Idilli szoptatás?

Na persze...

Előre vetítem, hogy ezen írásom nem a szoptatásról való nézeteimet tükrözi, hanem a jelenlegi érzéseimet.

Mindig is úgy álltam ehhez a témához, hogy ha egyszer gyermekem lesz én 1 éves koráig szeretném szoptatni. Arról egy régebbi bejegyzésben írtam, hogy a kórházban már kisebesedett a mellem és minden egyes szoptatás elején óriási kínokat éltem át.

Amikor lázas beteg voltam a múltkoriban, éreztem, hogy apad a tejem. Aztán az 1 hónapos tanácsadáson kiderült, hogy kicsi az én Petikém súlya. Előtte még szép kis pufók arcú volt, de a betegségem után láthatóan visszaesett, így tápszert írtak fel neki.

Mondták, hogy pohárból, vagy pedig kanállal adjam neki, mert különben nem fogja elfogadni a mellemet és naponta 7x etessem. Mérleget is kölcsönöztünk.
Addig sem volt annyira idilli a szoptatás, de ezek után totál rágörcsöltem az egészre...

Kezdjük ott, hogy ez a mérleg olyan vacak, hogy képtelenség normálisan megmérni rajta a ficánkoló gyereket. A "Hold" gomb megnyomásával (ami átlagot számol) is más értékek jönnek ki, mert kíváncsiságból 3x is megmértem egymás után és mindháromszor mást mutatott, volt hogy 50 g eltéréssel... Hát akkor így hogy tudom kiszámítani pontosan, hogy mennyit kell pótolnom???

A másik, hogy próbáltam pohárból itatni óvatosan, lassan... 30 ml pótlásnál 5x fuldokolt szerencsétlen gyerekem és ordított, valamint a fele a nyakában kötött ki. Aztán próbáltam pici kanállal is, ami minimálisan jobb volt, de így is fuldoklás volt a vége és a fele ismét a nyakában volt. 

Végül vettem Aventes 1 lukú cumisüveget (az egyik barátunkéknál nagyon bevált és a gyerek a mellet is elfogadta mellette) és abból gyönyörűen megette.

Másik kínom, hogy amióta apadni kezdett a tejem, de talán már előtte is a Petike nagyon brutálisan cincálja az amúgy is fájó mellemet. A vákumot nem engedi el, de a fejét csavargatja, húzogatja...

Aztán van hogy elengedi a vákumot és szinte zárt ínnyel szippantja vissza és ezt egy szoptatáson belül nagyon sokszor.

Szóval olyan szintre jutottam, hogy egyszerűen borzasztó ilyet leírni, de nem szeretek szoptatni!!!

Az agyam és a lelkiismeretem is maximálisan a szoptatás mellett van, de a testem és minden porcikám ellenkezik ellene. Az is nagyon zavar, hogy ingerült leszek szoptatás közben... És már egy ideje szinte az összeset végigsírom, nem annyira csak a fájdalom, hanem a lelki dolgok miatt. Küzd az agyam és a leliismeretem a testem és érzéseim ellen. Még jó hogy mostanában befonva hordom a hajam, mert amikor nagyon fáj kínomban azt markolászom. :(

És akkor még inkább megspékeli mindenki ezt a szoptatós témát a "Szoptassál, szoptassál" szöveggel...

Az egyetlen ember aki teljesen megértette az érzéseimet az anyukám. Ő mondta, hogy minden gyerek más. Engem például ő sem olyan kitörő örömmel szoptatott, mert nagyon vaddisznó voltam, de a tesóm gyönyörűen, szépen szopizott. Össze sem lehetett hasonlítani. 

Hát akkor ezt most jól visszakapom az élettől.
A Peti is nagyon rendes volt, mert mondta, hogy ő nem várja el, hogy szoptassam a gyereket, de mondtam neki, hogy én viszont elvárom magamtól. A Magdi néni is együtt érzett velem, amikor egyesített erővel próbáltunk a Petikébe kanalazni 20 ml pótlást sikertelenül.

