon egyikünknek sem.

S hogy ez lesz-e a mi utunk?
Fogalmam sincs, de erősen próbálom megtalálni mindkettőnk számára a legideálisabb megoldást!!!

Végül szerintem a szoptatás egészséges és fontos dolog, de azért is írtam le a mi tortúránkat, hogy ha más is hasonló helyzetbe kerülne ne érezze magát olyan egyedül és nyomorultnak ezzel a problémával, mint ahogy én érzem/éreztem magam.

Intim vallomás 1. (avagy változások testileg)

A várandóság alatt is végig tökéletesen éreztem magam a bőrömben. Annak ellenére, hogy óriási hasam volt soha sem éreztem magam bálnának. Élveztem a női élet ezen gyönyörű részének minden pillanatát.
Sosem aggódtam, hogy elveszítem az addigi alakom, vagy ilyesmi.
Aztán a szülés után nem akartam magamra nézni testileg. Nem zavart, de nem akartam foglalkozni a pillanatnyi kinézetemmel, mert tudtam, hogy pár hét és nem ilyen lesz. Ezért nem akartam beleélni magam, hogy éppen aktuálisan mi van. Minden esetre azért leírom, hátha a leendő anyukáknak tudok vele segíteni. Vagy csak azoknak akik kíváncsiak rá...

Szóval az első nap amikor ülni sem tud az ember (én még egy jó darabig nehezen tudtam, a varrataimat sem mertem megnézni) azt látja, hogy eltűnt az óriás hasa. Persze nem lesz lapos, mint előtte (már akinek ugyebár az volt). Nekem kb. úgy nézett ki, hogy felül semmi, alul meg egy nagy bugyor. Nem csak én voltam ezzel így, mert a látogatóim több megszült anyukáról is azt gondolták, hogy még szülés előtt áll.
Aztán a hasam napról napra egyre szebb lett és egész szépen visszaállt.
Egyébként a szülés kapcsán lett egy hasizomszétvállásom is, amit az ottani gyógytornász állapított meg. Most csinálom rá az általa előírt tornát és remélem szépen rendbe jön. Látszani nem látszik.

A terhességi csíkok...
Végig krémeztem magam és úgy láttam, hogy nem is lesz egy csíkocskám sem, de úgy tűnik a köldköm körül mégis marad néhány. Igazándiból cseppet sem zavarnak, sőt úgy döntöttem, hogy büszkén fogom viselni őket!!! Hogy miért is? Mert ez a legszebb tetoválás, amit valaha is elképzelhet magának egy nő. Bizonyítéka, nyoma annak, hogy egy életet hordott a testében majd hozott a világra. Vannak akik egy kedves emléket, nevet, személyt tetováltatnak magukra. Hát nekünk ezt a természet elintézi!
Takargathatnám, titkolni próbálhatnám, de miért tenném? Ha akarjátok megnézhetitek, mert büszke vagyok rájuk és szerintem minden nőnek annak kéne lennie!!!

Ennél még szívderítőbbek a magamhoz viszonyított igen csak Pamela Anderson-os kebel béli állapotaim. Konkrétan nekem az is újdonság, hogy előre hajolva össze érnek a melleim! :D
De ugyan akkor meg kell jegyeznem, hogy a szoptatás bizony nem csak olyan idilli dolog, mint amilyennek gondolja az ember, hanem olykor igen fájdalmas is tud lenni. Én főként a szoptatás elején látok csillagokat, amikor rákap a kis éhenkórász... :)

"A gyerek elég hamar be tudja azonosítani a szüleit az illatuk alapján."
Hát erről mesélhetnénk a Petivel... :D A természet tesz erről. Konkrétan napi sokszori tisztálkodás és dezodorok ellenére olyanok voltunk pár hétig, mint a tinédzserek! :) Tisztálkodás után 20 perccel már valóban beazonosíthatóak voltunk a szagunk alapján! :D Valószínűleg izgultunk is minden miatt és azért volt így. Szerencsére ez mára már rendeződött és újra illatosak vagyunk! :)

S hogy valóban hű legyek a fenti címhez és intim legyen a vallomás:
Szépen gyógyulgat a sebem is, amikor először megnéztem már akkor sem volt csúnya. Én valami brutális dologra számítottam, de ez egyáltalán nem az.
És hát intim tornázom ezerrel, mert bár mondják hogy szülés után már nem lesz ugyan olyan egy nő teste "olyan" téren, mint előtte, de azért nagyon remélem, hogy a 2 hét és 1 nap múlva lejáró 6 hét tilalmi idő végén minden ugyan olyan szuper lesz, mint előtte. :)
S hogy van kedvem a gyerek mellet ilyen dolgokra gondolni? Hát kövezzetek meg, de van! :D

Ez a fránya hasfájás...

Az én édes kis Petikém igazán hasfájós lett... :(
Próbálgatjuk a ilyen megy olyan cseppeket, de nem igazán látjuk az eredményt. Mindig periódusokban tör rá szegényemre a hasfájás. A Peti csak azt mondja, hogy "disznóvágásozunk", mivel kb. úgy visít szegényem, mint egy kismalac. Most is itt a karomban van el nyugodtan.

Vettünk egy zselés párnácskát (én csak pocak párnának hívom), amit felmelegítve rárakunk a kis hasára. Ez némileg használ.
Csütörtökön megyünk tanácsadásra, remélem ott tudnak valami okosat mondani. Annyira próbálok odafigyelni hogy mit eszek, de igazándiból mit sem számít. Kísérleteztem, hogy a tiltott dolgokon kívül még kihagyok ezt, vagy azt, de semmi nem volt eredményes. :(
Büfiztetem, tornáztatom meg ilyenek, de semmi eredmény...
Nem a gyereksírás zavar, hanem az, hogy fáj valamije és én nem tudok rajta segíteni, csak látom, hogy szenved szegény.

Az a baj az ilyen cseppekkel is, hogy legalább egy hetet kell adni nekik, hogy kifejthessék a hatásukat, egyenlőre viszont nem hogy javulna tőlük a helyzet, hanem inkább egyre rosszabb...
Még szerencse, hogy egyenlőre az éjszakáink még mindig nyugisak. A múlt este csaknem át is aludta az éjszakát. Kevéssel 6 előtt kelt fel szopizni.
Még az jutott eszembe, hogy van biotron lámpánk. Majd megkérdezem a doktornőt, hogy szabad-e használni ilyen kicsi babáknál és akkor még azt is kipróbáljuk.

Hát nagyon remélem csütörtökön mondanak valami okosat, mert jelenleg ott tartunk, hogy napközben mindenféle praktikák, ringatás, éneklés után alszik fél órát aztán kezdhetek mindent előről (mellesleg a bal fülemre szerintem már a hallásom is csökkent)...
Örülnék, ha rendeződne ez a fránya hasfájás!

Az igazi segítség

Hát már lassan kilábalunk a betegségből. A múltkori bejegyzést követően az állapotom csak rosszabb lett. Pont egy hete volt, amikor elmentem a doktornőhöz. Már oda felé menet éreztem, hogy ha köhögök majd szétmegy a fejem, annyira fáj. Hazaérve megmértem a lázam és 38,8 volt. Akkor kicsit megijedtem. Át is hívtam anyut, hogy pesztrálja kicsit a Petikét, így tudtam pár órát feküdni.
Jó pocsékul voltunk néhány napig. A gyerek náthásan, én meg torokfájósan, náthásan, köhögősen, lázasan...
Szerencsére a Petike náthája gyorsan elmúlt.
Úgy féltünk az első orrszívástól, mint a tűztől. Anyu meg a Peti el is bliccelték volna, de én mint gonosz felelősségteljes anya mondtam, hogy itt bizony orrszívás lesz és kész. Annyira örültem, hogy az én kisfiam ahelyett, hogy sírt volna mindenféle nyekkenés nélkül tűrte az egész porcedúrát, ami igazán eredményes volt.

A Peti nagyon rendes, mindent elintéz helyettem (mindent, csak hogy ne kelljen egyedül itthon maradnia a gyerekkel). :D Mikor egy hete elküldött a dokihoz mégis 1 órára maguk maradtak. Közben hívott telefonon, de valamiért nem csengett ki (máskor is csinált már ilyet a telefonom). Hát mire hazaértem pontosan az esedékes szoptatásra, arra ő jól bekamillateáztatta a gyereket, mondván hogy éhes...
Megmondták, hogy még nem szabad teáztatni, a kamilla meg amúgy is allergizálhatja az ilyen kicsiket. Szerencsére nem lett gond! Mondtam, hogy legközelebb pörköltet etessen vele, vagy vigye el sörözni!!! Pffff, pasik... Mindezek ellenére rengeteg segítséget kapok Tőle, amit ezúton is köszönök!

A nagyik, anyukám és a Magdi néni is igazán segítőkészek. Tényleg, ez már igazi segítség, hogy amikor átjönnek átveszik kicsit a babázást, így egy kicsit tudok mást is csinálni. A betegeskedés alatt ez különösen fontos volt, így tudtam picit pihenni.
A Peti anyukája még finomabbnál finomabb ételekkel is ellát bennünket! Istenien főz!!!
Közben már én is főzögetek, de nagyon rendes dolog tőle, hogy ezzel is próbál kímélni a gyermekágyas időszakban.

