Egy éve...

Ma van egy éve, hogy megtudtam, egy kis angyalkát hordok a szívem alatt. :) Ó Istenem, mi minden történik egy év alatt. Szinte hihetetlen, ez maga az élet csodája! Immáron több mint 4 hónapja velünk van egy apró kis lény, egy kis emberke, aki mára már olyan természetes része a mindennapjainknak, mintha mindig is velünk lett volna.
(Most hogy ez leírtam ugrott be egy gondolat, hogy mi van ha valóban mindig is velünk volt, csak most öltött testet. Talán ott van az életünkben már előre megírva, betervezve... Esetleg már előre formál minket magának, hogy a számára megfelelő környezetbe születhessen, és mikor itt a megfelelő idő megszületik. Hmmm, persze lehet hogy nem így van, de szeretek elmerengeni, ilyen dolgokon.)
Annyira csodálatos, hogy velünk van! Nap mint nap ámulok a fejlődésén és az hiszem napról napra mi is fejlődünk általa. Ezt hogy is értem? Hát egy gyerek olyan dolgokat hoz ki az emberből, amikre nem is sejtette, hogy képes. Olyan erőket mozgat meg, melyek létezéséről addig nem is tudott.

A Petike fejlődéséről már eddig is meséltem, de a legújabb dolgait azért leírom. Vagy egy hete jött rá, hogy tud sikítani, nagyokat rikkantani. Hát én jól megdicsértem, hogy milyen ügyes, és azóta is kitartóan próbálgatja a kis hangját. Egyébként sokat dicsérem. Úgy gondolom, hogy már ekkora korban is fontos a dicséret és a pozitív megerősítés. Ezáltal csak egy egészséges önbizalmat kap és kedvet a további felfedezéshez. Ez főleg akkor a legcukibb, amikor hason fekve dolgozik és kezd kimerülni. Ilyenkor rám sandít, én megdicsérem, hogy milyen ügyes, ő elmosolyodik és folytatja az adott tevékenységet. Hason fekve az új mániája egyébként a "kukacmászás". Magyarul araszol mint egy kis kukac, vagy hernyó. Arcát a földre szorítja, a popókáját felhúzza és a lábaival is tolja magát. Bár lassan, de halad vele előre (ugyan enyhén többnyire kicsit jobbra húz). :D Nagyon kitartó és általában eléri a kiszemelt játékot, amit aztán jól összenyálaz.
Aztán a "pürrögetést" is most fedezte fel. Beszívja az alsó ajkát és "pffff", "brrr" szerű hangokat hallat. Meg olyat is, hogy "hapuuu". Mondtam, hogy ez már majdnem apu, úgyhogy most ezt ismételgetem neki, hátha tudja majd tudatosan is csinálni.
Mára már a pelenkázás sem olyan egyszerű feladat, mivel folyamatosan mocorog, ficánkol, forgolódik közben. (Kb. olyan, mint amikor egy videó játékban a második szintre jutsz. Nem mintha sok ilyet játszottam volna, de a pelusozásról mégis ez ugrott be.)

Hát nagyjából ez van velünk mostanság.

Bár be kell, hogy valljam egy félelmem van...
Az egyik nagymami (akit nagyon imádok, nagyon kedves és rengeteget segít nekünk) egyfolytában rá akar venni, hogy kezdjem el a Petikénél a hozzátáplálást. Én mondtam neki, hogy azonnal el fogom kezdeni, amint a doktornő, vagy a védőnő mondja! Szerinte hamarabb kéne, mert mondta, hogy más gyereke is válogatós lett, mert nem ismertették meg időben az új ízekkel. Egyfolytában sütőtököt akar neki adatni. Múltkor már rémálmom is volt ezzel kapcsolatban, hogy tudtomon kívül megetette vele a gyereket. Remélem a valóságban tiszteletben fogja tartani a mi szülői kérésünket, hogy addig véletlenül se etessen vele ilyet (amikor ő vigyáz rá), amíg mi nem szeretnénk. Tudom, hogy ő csak a Petikének akar jót, de ne hiszem hogy a doktornő, védőnő rosszat akarna.
Ja, ha már itt tartunk az egyik dédi meg egyfolytában azt mondogatja, hogy vizet is itassak a gyerekkel, mert szomjas.

Hmmm, kissé elkalandoztam.
Lényeg, hogy ez az egy év nagyon tartalmas volt, rengeteg dolog történt velünk, de mondhatom, hogy szinte csak csodálatos dolgok!
Anyának lenni jó! Nagyon jó!!!