Ezekről a dolgokról miért nem beszélnek sehol? Annyira nyomatják ezt a szoptatás témát (amit amúgy én is jónak és fontosnak tartok), de az árnyoldaláról, a nehéz részéről miért nem esik szó???

És aztán ha ilyen helyzetbe kerül egy anya totál kikészül és rossz anyának érzi magát amiatt, hogy nem feltétlenül pozitív dolgokat vált ki belőle a szoptatás...

Technikailag mondják, hogy mit hogy csináljon az ember, hogy lehet több tej, stb., de a lelki részével nem igazán törődnek, pedig nekem az kéne.

Azt is mondják, hogy le kell fejni a mellet szoptatás után. Hát kérdem én, ha szoptatok mindkét mellből 20-20 percet, majd összekotyvasztom a tápszert, aztán valahogy belediktálom a gyerekbe (mondjuk üveggel gyorsabban megy, de 60 ml-t belekanalazva...), majd pedig büfiztetek és megpróbálom csitítani az esetleg még síró gyerekemet, akkor mikor fejjek? Ja és hogy meglegyen a 7 etetés (amiből minden erőlködésem ellenére is maximum 6-ot tudok teljesíteni) kezdheti az ember előről az egészet.

Na és akkor csináljak mellette még bármi mást, ja és persze pihennem is kell, hiszen attól lesz sok tejem... Szerintetek??? Őrület...

Felhívtam két szoptatási tanácsadót is. Az egyikből kb. annyit tudok hasznosítani, hogy azt mondta, hogy nyugodtan ráérek a két etetés között fejni, nem muszáj a szoptatás után azonnal. Ezen kívül mindkét mellből etessek és a pótlást adhatom injekciós fecskendővel is a baba szájába. Ja, meg még azt mondta, ha cincálja a mellemet mondjam neki határozottan, hogy "NEM". Ezt kipróbálva valóban elengedte a mellemet (és ordított). Jó pár etetést végig "nem"-eztem.
A másik hölgy nézeteivel meg nem tudok azonosulni, miszerint minden nyekkenésre tegyem mellre a gyereket naponta minimum 12x, tegyem magunk mellé aludni, a mellemen altassam, stb...
Hát ezeket tutira nem fogom megcsinálni, mert szerintem a gyerek ha eszik egyen, ha alszik aludjon. A kettőt nem kell összekapcsolnia, ráadásul gyönyörűen alszik a saját ágyában. Számomra hasznosítható tanácsa az volt, hogy a pótlást akár úgynevezett tubussal is lehet adni, úgy hogy egyik végét az edénybe, a másikat a mellem mellett becsúsztatom a gyerek szájába és így olyan neki, mintha onnan szívná.

Egy kis elszántságot sikerült összeszednem és elhatároztam, hogy egy hétig még igyekszem lelkesen próbálkozni... Jelenleg ott tartunk, hogy a tejem már szerintem szépen kezd visszatérni (ez egy kis önbizalommal tölt el), csak a Petike nem akarja kiszívni rendesen. Tegnap este is 60 ml-t fejtem még le... Vagy nyafog (persze, mivel könnyebben jön az üvegből), vagy elalszik és folyton ébresztgetnem kell.
Délelőtt pont úgy tudtam fejni, hogy már közel volt a következő etetés, így üvegből kapta az anyatejet és a pótlást is. Szerintem így mindketten boldogabbak voltunk. Ő könnyebben tudott enni, nekem meg nem fájt és legalább pontosan tudtam, hogy mennyit evett. Amikor üvegből etetem akkor is próbálok vele nagyon szoros testkontaktust tartani, hogy az se hiányozzon egyikünknek sem.

S hogy ez lesz-e a mi utunk?
Fogalmam sincs, de erősen próbálom megtalálni mindkettőnk számára a legideálisabb megoldást!!!

Végül szerintem a szoptatás egészséges és fontos dolog, de azért is írtam le a mi tortúránkat, hogy ha más is hasonló helyzetbe kerülne ne érezze magát olyan egyedül és nyomorultnak ezzel a problémával, mint ahogy én érzem/éreztem magam.