Szóval ezek már igazi segítségek!
Peti, Magdi néni, anyu: Nagyon köszönöm! :)

Korán kezdi ez a gyerek... :D

Hát nagyon megdöbbentett az én picikém éjszaka.
Éppen tisztába tettem, és próbáltam a pelusban a kis kukacát lefele igazítani (mert mikor nem figyeltem rá mindig ruhacsere lett egy pisilés vége).
Erre megdöbbenve látom, hogy az én kisfiamnak merevedése van!!! :D
Hát nem akartam hinni a szememnek! :D Aztán nagy nehezen beigazgattam neki a pelusba...
Majd utána olvastam a neten, hogy ez bizony előfordul ilyen pici babáknál is, de semmi köze nincs a felnőtt korihoz.
Na, nekem ez újdonság volt. Nem tudtam, hogy ilyen kis korban is van ilyen.
Szóval csajok reszkessetek, mert ha így folytatja nagy kandúr lesz az én Petikém... :D :D :D

Dögrováson... :(

Már napok óta fája a torkom, végül a nátha és a köhögés is elkapott... :(
Több éjszaka nagyon le is izzadtam, de a lázamat nem mértem meg. Gondoltam úgysem vagyok lázas...
Ma éjszaka már éreztem, hogy valami nem stimmel, mert mintha a tejem is kicsit kevesebb lett volna.
Reggelre szegény Petikém is náthás lett.
Erre az imént megmérem a lázam és 37,8... Felhívtam a védőnőt, aki nagyon segítőkész volt, mint mindig és mondta, hogy mit szabad bevennem. Reggel már a Petike náthájával kapcsolatban is ellátott jó tanácsokkal.
Szóval most azon izgulok, hogy nehogy szegény gyerek is lázas legyen, mert akkor kórházba kell mennünk. Bár mondta, hogy ez ilyen pici gyerekeknél ritka, meg hogy az anyatejjel ellenanyagot is szív magába. Próbálok nem is gondolni rosszra, nehogy bevonzam...
Már annyi kézfertőtlenítőt elhasználtam, hogy csak na. Orrfújás, kézmosás, orrfújás kézfertőtlenítő (ha nem tudok kimenni kezet mosni). Hát most ez jól összejött nekünk...
Még jó, hogy ma a Peti itthon volt és kicsit besegített a babázásban. Az előbb is Nála aludt el a Petike... :)
Hát szurkoljatok nekünk, hogy minél hamarabb jobban legyünk!

Petike életének első két hete

Először is köszönöm szépen a sok kedves visszajelzést az előző bejegyzéssel kapcsolatban.
Úgy tűnik, hogy amit leírtam, az másoknál is teljesen általános jelenség. Talán nincs meg igazán ennek a dolognak a kialakult kultúrája, illemtana. Vagy meg van, csak nem ismerik... :D
A másik dolog, hogy jól működik a fordított pszichológia... A Facebook-on írtam, hogy jobb ha el sem olvassátok az előző bejegyzést, be se linkeltem és mégis háromszor annyian néztétek meg, mint amúgy! :D Szóval így működik ez...

Miután megszületett a Petike és az osztályra kerültünk megkezdődött az ismerkedésünk. Mivel éjszaka indult be a szülésem, így egy éjszakát ugye bár nem aludtam. Próbáltam összevakarni magam, de hát ez egy szülés után nem is olyan egyszerű.
Az első éjszaka mondták, hogy hagyjam kint az őrzőben a picikémet, vigyáznak rá, én meg pihenjek. Így is tettem, de éjszaka hallottam, hogy nagyon ordít egy csecsemő... Az anyai ösztönök azonnal megsúgták (na és a hangja is), hogy ez bizony az én kis Petikém! Kimentem és a gyerekem ott volt magára hagyva egy takaróba bugyolálva a bazi meleg őrző helyiségben. Kicsomagoltam szegényt teljesen ki volt melegedve, szerintem már azért is sírt... Aztán bevittem magamhoz. Hát köszönöm, de ilyen felvigyázásból nem kérek...
A második este az általam "csecsemős nővérek királynőjének" kinevezett Éva néni volt szolgálatban, így rá valóban rá mertem bízni a Petikét és így aludtam vagy 6 órát, ami igazi megváltás volt számomra. Ettől kezdve már minden jobban ment.

A kórházban lenni egyébként nagyon rossz volt! A szobatársak utálkoztak azzal, akinek éppen sírt a babája, mondván, hogy felébreszti az övükét. (Hát mi eléggé ki voltunk utálva az egyik másik lánnyal, akinek szintén elég sírós babája volt.) A folyosón nem lehetett tologatni a babákat, mert az tiltva volt. A pelenkázó helyiségből meg beküldtek a szobába, ha ott nyugtatgattam a Petikét.
Szóval sehol nem lehettünk nyugodtan. A csecsemős nővérek közül a szuper Éva nénin kívül még volt pár nagyon kedves, de nem kedves is akadt. Annyira látszik, ha valaki szívvel lélekkel végzi a munkáját és hivatásnak tekinti! Nem kedvelem az olyan egészségügyi dolgozókat, akik csak a műszak végéig azok. Néhány embernek azonban csodálatos volt a hozzáállása. Az viszont rossz volt, hogy a gyermek gondozását illetően sem egybehangzó tanácsokat adtak, hanem van aki ezt, van aki azt mondta.
Szintén kellemetlen volt, hogy mire végre megnyugtattam a kicsikémet, pont elvitték valami vizsgálatra, aztán visszahozták ordítva és kezdhettem mindent előről.
Amúgy a kórházi kaja meg egész jó volt, pedig sokan leszólják.

A csempész áru:
Mivel a mellem teljesen kisebesedett az első napokban (valószínűleg azért, mert túl sokat hagytam egy mellen, amikor még nem volt tejem és feláztatta a kis nyálával, mert a mellre helyezésem helyes volt) és  tudtam, hogy a szopás egyben önnyugtatás is a gyerekeknek, így galád módom becsempésztem egy cumit a  Petikének. Olykor megtalálta a kis kezét is, de azt akaratlagosan csak 3 hónapos korától tudja irányítani. Szóval a cumit volt aki hagyta, hogy használjam, de volt amikor el kellett rejtenem.
Tudom, hogy eltérőek a vélemények a cumival és az ujjszopással kapcsolatban. Én jelenleg azon a véleményen vagyok, hogy csak addig hagyom neki a cumi használatát, amíg nem tudja használni a kis kezét. Egyébként sem gyömöszölöm a szájába, csak ha jelzi, hogy kéri akkor adom oda neki...
Szóval a cumi csempészárunak számított a kórházban! :D

A kis vicces:
Éppen hazafelé készülődtünk, amikor a nővérke a hazamenős ruhájába öltöztette a Petikét. Mondta is, hogy anyuka a popsitörlő már nem kell. Ahogy ezt kimondta az én kisfiam szép ívben lepisilte, majd oda kakilt neki a placcra egy bőséges adagot! Mire eltakarította ezt a gyerekem még kétszer megismételte! :D Hát annyira kellett nevetnem! A végén még oda is bukott neki egy adagot.
Hát bizonyára ez volt a véleménye a kórházról. :D
Itthon a védőnőt is le akarta pisilni az első látogatáskor, de ő ügyesebb volt és jól hárította a támadást.
Tegnap amikor szintén itt volt nem bontotta ki a Petikém pelusát, de a gyerek így is pukizott neki néhányat. Hát ez a gyerek!!! :D Érdekes a viszonya az egészségügy dolgozókkal! :D

Az első autókázást a kórházból hazafelé szépen végigaludta. Amióta hazajöttünk egész másképp viselkedik. Szépen elkezdtünk összehangolódni. Kezd körvonalazódni a napirendünk is. Alig merem leírni, hogy éjszaka is nagyon jól alszunk, egyhuzamban akár 6-7 órát is alszik. Csak egyszer kell hozzá felkelnem. Napközben is nagyon jó kisfiú. Szereti a komolyzenét és a tibeti mantrákat. A kiságyában önállóan el tud aludni, olykor elnézelődik.
Egyetlen problémánk, hogy kicsit hasfájós, de tegnap óta kap erre cseppeket.
Eleinte 18.00-tól tartotta az esti műsort, de van hogy 16.00-kor, vagy kicsit hamarabb is rákezd. Szegényem úgy sír, mintha malacot vágnának. Ez egészen az esti fürdetésig tart, ami nálunk 20.00-kor van. Utána szopizik, közben pedig óriásiakat pukizik és utána gyönyörűen elalszik.
Egyébként azért raktam ilyem "későre" a fürdetést, mert ha a Peti dolgozik, akkor így van esélye, hogy fürdetésre itthon legyen, meg hát ha újra táncolni fogok, én is jobban tudok majd igazodni ehhez az időponthoz.
A fürdetést egyébként egyre jobban kedveli. A hason lévő póznál nem sír, a hanyatt fekvősnél még panaszkodik egy kicsit, de egyre jobban viseli azt is.

Az első napokban még megfogni is alig mertem a gyerekemet, a pelusozásba, öltöztetésbe és fürdetésbe rendesen beleizzadtam... Most már kezdenek ezek a dolgok egész rutinosan menni. :)
Hát így telt az első 2 hetünk... :)

Apával, avagy Frisch Peti 2x

Vera nagyival

Magdi mamával

Ila dédivel

Gyöngyi dédivel

Tele van a...

Basszus totál türtőztetnem kell  magam, hogy ne küldjek el olyan embereket, akiket igazán nem kellene... Ki vagyok tőle, hogy annak ellenére, hogy egyenlőre csak a szűk családot engedem a gyerek közelébe, mindig olyankor gügyögnek a gyerekemnek és ébresztik fel, amikor nem kéne. Aztán túlpörög (persze ők mondják, hogy nem) és győzzem megnyugtatni, az amúgy nyugodt kicsikémet.
Fel tudják borítani az egész napi rendszerünket.

És nem akarok hülye keresztkérdésekre sem válaszolni és tanácsokat hallgatni. "Mikor fog látni?  Teáztatnod kéne! Itass vele vizet! Nincs elég tejed. Fáj a hasa. Pólyázd be. Fektesd hanyatt. Fektesd hasra. Nem kellene mérned a súlyát? Kölcsönözz mérleget! Nincs túl hideg nálatok? Nincs túl meleg nálatok?"
Komolyan mondom, lassan a hajamat tépem...
Bármilyen jó szándékkal jön valaki, akkor is elég nehéz megfelelően kezelni a dolgokat.

Kérdezem én, ha a kisszobában nem egy gyerek pihenne, hanem mondjuk egy éjszakát átdolgozott munkás, akkor is bemennének beszélgetni hozzá, amikor alszik???
Attól, hogy egy kis emberről van szó, attól még a tisztelet neki is ugyan úgy megjárna!!!
Ott tartok, hogy bekulcsolom az ajtót, kikapcsolom a telefonom, és hagyjon békén minket mindenki!!!
Ez az a meghitt időszak lenne az életünkben, amikor ismerkedünk a kisbabánkkal. Nem kell ide senki más!!! Attól is már előre kivagyok, hogy a jövő hónaptól több látogatóra is számíthatunk.
Persze örülök, hogy kíváncsiak ránk, de azt sem szeretném, ha átjáróház lenne... És szeretném, ha a látogatók is tiszteletben tartanák a kicsikém személyes terét.
Konkrétan ma ott tartottam, hogy bármennyire is szégyellem kis híján kidobtam a saját nagymamámat...
Vagy 4 órán keresztül itt volt, hangosan műsorozott és tapsolt a gyereknek, amikor a baba sírt ő is sírt, nekem meg osztotta a jobbnál-jobb tanácsokat...
Hát mondják, hogy a hormonok is tombolnak az anyukákban ilyenkor, de sokszor valóban nagyon nagy erőt kell vennem magamon, hogy megőrizzem a jó modoromat.

A Petike egyébként cuki pofa és eddig éjszakánként is jól alszunk tőle/Vele. Csupán délutánonként van egy kisebb "hasfájós" műsora. Amúgy csak eszik, alszik és pelenkát szennyez! :D
Majd hamarosan részletesebben is írok az első heteiről.
Most azonban ki kellett magamból írni a bennem felgyülemlett feszültséget...

Petike megszületésének története

Szerdán este megírtam a blogbejegyzésemet, miszerint csütörtökön reggel befektettek volna a kórházba.
Szépen átrendezgettem a szülős csomagomat úgy kalkulálva, hogy pár napot fekszek majd a sima osztályon a szülés beindulásáig.
Este még beszélgettünk kicsit a Petivel, aztán mondtam, hogy elmegyek fogat mosni, meg a mosdóba... Amint ez utóbbi helyre értem, egyszer csak hallottam egy pukkanó hangot és zutty, el kezdett folyni a magzatvizem (ez 0 óra 30 perckor történt). Szóltam a Petinek és közben olyan remegés jött rám, hogy alig bírtam abbahagyni... Pedig nyugodt voltam, de a testemet nem tudtam kontrolálni.
Gyorsan öltöztünk, szóltunk anyunak, a szülésznőmnek és indultunk. Akkor ijedtem meg kicsit, amikor a kezdeti víztiszta magzatvíz után, sárgás színű szivárgott. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy a pici egy kicsit belevécézett a magzatvízbe.

Hamar beértünk a kórházba, ahol megvizsgáltak. Feltették az NST-t, hogy megnézzék milyenek a fájásaim, amik akkor még nem voltak. Pontosabban voltak a gép szerint, de én nem is éreztem őket... :D Először úgy gondolták, hogy csak reggel 7-re kerülök a szülőszobára, de mivel kétségesnek találták, hogy mitől sárgás a magzatvizem, így a szülés megindítása mellett döntöttek.

Az előkészítést követően (itt kell megjegyeznem, hogy a beöntés egyáltalán nem olyan brutális dolog, mint gondoltam), hajnali 3-kor mentem be a szülőszobába.
Ekkor kezdték adagolni az oxytocint, ami szépen beerősítette a fájásaimat. A tervezettek ellenére anyu nem jött be a szülésre, mert az azt megelőző napokban magas volt a vérnyomása, így félt, hogy nehogy rosszul legyen és még a végén vele kelljen foglalkozni, a Petit meg így sem akartam beengedni...
De a szülésznőm, Varga Viola (akinek ezúton is szívből köszönök mindent) egyszerűen egy angyal volt! Végig úgy állt mellettem, ahogy kellett. Kedves volt, támogató, tudta, hogy mikor mire van szükségem. Segített, bíztatott, ha kellett a kezemet fogta, adagolta a homeopátiás bogyókat, stb...
Nagyon örülök, hogy így alakult a dolog, mert olyan meghitt és szép szülésem volt, mint amilyenről mindig is álmodtam.

A fájások alatt végig igyekeztem megőrizni az önkontrollomat és figyeltem a helyes légzésre. A szülésznő ebben is rengeteget segített. Aztán váltogattuk a pozitúrákat vajúdás közben. Feküdtem háton, oldalt, ültem labdán, stb... Hastáncos mozdulattokkal is próbálkoztam, de azok túl hatásosnak bizonyultak. Ezt úgy értem, hogy a mozdulatok csak még jobban beerősítették a fájásaimat, amik a szülés szempontjából jól jöttek volna, de nem volt annyi önuralmam, hogy az alapjából erős fájásaimra még így ráerősítsek. A vizualizációval ugyan így voltam. Próbáltam azt képzelni egy-egy fájásnál, hogy egyre jobban nyílik egy kiskapu, amin át a Petike világra jöhet. Ez a módszer is erősített a fájásaimon, így ezt is elvetettem.

Végül úgy vajúdtam végig, hogy csak az adott pillanatra koncentráltam, ezáltal meg tudtam őrizni a kontrollt. A vége felé úgy éreztem,  hogy egyre jobban befordulok, szinte transzba esek...
Amikor kezdtem kicsit elveszíteni a fejem, kaptam egy No-Spa injekciót. A végén már olyan fájásaim voltak (vagy ez csak az oxytocin hatása volt???), hogy nagyon hányingerem lett és hánytam is. Aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy nyomnom kell...
Én azt gondoltam, hogy szólnak, hogy mikor jön el ez az idő, de aztán végül én szóltam, hogy nem várhatunk tovább, most azonnal nyomnom kell... :D Gyorsan szétkapták alattam az ágyat és már mehetett is a dolog.

Nagyon hálás vagyok a dokinak és a szülésznőnek is, hogy lehetőséget adtak, a gátvédelmes szülés megpróbálására, sőt mondták, hogy kifejezetten alkalmasnak tűnök rá. Próbálkoztunk is, ám amikor látták, hogy ez a baba jóval nagyobb, mint amire számítottunk a gátmetszés mellett döntöttek. (Itt azért megjegyzem, hogy annak ellenére hogy a fájás közben kapja az ember az érzéstelenítő injekciót, azért lehet érezni és bizony a metszést is...)
Aztán nyomtam-nyomtam tiszta erőből, a megfelelő légzéstechnikát alkalmazva... Majd közben a doki is passzírozta a hasamat és végül zutty, megszületett az én kis Petikém! :)

Az első másodpercben csak azt láttam, hogy kész, jól van, kint van, gyerek... :D Csak a második másodpercben tudtam felfogni, meg amikor odaadták, hogy ő az én kisfiam! :)
Aztán csak magyaráztam Neki mindent! Miközben összevarrtak abból is minden öltést éreztem, de már nem érdekelt, mert a kezemben volt a gyermekem. :)

Mondtam, hogy időben szóljanak az apukának, hogy le tudja fotózni a fürdetését, de csak akkor engedjék be, ha már semmi csúnyát nem láthat.
Na persze a Peti ennél sokkal kíváncsibb volt, és leskelődött amennyit lehetett. Még szerencse, hogy az ajtónak oldalt volt az ágy, így bevallása szerint csak annyit látott, hogy véres a combom. Minden esetre azt mondta, hogy még az ajtón kívülről is borzasztó volt hallani a szenvedésemet. Pedig én nem is annak éltem meg. Azt mondta, hogy ezek után a saját édesanyját is sokkal jobban tudja értékelni.

Fürdetés után visszahozták a Petikét mellre tették, valamint beengedték a büszke apukát, s így hármasban élvezhettük a boldogságot egy jó darabig...

Összegezvén, szülés nem könnyű dolog, számomra mégis nagyon szép emlék marad. Sok nő azt mondja szülés után, hogy soha többé nem csinálná végig, azonban én már a szülőágyon azon a véleményen voltam, hogy akár most megcsinálnám újra!
Szerencsés vagyok, hogy nőnek születtem és átélhetem az anyaság, az élet adás misztériumát...

Születés

"Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,

Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.

Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,

Mutasd meg magad, gyere a világra.

Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,

Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.

Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,

Sírásod számukra isteni nóta.

Hideg van, megszoktad a burkolt világot,

nem ismerted máig az igazi valóságot.

Megszakad hirtelen az összetartó kötél,

nem visz vissza senki, ide születtél.

Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,

Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.

Lefektetnek valakire, ez most már tabu.

Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!"

Frisch Petike :)
Született: 2012.11.22., 9 óra 15 perckor, Zalaegerszegen
Súly: 3,89 kg
Hossz: 52 cm

A kis ráérős... :)

A mi kis Petikénk úgy tűnik nagyon jól érzi magát a pocakomban. :)
Az NST vizsgálatok szerint minden rendben és rengeteget mozog még most is. A védőnőmmel összefutottam ma és mondta, hogy már illene lassulnia, de erről szerintem a Petike mit sem sejt. :)
November 19-re voltam kiírva, de a pontos számításaim szerint már 17-én meg kellett volna születnie.
Holnap reggel be kell feküdnöm a kórházba, amit nem is bánok annyira, hiszen így legalább nem hirtelen és sietve kell bemennünk, hanem ráérünk szépen kényelmesen.
Egyébként már arra gyúrunk, hogy Nyilas jegyben szülessen. A 23-a már jó, de a 24 a második szerencseszámom, így az is szuper lenne!
Igazándiból meg is beszéltem Vele, hogy próbáljon most már így érkezni. Nem igazán szeretném, ha mesterségesen kellene beindítani a szülést, egyrészt mert a természetes dolgok híve vagyok, másrészt állítólag hirtelen és sokkal intenzívebb méhösszehúzódásokat eredményez. A természetesen beindult szülésnél endorfinok is felszabadulnak, de mesterséges esetben nem. Hát felvérteztem magam néhány természetes módszerrel, és a Petikével is megbeszéltem a dolgot! Majd meglátjuk mi lesz.

Még mindig nincs bennem semmi félelem a szüléssel kapcsolatban, inkább várom! Továbbra is úgy állok hozzá, hogy "odamegyek, kipottyintom, kész".... :D Tudom, hogy nem egészen így működik, de csak pozitív dolgot programozok az agyamba. Azt is programozom fejben, hogy bőségesen lesz tejem.  Hát próbálok így hozzáállni a dolgokhoz! :)

Amúgy még mindig teljesen elememben vagyok. Vasárnap is egész nap meg sem álltam. Főztem, mostam, takarítottam, vasaltam, sütöttem sajtosrudat és este még két adag palacsintát is.
A sajtosrudat ezért készítettem, mert szuper jól eláll, így az első vendégeket lesz mivel megkínálnom. Bár nagy önuralomra van szükségem, hogy nem faljam fel az egészet, mert egyszerűen eteti magát. Igazándiból ez a süti nekem a karácsonyhoz tartozik, mert főként akkor szoktam sütni a sok édes süti mellé. Dobozban még szilveszterig is simán eláll. Karácsonykor főként kólával szoktam fogyasztani, mert az évnek ez az egyetlen időszaka amikor ilyen egészségtelen italt, kicsit nagyobb mennyiségben engedélyezek magamnak. Gyümölcslével is nagyon szeretem. A palacsintát meg azért sütöttem, mert vasárnap reggel a Peti palacsintát látott a TV-ben és azt mondta: "Nyami..." Hát akkor persze, hogy megleptem vele estére.

Amúgy a hűtőbe, mélyhűtőbe is betáraztam főznivalókból. Nagyjából összeállítottam, hogy a kórházból hazatérve, a gyermekágyas időszakban mik lesznek az első dolgok, amiket főzni fogok, így a hozzávalók mindjárt kéznél lesznek.

Olyan érdekes, szinte végig azt éreztem, hogy a kiírt időnél hamarabb fogok szülni...
Aztán egyik reggel, pont amikor a legutóbbi tízmilliószoros nap volt, reggeli után visszaaludtam egy kicsit. Ekkor az történt, mintha álmomban egy hang azt mondta volna, hogy: "Nyugi, bőven lesz mindenre időd!" Nagyon furcsa volt és erre ébredtem fel. Ez kicsit megnyugtatott, de utána is az volt bennem, hogy talán hamarabb érkezik el a nagy nap. Ezek szerint ez a hang mégsem tévedett és valóban mindent kényelmesen el tudtam intézni.
Szombaton egyébként voltak jósló fájásaim. Azt hittem eljött az idő, de aztán ahogy jött, úgy abba is maradt. Azóta meg szinte semmi. Se haskeményedés, se fájások...

A Peti már vagy egy hete teljesen lázban ég, olykor elég kezelhetetlen is. Kb. úgy viselkedik, mintha ő készülne szülni. :D Az meg hogy én olyan jól viselem a várandósságnak a végét is ahogy, az számára természetes. Az utóbbi napokban elkísért a vizsgálatokra, de mondhatni, hogy nyugodtabb voltam, amikor magam mentem, hiszen a kért időre mindig pontosan odaértem. Igaz hogy az esetek 90%-ban várakoznom kellett, de én valahogy úgy vagyok vele, hogy inkább én várjak a dokinál, minthogy rám várjanak. Na hát a Petivel időre odaérni valahova egyszerűen lehetetlen és ettől kissé feszült voltam. Persze ő mondta, hogy úgyis várnom kell, de mondom én szeretek pontos lenni.
Na ezen kívül nagyobb gondunk nem volt... :D
Kimozdulni se nagyon akar itthonról, éppen most is alszik, mert hátha mennünk kell szülni... :D :D :D
Mondjuk igaza van, addig pihenjen, amíg tud! Bár bízom benne, hogy hamar egymáshoz idomulunk a Petikével.

A család is naponta hívogat, hogy mi van, hogy vagyok. Mit aggodalmaskodnak? Totál természetes dolog ez a szülés szerintem, kár ennyire túlaggódni. Aztán az ismerősök is nagyon rendesek. Mikor fellépek a Facebook-ra legalább hárman mindig rámírnak, hogy mi a helyzet. Ha meg a városban bárhová megyek minimum öten leszólítanak, hogy: "Egyben vagy még?"
Nagyon kedvesek az emberek.
A Peti már nehezen bírta, amikor a huszönötödik embernek is türelmesen magyaráztam ugyan arra a kérdésre a választ. :) Minden esetre nekem jól esik, és hálás vagyok hogy ennyi embert érdekel az, hogy mi van velünk.
Ezért is gondoltam, hogy írok még egy bejegyzést a kórházba való bevonulásunk előtt.

Ma még utoljára átnézem a cuccokat, még gyorsan sütök egy kis husikát a Petinek (na nem mintha nem lenne kaja a hűtőben, de hát nehogy éhezzen szegényem, amíg távol leszek). Még egy gyors porszívózást is beiktatok, ami szintén szükségtelen, de a saját magam megnyugtatása érdekében.
Azt hiszem a mosógép használatát is leírom Neki, mert bár nem hajlandó megtanulni (amúgy nagyon házias), még jól jöhet.

Egyébként nehezen válunk el egymástól. Nem is akar holnap bevinni, mondván, hogy minek legyek ott feleslegesen, de hát mondtam, hogy ez a baba érdeke és valószínűleg nem véletlenül fektetik be az embert. Én is nehezen indulok... Igazándiból a 8 és fél év alatt nem töltöttünk ennyi időt távol egymástól, amennyit most fogunk, de egy csodálatos ajándékkal térhetek majd haza, így ez mindent megér. Bár gondolom, hogy nem lesz idő a baba mellett ezzel foglalkozni, de akkor is hiányozni fog ebben a pár napban az, hogy este valakihez odabújjak, reggel együtt reggelizzek, stb...

És valahogy mégis csodaként és egyben búcsúként is élem meg ezt a mai napot. Hogy miért is?
Azt hiszem lezárult egy szakasz az életemnek. Búcsúzok én, mint Mónika az eddigi formámban, hiszen úgy térek vissza, mint anya és szerintem az már más valaki lesz! Igyekszem megtartani magamban az eddigi Mónikában rejlő jó dolgokat, elengedni a rosszakat és az anyaságban rejlő titkokat magamba fogadva visszatérni!
Hát szerelmem, családom, barátaim, ismerőseim: Sziasztok... :)

Közeleg az idő...

Először is köszönöm szépen a múltkori bejegyzéssel kapcsolatos visszajelzéseket. Azért a "zugolvasók" így is jócskán többségben maradtak, de jól esett megtudni legalább néhány emberről, hogy ők is olvasnak.
Az itteni hozzászólásokra nem sikerült választ írnom, talán a böngészőm elavult kicsit.

Minden esetre:
Nóri!
Köszönöm szépen a kedves szavaidat. Be kell vallanom, hogy Te voltál a fő inspirálója a blogomnak, hiszen olyan jó volt olvasni a gyerekkori legjobb barátnőm mindennapjairól ilyen távolságból! :)
Így merészeltem bátorságot venni, hogy én is blogírásba fogjak. Sajnos a sok teendőm miatt nem sikerült megszerveznem a babahordozós tanfolyamot, de annak nagyon örülnék, ha megmutatnád a hordozás fortélyait. Így legalább majd igazi babával gyakorolhatunk! :)
Nekem a Suttogós könyv azért színpatikus, mert se nem túl konzervatív és se nem túl alternatív nevelési módot mutat be.
Gabi!
Neked is köszönöm a hozzászólást!
Igyekeztünk randizni, már amennyire tőlünk tellett, hiszen eddig sem voltunk azok a nagy itthonról eljárós fajták. :)

Ami a mindennapokat illeti:
Még mindig szuperül vagyok. Sokan mondják, hogy a várandósság vége már inkább terhességnek nevezhető, de én nem így érzem.
Néhány hete volt egy olyan időszakom, amikor azt gondoltam, hogy korábban fog érkezni a Petike.
Az alvás nem volt jó semmilyen pózban sem, húzott lefele a hasam, meg még sétálás közben is fájt. Ráadásul a mozgásán is éreztem, hogy egyre lejebb mozgolódik, furkál a kis fejecskéjével. Aztán meg újra teljesen elememben lettem. Most is igazán jól vagyok. Az éjszakák kicsit nehezebbek, mert vagy a májamat, vagy a gyomromat veszi célba a kis drága és ez eléggé feszít, de felkelek egy kicsit, mászkálok, aztán visszafekszek és akkor jobb.

Múltkoriban beszélgettünk a szülésznőmmel is. Nagyon kedves és színpatikus. Megmutatta a szülőszobát, megbeszéltük a lényeges dolgokat és azt, hogy melyik homeopátiás bogyókat kezdjem el szedni.
A szülésre valószínűleg anyu fog velem bejönni. A Peti is simán bejönne, de már múltkor írtam, hogy nem szeretném. Nem csak azért, mert szerintem idegesítene, hanem azért is, mert szerintem ez nem férfinak való dolog. Tudom, hogy van akinek nagyon nagy élmény, de olyat is sokat hallani, hogy a férfi utána már nem tudott úgy nőként tekinteni a párjára, mint előtte. Hát ki a manó kockáztatná meg ezt a dolgot???
Valahogy az van bennem, hogy igazán fontos számomra az anyaság, de szeretném, ha a Petivel való kapcsolatunk is ugyan olyan ideális maradna, mint most. Bizonyára nehéz megtalálni az egyensúlyt, de szeretném, ha sikerülne és kölcsönösen idomulnánk egymáshoz. Mi a Petikéhez és ő is hozzánk, hogy mindhármunk számára egy ideális, harmonikus családi kapcsolat legyen.
Szóval az előbbiekhez visszatérve, miután megszületik a baba, megfürdetik, le lehet fotózni. Na, eddig lenne bent anyu. Aztán utána adnak 1-2 órát, amikor együtt lehet az anyuka, apuka és a kisbaba. Itt szeretném, ha ott lenne a Peti, hogy inkább csak a szép részét lássa a dolognak! :)

Amúgy felkészültnek érzem magam a nagy napra és már nagyon várom! A cuccaim összerakva, Petike cuccai is előkészítve, lakás kitakarítva, stb... Meg igyekeztem betárazni olyan receptekből, amiket könnyen és gyorsan el lehet készíteni, gondolván a gyermekágyas időszakra. Tényleg, ha esetleg van valakinek gyorsan elkészíthető étel receptje, azt nagyon szívesen fogadom!
Tehát felőlem indulhatunk! :D
Félelem még mindig egyáltalán nincs bennem. Inkább csak várakozás. Sokszor gondolkozom, hogy vajon melyik nap és hogyan fog beindulni a dolog? A doki azt mondta, hogy ha 19-ig nem szülök meg, akkor 22-én be kell feküdnöm a kórházba. Eddig azt gondoltam, hogy hamarabb fog érkezni a Petike, de már azon sem lepődnék meg, ha tovább időzne. Azonban ha így lenne, akkor már igazán maradhatna nov. 23-ig, hogy ne skorpió jegyben szülessen, mert azt hiszem a kis skorpióval rendesen felköthetjük a gatyánkat! :D
Na jó, lehet hogy csak nekem voltak rossz eddig tapasztalataim a skorpiókkal...

Szóval nagyon várom a nagy napot!
Anyu készített rólunk pár babavárós képet, ide is felteszem őket. Szegény Peti nagyon beteg volt, amikor ezek a fotók készültek. Torokfájás, köhögés, nátha... Engem is el akart kapni a kór, de ettem egy csomó hagymát, ittam a kamilla teát és az Aloe-s Firts-öt is fújtam orrba-szájba (szó szerint). Most úgy tűnik, hogy talán sikeresen visszaveretem a bacik támadását...

 

Blogolás...

Eltűnődtem...
A blogírás jó, vagy rossz dolog???
Talán azon múlik, hogy jól vagy rosszul használja az ember a publikáció ezen formáját??? S vajon én megfelelően használom-e?

Amikor elkezdtem blogot írni, az a szándék vezérelt, hogy akik szeretnek közelebbről is betekintést nyerhessenek az életünkbe... Amikor egy-egy bejegyzést írok, mindig igyekszem őszintén, szívből írni. Az adott dologról elmondani a saját véleményemet...
De baj az őszinteség? Visszaélnek ezzel?

Amióta blogolok, nagyon sok kedves visszajelzést kaptam, de...
Már többen mondták, hogy naiv vagyok... Igen, a mai világban talán naivitás jót feltételezni az emberekről, de én nem akarok rosszat feltételezni!!! És ezért pofára eshetek? Egyelőre nem tapasztaltam, de igen, valóban előfordulhat. De mi rosszabb csalódni, vagy egyfolytában bizalmatlankodva élni?

“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!” (Müller Péter)

Sokszor hallom, hogy a helybéli emberek milyen rosszindulatúak, és hogy sokan menekülni akarnak innen. Én szeretem ezt a várost és az itteni embereket is, amikor ilyet hallok mindig a védelmükre kelek.
Ez az én naivitásom??? Azért, mert nem hallom amit a hátam mögött beszélnek, csak azért gondolom hogy rendesek?

Azt tapasztalom, hogy sokan olvassák a blogot, de ahhoz képest viszonylag kevés lájkot kapok.
Mondjuk 150 megtekintés egy nap alatt, amikor új dolgot írok és mondjuk 10 lájk... Mégis azt látom, hogy egyre többen olvassák.

Azon gondolkodtam, hogy nem tetszik az oldal? Vagy tetszik, de többen nem szeretnék, hogy tudjam, hogy kíváncsiak rám? Vagy csak valóban azért olvasnának néhányan, hogy legyen min csámcsogni?
Vagy egyszerűen szeretnek és tudnak azonosulni a mindennapi történéseinkkel? Vagy ez a blog olvasás is olyan, mint a Győzike Show volt, hogy senki nem vallotta be hogy nézi mégis nézte??? :)

KÉRLEK TÉGED KEDVES OLVASÓ, KI MOST EZEN SOROKAT OLVASOD JELEZZ VISSZA NEKEM!!! Léci, léci, léciiiiiiiiii......
Kíváncsi vagyok, hogy kik olvasnak! Azt is leírhatnád, hogy miért olvasod a blogomat?
Minden esetre én örülök, hogy olvasol! :)

Más:
A védőnőmet tessék békén hagyni!!!
A múltkori bejegyzésemben írtam, hogy amikor kerestem a védőnőmet, nem vette fel a telefont. Én őt szombaton hívtam. Természetes, hogy van magánélete és nincs 24 órás ügyeletben! Szerintem így is nagyon rendes, hogy a várandósságom kezdetén megadta a mobil számát, hogy nyugodtan hívjam, ha gondom van (tudom, hogy van olyan védőnő, aki ezt meg sem teszi)!
Többször segített is!!!

Szóval egyáltalán nem tartom jogosnak, hogy többen megemlítették neki, hogy miért nem volt számomra elérhető!

Én teljesem meg vagyok elégedve az itteni nőgyógyász és a védőnők munkájával!!!
Amikor rosszat hallok valakitől, akár a tanácsadás előtt várakozva, akár egerszegi dokikhoz járóktól én mindig a védelmembe veszem az ittenieket, mert tényleg elégedett vagyok a kedvességükkel, hozzáállásukkal, szakértelmükkel!!!

Nem is ragozom tovább, mert szerintem nincs miért magyarázkodnom!
A szavaimat ne tessék rossz szándékúnak értelmezni, mert nem annak szánom csak igyekszem a lehető legőszintébben leírni a történéseket!

Amúgy...
Amúgy már szerencsére jól vagyok. Amikor újra el tudtam kezdeni normálisan enni, csak látni kellett volna a Petike örömét. Majd' szétrúgta a hasamat! :D Néha már a kajaszagra is beindult. :) Biztos jó éhes lehetett ebben a pár napos koplalásban.
A Magdi néni (Peti anyukája) is olyan kedves volt, azt sem tudta mit főzzön nekem, amit megehetek! :)

Közben sikerült pelenkázót vennünk a Petikének és kaptunk még egy óriási zsák ruhát is. Annak nem örülök, hogy ilyen rossz az idő, mert így olyan lassan száradnak a ruhák. Pedig már szeretném, ha minden össze lenne készítve.
Hamarosan a kiságyat is összeállítjuk, de előtte még szeretném drasztikusabban kitisztítani a gyerekszobában lévő padlószőnyeget, hiszen mondják, hogy az ilyen teli van atkákkal.
A konvektorokat is ellenőriztetjük a héten.
Szóval lassan készülgetek a szülésre, próbálom beszerezni a még elmaradt néhány cuccot, stb...

Bár tényleg el sem hiszem, hogy jó esetben is alig több, mint egy hónap és megyek szülni... Tényleg én megyek? Ez velem fog történni? Hát biztosan nem megy más helyettem, de akkor is olyan felfoghatatlan... Hamarosan már hárman leszünk! :)

"Nyugdíj" plusz dögrovás...

Nos, ezen a héten teljesen "nyugdíjba" vonultam, azaz nem táncolok már, illetve kizárólag csak itthon egy keveset. Éreztem, hogy kell magamnak adni egy kis időt, hogy megfelelően rá tudjak készülni a Petike érkezésére!
A héten szinte minden nap orvoshoz mászkáltam: tanácsadás, kismama torna, bőrgyógyászat, ultrahang... Aztán meg a háziasszonyok takarítós főzős életébe vetettem bele magam, amit ez idáig kifejezetten élvezek. Főleg annak örülök, hogy végre bőven van időm főzőcskézni, mert ezt igazán így szeretem csinálni, amikor nem kell sietni vele. Jó érzés az is, hogy most én várhatom haza a Petit, mert amúgy mindig én szoktam később hazaérkezni. Magunkhoz képest korábban vacsizunk és korábban is térünk nyugovóra. A szervezetem nem nagyon tud mit kezdeni ezzel a pihenéssel, így sokszor már 6 órakor, vagy még ennél is korábban fent vagyok.
Minden esetre hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoznak a hastáncos leánykáim...
Nap mint nap eszembe juttok! Nagyon köszönöm a "búcsú" ajándékokat, szebbnél-szebb és ötletesebbnél-ötletesebb dolgokat kaptam tőletek! Mesés virágokat, babaholmikat, kézzel varrt játékokat, hastáncos naptárt képekben felölelve a csapat történetét, szélcsengőt a nevetekkel, bort, mennyei aszalt almát, édességeket, gyönyörű hastáncos festményt és még sorolhatnám...
Bár én csak átmenetinek tartom ezt a búcsúzást, mert terveim szerint hamarosan a Petikével együtt rázzuk tovább!!! :D A pocakomban már úgy is belejött!

A lakás...
Hát igen, a lakás... Nem költözünk! Kiderült, hogy a második "szuper" festő, aki az első "szuper" festő munkáját javította olyan munkát végzett, hogy... A sok hiba között a legnagyobb, hogy hólyagosodik a festés. A fő baj, mint kiderült, hogy fal több helyen vakolat gyenge. De ezt hogy nem vette észre az első kőműves, akitől rá is kérdeztem, hogy nem kellene-e leverni??? Aztán a második sem? A harmadiknak mondjuk nem ez volt a dolga. Aztán az első és a második festő sem? Bezzeg miután elkészült már tudta kopogtatni a falat. Hát ezt nem előtte kellett volna ellenőriznie? Ráfestettek az előző festékekre, és amúgy is borzasztó munkát végeztek.
Lényeg, hogy az egyetlen lehetőség, arra hogy normális legyen az, hogy leverik a vakolatot a problémás helyeken (amikből nem kevés van), levakarnak minden falat és újra csinálják... Szóval parketta szegélyek le, eddigi takaró papír fel, másfajta takaró papír le, vakolatverés, kaparás...
Szerintetek hogy lehet ezt bírni idegileg??? Mikor már azt hittük, hogy a célban vagyunk és a bútorokat vártuk? Eddig kismamaként én tartottam a Petiben a lelket, de amikor szembesültem a tényekkel teljesen kiborultam, így szerepet váltottunk, ő bíztatott engem. Aztán hamar összeszedtem magam.
Még mindig egyszerűbb most megcsinálnunk, mint ha bebútorozva bent laknánk. Most a harmadik festőnk és a harmadik kőművesünk fog dolgozni rajta. Mindketten megnyerő kedves embernek tűnnek. Bízok bennük, bár már rengeteg "mesterben" csalódtam. Ezeknek a sztoriknak fogok egy külön bejegyzést szentelni, és mint ígértem a legjobbnak oda ítélem az "Arany mester" díjamat. Minden esetre ha kíváncsiak vagytok, hogy kiket ne válasszatok semmiféleképpen, szívesen megírom.
Annak ellenére, hogy egyik festőnek sem fizettünk és nem is fogunk, így is okoztak nekünk vagy 100.000 Ft kárt a kárba veszett anyagok miatt! Azért ez felháborító!

Szóval úgy döntöttünk, hogy nem fogunk kapkodni és bele őrülni ebbe az egészbe, így egy pár hónapot még maradunk albérletben. Különösen hálás vagyok a Petinek, hogy letett arról, hogy másik albérletbe költöztessen. Így aztán elkezdtem itt kipakolni, átrendezni a kisszobát, hogy berendezhessük a Petike számára. A kis ruhák mosásához is hozzáfogtam.
Talán nem is baj, hogy maradunk még egy kicsit, lehet hogy hirtelen sok lett volna az új dolgokból, új lakás, gyerek...

Dögrovás...
Pffff.... tegnap hajnalban rám tört valami drasztikus gyomor cucc. De olyan hirtelen és olyan drasztikusan, hogy még a víz sem maradt meg bennem. Aztán kora reggel gyorsan lementem az ügyeletre, mondván hogy ilyennel nem lehet vacakolni, főleg babásan nem... Nagyon kedvesen fogadtak és nem is vesztegették a időt, azonnal egy jó kis infúziós koktélra kötöttek, amitől lényegesen jobban lettem. Persze egész nap feküdtem, hogy tudjon regenerálódni a szervezetem.
Ez a pillanatnyi jó közérzet csupán délutánig tartott, majd pedig hirtelen rosszabbul lettem a hajnali állapotomnál is. Közben hívogattam a védőnőmet, akit nem tudtam elérni, így végül a szülésznőmmel beszéltem aki nagyon kedves volt és mondta, hogy menjek ismét az ügyeletre. Amikor ott megláttak, mint visszatérő infúzió függőt nem tétováztak, azonnal a kórházba küldtek...

Szóval nagy krokodil könnyeket hullajtva (bár ezzel is igyekeztem spórolni a folyadékveszteség miatt), de a Petike érdekeit szem előtt tartva összecsomagoltam és irány a kórház.
A nőgyógyászaton, mivel oda küldtek nagyon kedvesen fogadtak. Az első ránézésre kissé ijesztőnek tűnő doki olyan ügyesen vizsgált meg, hogy szinte észre sem vettem. Aztán mivel a babával mindent rendben találtak átküldtek a fertőzőre.
Itt szintén igazán rendesek voltak. A doktornő kérdezte, hogy hozzájárulok-e a felvételemhez. Mondtam, ha úgy látja jónak akkor természetesen, de ha nem feltétlenül muszáj, akkor inkább haza mennék. Csináltak egy vérvételt, hogy annak függvényében eldöntik, hogy mi legyen. Az eredmény extra gyorsasággal meglett és csak a süllyedésem volt kicsit magasabb, így haza engedtek, persze azzal a feltétellel, ha rosszabbodna az állapotom, akkor azonnal vissza megyek.
Viszont kaptam egy jó tanácsot, ami sokat segített: "5 perenként igyak 2 kortyot". Eddig mindig azt mondták, hogy akinek ilyen problémája van igyon sokat. Hát én ittam mint a jó gyerek, de a folyadék nem akaródzott megmaradni bennem. Ez a fent említett módszer viszont szuper jónak bizonyul.
Az eredményem alapján nem találtak baktériumot, vagy vírust. De a gyomorrontást is kizárnám. Egyetlen gyanús dolog a pénteken délben ivott fél pohár must, ami nem forrt, de mivel az alja volt elég zavaros volt. Talán abban lehetett valami nem oda illő anyag.

Minden esetre az éjszakám egész jó volt. Most nem vagyok valami fényesen, de azért annyira rosszul sem. Tűrhető. Iszok, bár a 2 szál ropit amit éhségemben az 5 percenkénti ivásomhoz társítottam, nem igazán tolerálta a gyomrom, most is eléggé fáj... :(
A Petike súlyát a pénteki ultrahangon 2100 g-ra becsülték, talán nem fog nagyon lefogyni a betegségem miatt...
Remélem hamarosan tartósabban javul az állapotom!

Jó volt tegnap, hogy a számomra két legfontosabb ember, anyu és a Peti velem voltak és persze a pocakomban a kis Petike. Mondtam is nekik, hogy legalább gyakoroljuk a pár hét múlva történő szülésre menő szituációt. 

Ez volt a főpróba! :) Két dologban hasznosnak is bizonyult. Az egyik, hogy eddig sem voltam igazán az apás szülés mellett, de tegnap miközben szenvedtem a gyomorfájástól szegény Peti egyfolytában azt kérdezgette, hogy: Mit hozzon? Mit segítsen? Énekelje nekem? És hasonló fantasztikus ötletek. :D Persze a férfiak gyakorlatiasak, nem tudnak mit kezdeni azzal, ha nem tudnak orvosolni egy adott problémát. Minden esetre a jó szándék ellenére így is idegesített, szülés közben meg szerintem főleg nem tudnám tolerálni a hasonlókat. Tessék hagyni engem nyugodtan szenvedni! :)

A másik előnye pedig a tegnapi közjátéknak, hogy a zalaegerszegi nőgyógyászattal kapcsolatos félelmeim szertefoszlottak. Annyira kedvesek és segítőkészek voltak! Örömmel fogok szülni menni!

Azért így zárásként el kell, hogy mondjam hogy előszeretettel szidjuk a magyar egészségügyet, de engem tegnap olyan kedvesen, olyan szeretettel és olyan szakszerű ellátással fogadtak mindenhol, hogy le a kalappal!!! Kívánom mindenkinek, hogy hasonló körülményekkel találja szembe magát, ha netalántán orvosi ellátásra szorul!

Ez+az

Újra itt vagyok! :) 

Először is köszönöm Nektek, hogy ennyien nézitek nap mint nap az oldalat. Meglepve láttam, hogy már jóval 2200 felett van a látogatottság! Többen le is szólítottatok, hogy na mikor lesz már végre új bejegyzés! Nagyon aranyosak vagytok, hogy ennyien kíváncsiak vagytok ránk és az életünkre! :)

Íme pár új fotó a Petikéről (pontosabban ezek 1 hónapja készültek)... Ezek talán az első igazi portréi. Olyan cuki kisbaba, nem?

A dokitól egy egész fotósorozatot kaptunk, ez csak néhány közülük.

Hát igen, megy az idő... Már csak kevesebb, mint 2 hónap. El se tudom hinni! :)

Szépen gyűlnek a babaholmik, ismerősöktől is több mindent kaptunk (ezer köszönet érte), azonban még mindig van pár beszerzendő cucc. A napokban elkezdtem venni ezt-azt és hát csak lesek, hogy röpködnek az ezresek... Pedig amit lehet néztem aukciós oldalakon, vagy turkálóban. Na, de azért csuklyás babatörölköző 4.000 Ft-ért??? És ez volt az olcsóbb, de állítólag nagyobb koráig jó lesz.

Babakocsit is találtunk szépet (37 ezerért) Nagykanizsán a bababizományiban, ahol nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Szerintem praktikus, szép állapotú, és mégsem 80 ezer volt, mint ahonnan az új kocsik kezdődnek.

Ruhák tekintetében én a plüss rugdalózókért vagyok oda! :) Kaptunk pár kis nadrágot és felsőt, de én valahogy nem szívesen adnék nadrágot egy újszülöttre... Szerintem pelenkázás szempontjából is jobb lesz a rugdalózó, meg hát ha nagyobb lesz hordhat még épp eleget nacit!

Aztán voltam a múlt héten szülésre felkészítő előadásokon Zalaegerszegen. Összességében jó volt, bár az első napon kissé megijesztgettek, vagy talán csak elmondták azokat a dolgokat, amibe eddig bele se gondoltam. Igazándiból én úgy álltam hozzá a szüléshez, hogy odamegyek kipottyintom és kész!

Na jó, tudom hogy ez jóval összetettebb ennél, de hát most mit parázzak előre ezen, hiszen erre vagyunk kitalálva mi nők, nem? 

Minden esetre a vágyam az lenne a szüléssel kapcsolatban, hogy minél természetesebb módon történjen. Ez kissé szertefoszlani látszik, hiszen egyértelműen kiderült számomra, hogy a dokiknak az a lényeg, hogy minél hamarabb meglegyen a gyerek. Mindenkinek oxitocint adnak, burkot repesztenek stb... Hát ez mindennek tűnik, csak nem természetesnek. Azonban a szülésznő akit választottam nagyon kedves, pont amilyennek elképzeltem! Bár csak pár szót tudtunk váltani, mert éppen szültek nála. Az is tetszik, hogy a szülésznők a homeopátiában is jártasak. A többi dologgal kapcsolatban viszont némi fenntartásom van. 

Megnéztük a szombathelyi szülészetet is, mert a Czeizel műsorában láttam és nagyon tetszett. Igazán kedvesek voltak, körbevezettek, és a szülőszobákat is nagyon barátságosnak tartottam. Itt van VIP szoba, ami olyan, mint egy szállodai szoba és ha akarják kár az apuka is sokat ott lehet.

A Petinek az nem tetszett, hogy az ottani kórház amúgy sokkal lepukkantabb, mint az egerszegi.

Mondjuk a zalaegerszegi szülőszobákat még nem láttam.

Egyébként azt már megfigyeltem, hogy azonos területen dolgozók is ellentmondanak egymásnak bizonyos dolgokban. Ebben a 2 napban is kiderült, hogy amit az egyik előadó javasol, azt a másik nem.

Hát hogy igazodjon ki akkor egy kismama??? Például amit itt tanulunk gyógytornán légzést, annak mint kiderült a lihegős részét ki nem állhatják a szülőszobán... Az egerszegi gyógytornász más fajta légzést tanít, bár vannak azonos pontok.

A fő baj az, hogy manapság jóval kevesebb gyermek születik, mint régen, így az anyák sem tudják igazán átadni a lányaiknak ezt a tudást. Régen a nagy testvér pelenkázta a legkisebbet, a legkisebb a későbbiekben a nagynak a gyerekét... Természetes dolgok voltak ezek... Most egy csomó tudás elveszett, e mellé még agyon variálnak mindent és még jó üzletet is csinálnak a gyerekből és a szülésből...

Én csak próbálom hagyni, hogy feltörjön belőlem az ősanya, az ősi női tudás. Remélem valóban így lesz és a külső körülményektől függetlenül a legszebben tudom átélni a szülés és gyermeknevelés misztériumát.

A lakásról...

Hát a lakás miatt, olykor már az idegbaj határán állunk. Egyszerűen nem lehet igaz, hogy mi mindenből a legpocsékabb "mestereket" fogjuk ki! Ma már a bútorokat hozták volna, ha a parkettázás normálisan sikerült volna, és a második festőbrigád (az elsőről ne is beszéljünk) normális munkát végzett volna és ha az a volna ott nem volna... 

Sokszor már nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek az egészen. Eddig azt hittük, hogy ha valakivel korrektek vagyunk akkor ezt viszont is elvárhatjuk... Hát ez a lakásfelújításnál nem igaz! Ha az ember bunkó, kekeckedő, tudálékos, akkor várhat esetleg elfogadható munkát a pénzéért. Ez egyszerűen hihetetlen!

Már kevesebb mint 2 hónap és itt a Petike. Már a gyerekszobáját kéne rendezgetnem!!! De kérdem én, hogy hol??????? Amióta megvettük a lakást azóta amúgy is olyan hontalannak érzem magam...

Mármint olyan szempontból, hogy itt az albérletben már nem érzem otthon magam, ott meg még nem.

Lassan már 2 éve tart ez a dolog... 

Rajtam van a fészekrakó ösztön, de kb. a macskáinkhoz (anyu macskái) tudom hasonlítani magam, akik kölykezés előtt mindig keresik a helyüket, hogy hova fialjanak... :D Hát most magam sem tudom, csak keresem a helyem.  El fogunk készülni időben? A munkások miatt? Az anyagiak miatt? És ha nem? Ez az albérlet nem a legideálisabb egy gyerek számára... A Peti szükség esetén másik albérletbe menne, de én nem akarok kétszer költözni... Itt viszont valóban sok lenne a fűtés, hogy ne fagyjon ide szegény gyerek a negyedikre...

Neki kéne állnom a babaruhák mosásának és vasalásának is, amiről azt gondoltam, hogy majd az új lakásban tehetem, de látom, hogy egyre inkább kifutunk az időből...

Imádkozok...

Nem nevezném magam különösebben vallásosnak, templomba járó meg végképp nem vagyok, de a magam módján rendszeresen kommunikálok Istennel. Sokszor megköszönöm neki a dolgokat és kérem, hogy alakítsa belátása szerint az életünket, ahogy jó, ahogy a javunkat szolgálják. S láss csodát, mindig segít! Nehéz volt megtanulni, hogy ne az egoja által kérjen dolgokat az ember, hanem merje az életét Isten kezébe helyezni. 

Hálás vagyok a társamért, az anyukámért, a testvéremért, a rokonaimért, a Petikéért, azért, hogy apu volt az apukám, hogy békében élünk, van mit ennünk, hogy azt csinálhatom amit szeretek, stb... Ezek látszólag természetes dolgok, de vannak akiknek nem az! Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire szerencsések vagyunk, nem látjuk, hogy mennyi kincsünk van, mert természetesnek vesszük!

Úgy gondolom, hogy Isten sokszor nem véletlenül alakítja úgy az utunkat, ahogy. Ez az út olykor nehéznek tűnik, de szeretettel és benne bízva meg tudjuk látni a benne rejlő tanításokat. Ahogy mondani szokták, mindenki csak akkora keresztet kap, amekkorát cipelni tud. Én sokszor kíváncsian fürkészem, hogy egy adott dologgal mit is akar. Ezt a lakás témára levetítve például arra jöttem rá, hogy az otthon ott van, ahol szeretet van. Lehet ez itt-ott, akár a híd alatt is, mert az otthon talán nem is külső dolgokból áll, hanem belülről jön. És ha erre rájön az ember, akkor tulajdonképpen az egész nagy világon otthon van... :)

Már csak 3 hónap... :)

Úgy repül az idő... Már csak 3 hónap és kezünkbe foghatjuk a mi kis Királyfinkat! :)
El sem tudom képzelni. Néha vannak napok mikor kicsit nehezebben bírom a mindennapi dolgokat, de összességében nagyon jól vagyok! Ezért is fogom fel még mindig nehezen, hogy babát várok. Régen mindig azt hittem, hogy ez olyan furcsa érzés lesz, de inkább teljesen természetesnek érzem.
Mókás, amikor belülről rugdossa valaki az ember hasát. Érdekes, hogy Petikének is vannak aktívabb napja, amikor nagyon sokat rúgkapál és van amikor egészen nyugodt. Mostanában éjszaka is jelt ad magáról, vagy éppen reggel, amikor én még szundítanék egy kicsit. Az is vicces mikor felcsucsikázza magát egyik oldalra én meg csak tapogatok és találgatok, hogy ez vajon melyik kis testrésze lehet...
Olvastam, hogy már az anyaméhben is érzik a simogatást, így sokszor megsimogatom. Amikor produkálja magát, mindig megdicsérem, hogy: "Hát milyen ügyes kisfiú vagy!" Szerintem ez tetszik Neki, mert szinte válaszol rá és még jobban rugdos, aztán meg várja az újabb simogatást és a dicséretet.
Olykor már másnak is megmutatja bontakozó futballtudományát... :)

Aztán próbálok más téren is felkészülni az érkezésére. Mivel még mindig fogalmam sincs az egész baba témáról, úgy próbálom ezt orvosolni, hogy elkezdtem gyermek ápolási és gyermek lélektannal foglalkozó könyveket olvasni. Na persze tudom, hogy nem ebből fogom megtanulni a dolgokat, de legalább némi alap elképzelésem lesz arról, hogy mit hogyan kell csinálni. Nagyon tetszik például Tracy Hogg: A suttogó titkai című könyve.
Azonban a gyerek öltöztetése terén még mindig káosz van a fejemben. Hány réteg ruhát kell ráadnom majd a novemberi hidegben? És egyáltalán mit? Azt már kiderítettem, hogy a kombidressz, ami számomra is érthető nyelven a body, az az alsó ruházata a babának.
Kaptam már jó pár gyerekruhát, azt próbálom szétválogatni korosztály szerint, amit azonban nagyon megnehezít, hogy többen már nincs benne a cédula. Így próbálom egymáshoz méregetni őket, de így sem sikerült az összessel boldogulnom...
Remélem ha legközelebb jön a védőnő mond nekem valami okosat ezekkel kapcsolatban is.
Aztán például a beszerzendő dolgok listáján pólya sem szerepel, de a mamám azt mondja, hogy mindenképpen szerezzek be egyet. Mondjuk én is praktikus dolognak gondolnám, de pontosan mégsem tudom...

A pelenkázás szintén egy külön téma. Mivel igyekszem környezt tudatosan élni, nem szeretném több tonna pelenkával megterhelni a környezetünket, így mosható pelenkát szeretnék majd használni. Ez már jóval modernebbül működik, mint nagyanyáink korában, de nehéz kiigazodni köztük. Most hogy egy ideje beleástam magam ebbe a témába, már kezdem felfogni, hogy mi a különbség az egyik és a másik fajta mosható pelenka között. Úgy érzem, hogy ezt babánként ki kell kísérletezni, hogy kinek melyik fajta lesz a legjobb. Azt gondolom, hogy a legelejére veszünk egy pár darab eldobható pelust és aztán kikísérletezzük a mosható pelenkák használatát.
Előnye hogy:
- nem terheljük annyira a környezetet
- a mosások ellenére is spórolunk anyagilag már egy gyermek esetén is,
  de ha még a testvérei is használják akkor meg már nagyon sokat
- nem érintkezik a kicsi popsija szintetikus anyagokkal
- állítólag az így pelenkázott babák hamarabb lesznek szobatiszták

Ja, ígértem múltkor, hogy kilóban is megmondom, hogy mennyit híztam. :) A múltkori tanácsadáson 3 kg-nál tartottam, de szerintem azóta már jött rám legalább még 1 kg. Igazándiból még mindig úgy érzem, hogy csak hasra nőttem és a környezetem is ezt mondja. Egyetlen kivétel a kismama tornát tartó gyógytornász hölgy, aki jól tartja a tornát és nagyon kedves, de állandóan mondogatja hogy ki hova hízott, kinek milyen a bokája, stb... Szerintem az nem minden érzékeny lelkű kismamának esik jól, hogy az egyik annyit hízott és gyengébb, de a másik meg milyen fitt és alig változott.
Úgy gondolom, hogy sok nőnek lelkileg is nehéz feldolgozni, hogy milyen változásokon megy át a teste, maga is látja ne kell ezt feltétlenül mondogatni neki. Szóval szerinte én is híztam fenékre és combra is, de hát ha így is lenne nem aggasztanám magam, hiszen elfér rajtam. :)
Összességében ilyen boldognak és teljesnek még talán sosem éreztem magam. Olyan mintha egy szent titkot hordozna az ember. Az anyaság, az életet adás, a születés titkát... Csodálatos dolog nőnek lenni! :)

Lehet hogy az előbb leírtak kicsit ellentétesnek tűnnek a fentebb említettekkel, de ez nem így van.
A várakozás és a készülődés izgalma szerintem természetes. A mindennapi dolgok persze kizökkentik olykor az embert ebből a rózsaszín ködben lebegő érzésből.
Például a lakásunk bár lassan alakul, de a munkások már kezdenek az idegeimre menni. Képtelenek határidőt tartani... Aztán így vissza gondolva volt olyan aki borzalmas munkát végzett. Nincs olyan munkás, akit így elsőre jó szívvel mernék ajánlani. Aki szépen dolgozik, az nem tartja a határidőt. Aki határidőt tart, annak a munkája hagy kívánni valót maga után. Kőművesből a harmadikat szaggatjuk és az első villanyszerelőinkről ne is beszéljünk, akik olyan munkát végeztek, hogy az botrányos...
Azért van pár mester, aki még pályázhat az én "legjobb mester" díjamra, de ezt nem akarom elkiabálni. A végén itt a blogon eredményt hirdetek! :)

Aztán mi is történt még...
Voltam az itteni védőnők által szervezett anyatejes rendezvényen. Köszönet a szervezésért, nagyon szuper volt. Sok mindenbe betekintést nyerhettünk.
Rájöttem, hogy fel kell turbóznom magam mondókák és gyerekdalok tekintetében is.
Persze tudok jó párat, de sok számomra ismeretlent is hallottam. Találkoztam a hastáncos babákkal (volt tanítványaim kislányaival) is, akik nagyon cukik voltak. :)

Voltunk Bori barátnőm esküvőjén is, ami nagy élmény volt számomra, főleg hogy engem ért az a megtiszteltetés, hogy a tanúja lehettem.

Petivel, az elkapott csokorral és a pocakomban az ekkor még csak 26. hetes Petikével :)

A legjobb barátnőmmel Borival

Tegnap pedig meg volt a Petike születése előtti utolsó fellépésem, amit elég nehezen bírtam, talán a nagy hőség miatt is! Pedig a szombati meg olyan simán ment, hogy szinte nem is éreztem, hogy várandós vagyok... Minden esetre több fellépést már nem vállalok ekkora pocival. :)

(Majd teszek fel képet erről is, ha kapok! )

Már a 23. héten is túl... :)

Hát ahogy így elnézem kicsit ellustultam a blogírás tekintetében az utóbbi hetekben. Betudható ez a (mára már megszűnt) kánikulának, meg a mindennapi dolgokban való elmerülésnek.
Ami engem illet örülök, hogy most kicsit enyhébb az idő, mert abban a forróságban volt néhány nap amit picit nehezebben viseltem. Aztán az átlagos hétköznapok mellett a takarításba, rendezkedésbe is igazán belemélyedtem.

Egyre inkább az jár a fejemben, hogy 2 és fél hónap múlva költöznünk kéne és hogy addig még mennyi dolog van a lakásnál, meg még úgy egyébként is.
Aztán meg kevesebb, mint 4 hónap és itt lesz a kis Petike! :) Egyenlőre olyan nehéz ezt felfogni... Persze már nagyon várom, meg azért izgulok is, hiszen még sose pelenkáztam gyereket, azt se tudom mit kell majd vele csinálni. Na jó, van róla némi elképzelésem, meg biztosan jön majd minden magától, hiszen mi nők erre vagyunk kitalálva. :)

Még ha kissé pánikolósnak hatnak is a fenti sorok, nem mondhatnám hogy pánikolok, inkább csak úgy elmélkedek dolgokon. Sokszor eszembe jut, hogy milyen lesz majd, amikor először megpillantom... Vajon kire fog hasonlítani? Milyenek lesznek a vonásai? Milyen lesz a kis arcocskája?

A hasam most már hétről-hétre egyre jobban gömbölyödik. Rá is csodálkoztam (miközben a konyhaszekrény tetejét mostam), hogy az elöl lévő ütközési pontom kissé lejebb tevődött (konkrétan a hasam ért a szekrényhez). Ez még kicsit szokatlan! :D
Hízni szerintem nem híztam, a hasamon kívül még máshova nem jött súly. Az ismerősök is ezt mondják. Na, majd egy hét múlva lesz tanácsadás, akkor majd konkrét számadatokkal is meglátjuk a dolgot! :) Nem mintha aggasztana a súlyom. Sőt nagyon jóízűeket eszek és nem is mindig keveset, épp amennyit és amit kívánok. Mozogni még mindig folyamatosan mozgok, bár a guggolások már kissé lomhábban mennek és a táncban néhány mozdulatnál már korlátoz picit a hasam növögetése. A kismama tornát is nagyon élvezem. Bár múlt héten ellógtam egy alkalmat, mert nagyon fájt az ágyékom. Felhívtam a védőnőt és mondta, hogy ez normális, az az oka hogy nyúlik tágul alakul minden. Ha ülök, vagy fekszem nem fáj. Amúgy meg már kezdem megszokni és kicsit enyhült is. Aztán olyan érzésem is van néha, mintha jól teleettem volna magam, pedig nem is. Persze, hát nő a hasam, a kis Petike csinálja magának a helyet! :D

Jut eszembe már nem is olyan kicsi. Döbbenet volt látni a legutóbbi ultrahangon, hogy mekkorát nőtt. Láttam a cuki kis talpacskáját is. :) Most nem készült igazán jó kép, mert a doki eléggé sietett, mivel sokan voltak a rendelőben és vagy már egy órája várták az ultrahangra jött kismamák.
Arra gondoltam, hogy el kellene mennünk 4D-s ultrahangra, mert ott már jól láthatnánk az arcocskáját, valamint ott videót is készítenek.

Nagy dilemmám van a szüléssel kapcsolatban is. Eddig úgy gondoltam, hogy nem választok dokit a szüléshez csak szülésznőt. Gondolván, hogy úgy is ő van velem többet, meg hát azt hallottam, hogy több nő jobban járt az aktuális orvossal, mint az akinek volt fogadott orvosa. Aztán beszéltem egy nagyon kedves ismerősömmel, aki ott dolgozott és azt mondta, hogy nem menjek oda választott orvos nélkül. Nem csak javasolta, hanem nyomatékosan mondta. Hát ő mégis csak ott dolgozott, biztosan jobban tudja. Szóval most ezeken a dolgokon gondolkodok, hogy hogy is lenne a legjobb...
Aztán eddig azt gondoltam, hogy a szülés női dolog, semmi keresni valója nincs ott a férfinak, de ahogy közeledik az időpont mégis egy re inkább felmerül bennem, hogy lehet hogy mégis jó lenne, ha velem lenne a Peti. Tulajdonképpen több dologban is kicsit káosz van a fejemben. :D Azt hiszem, majd a Peti és az adott szituáció dönti el, hogy mi lesz... Hallottam, hogy van a kórházban szülés előkészítő tanfolyam, arra mindenképpen szeretnék elmenni. Állítólag szeptembertől lesz újra.

Aztán még mindig nem mertem semmit sem vásárolni a picinek. Kiságyat kaptunk és egy babahordozót is, ami úgy 6 hónapos kortól lesz jó. Kapunk még fürdető kádhoz való állványt és az egyik kedves volt tanítványom ruhákat is felajánlott (bár még nem tudom mekkorák lesznek).
Ami biztosan kell még az a babakocsi, pelenkázó és olyan hordozó ami csecsemőnek jó. Ha esetleg valaki tud ezek közül bármit felajánlani, vagy tanácsot adni, hogy hol lehet olcsón beszerezni, azt nagyon megköszönöm.
Döbbenet, hogy egy babakocsi 70.000 Ft akciósan... És mondták, hogy a normális 100.000 Ft-tól kezdődik. Már nem azért, de mi simán felnőttünk ilyen hiper-szuper babakocsik nélkül. Úgy gondolom, hogy ebből a baba témából is jó bizniszt csináltak...

Minden esetre kell vennem egy kismama farmert, mert már a régiekbe nem fér el a hasam és majd őszre is jó lesz. Ezt már valóban nem halaszthatom tovább.
Tényleg, valakinek nincs esetleg felesleges kismama kabátja, az őszi hónapokra kölcsönbe?
Már elnézést, hogy így kéregetek, de szerintem teljesen felesleges pár hónapra egy vadi újat vennem.

Hát szóval ezek vannak velünk mostanság. Ha a fenti témákban (szülés, dokis tapasztalat, gyerekcuccok, stb...) tud valaki valami okosat mondani, szívesen fogadom a tapasztalatát!
És végül köszönöm, hogy ennyien olvastok! :) Már jóval 1500 felett jár az oldal látogatottsága... :)

Felteszem ide is a közös fotónkat, ami egy hete készült, amikor szülinapoztunk: