Mennyi? 30!

Hát ezt is megértem...
Ciki vagy nem, nagyon sokáig azt gondoltam, hogy a 30 évesek öregek. Kiskoromban főleg, de még a húszas éveim elején is. Azt képzeltem, hogy milyen borzasztó lesz amikor 30 éves leszek. Hát meg kell hogy állapítsam, hogy ez nem fáj, nem borzasztó és egyáltalán nem érzem magamnak öregnek!

Az viszont tény és való, hogy úgy érzem, életem tavaszát elhagyva átléptem a nyárba! Ezt egy szakasz lezárásának érzem, ami arra sarkall, hogy értékeljem és összegezzem az eddigi életemet.

Kiskoromban...

Kiskoromra visszaemlékezve a legnagyobb élményt számomra a nagymamáimnál töltött idő jelentette.
Ila mamámmal (apai nagymamám) rengeteg mindent csináltunk együtt. Őt minden őrültségre rá tudtam szedni. Volt nála egy kiskertem oda ültethettem virágokat. Néztük a sziklakertjében a sütkérező kis gyíkokat. Sétáltunk a Potyli patakhoz, télen szánkóztunk. Jártunk strandra, az Olaj ABC-be, a zöldséges Pali bácsihoz. Na, nála volt fincsi dianás cukor, amit egyszer sikerült úgy is megennem mielőtt kiszívták volna belőle az alkoholt. :) Ila mama minden este kitalált nekem vagy három mesét is. Én megadtam a témát és ő már mondta is a történetet. Simán írthatott volna egy könyvet az általa kitalált mesékből. Mókás volt amikor rávettem, hogy lőjünk vízipisztollyal az utcára, a járókelők felé és kiabáljuk, hogy: "Apuskám, hol a puskám?" :D És megcsinálta velem!!! :D Vagy hatvan éves lehetett, amikor a kormányra feltette a lábát biciklizés közben. Hát mindenki csak lesett...

Játszottunk vele Rexet, Gazdálkodj Okosan-t (azt az igazi régi fajtát). Amikor nála voltak a nagy vasárnapi ebédek, akkor utána mindig kocka pókereztünk, vagy kártyáztunk (rikikiztünk, ez nagy kedvencem volt). Isteni kakaót főzött (olyan igazi sipolós fazékban), sok tejbedarát is ettem nála, valamint magyaros vajkrémes kenyeret olasz szalámival és paradicsommal. Szerettem amikor a teraszon reggeliztünk, uzsonnáztunk!
Családilag Zalakarosba is el-elmentünk fürödni. Ott imádtam csúszdázni és nézni az ebihalakat a kis szökőkútban.

Gyöngyi mamától (anyai nagyanyám) a kemény munkát láttam. Mindig is nagyon dolgos és talpraesett nő volt. A hegye, amit anyuval együtt műveltek egyszerűen gyönyörű volt. Szerettem ott lenni, bár csak halványan emlékszem rá. Délutánonként a kempingágyon aludtam bent a pincében. Finom málnaszörpöt ittam és az Albert kekszet is szerettem, amiből többet egymásra raktam és úgy haraptam. Egyszer fekete földet hordtunk, volt nekem is egy gyerek talicskám, azzal segítettem és közben gyűjtöttem a benne lévő csigaházakat.
Sokat játszottunk Vele a Kreszparkban. Imádtam, ahogy a piacon alkudozott! Mikor nála laktunk reggelente főzött nekem kakaót mielőtt munkába ment. Mindig mondtam neki, amikor készülődött:
- Döndi mama, sőzzél nekem kakajót!
- Lekésem a busz.
- Te csak késd le a buszt! :D
Olyan asztala volt, amiből ki lehetett húzni a gyúródeszkát és élveztem, amikor vasárnapi ebédnél félig kihúzva az lehetett az én asztalkám. És annyira finom kompótokat is főzött, a szilva volt a kedvencem. Jajj meg a finom eperdzsemje, hmmm...
Néha csinált olyat, hogy mire hazaértem a bölcsiből kitette körbe az ágyamra az összes plüssállatkámat. Ennek mindig nagyon örültem!
Aztán amikor kiegészítésként a hivatalban takarított, én is elkísérhettem néha és akkor játszhattam az írógépen. Ezt nagyon szerettem. Lentibe költözésünk után is hétvégente jött hozzánk és mindig finomabbnál finomabb sütiket hozott. Ő tanított a ridikül használatára... :)

Mariska néninél találkoztam először igazán a falusi élet csodájával. Sokat vigyázott ránk gyerekkorunkban. Télen dunyhában aludtam nála és fával fűtött. Reggelire bodza teát ittunk vajas kenyérrel. Nyáron külön élmény volt, amikor a nagy asztalról ami tele volt paradicsomokkal magunk választhattuk ki  számunkra legkívánatosabbat. Olyan ízes, lédús paradicsomot azóta sem ettem. Imádtam, amikor esténként én szedhettem össze a tyúkok alól a tojásokat. Mindig izgalmas volt megkeresni a tojásokat és számolgatni, hogy aznap hány darab lett. Aztán a szembe szomszédhoz jártunk tejért. Fantasztikus volt amikor a frissen fejt, még langyos tejbe belekortyolhattunk (ma már ezt nem tartják egészségesnek, de nekünk semmi bajunk nem volt tőle). Szerettem a fóliasátrában is nézelődni. Jó meleg volt odabent és lestem, hogy hogy nő a paprika, paradicsom.
Kamillát is szoktunk szedi az udvarban a tesómmal. Nála ettem először pirított gánicát és smarnit (ez nem az volt amit többen értenek ezalatt, hanem olyan tojásrántotta, amibe liszt és alighanem tej is volt keverve). Élveztem, amikor engem küldött el a boltba, mivel tetszett, hogy a falusi bolt egészen más volt, mint amilyen boltokat én addig láttam. Nagyon finom pillecukorkát is szoktunk kapni...


Hmmm... Most hogy írom ezt a bejegyzést meglepve tapasztalom, hogy mennyi mindent írok az ételekről. Érdekes, hogy egy-egy élményhez ízeket és ételeket társítok. Ha jobban belegondolok, még a nagymamáim lakásának illatát is az orromban érzem, csak hát azt nem olyan egyszerű leírni. Sőt olyan hangok is eszembe jutnak, hogy hogyan kapcsolódott egyik mamámnál a régi típusú villanykapcsoló vagy a másiknál hogy záródott az ajtó... Érdekes dolgok ezek.
Az is különös, hogy egy csomót törtem a fejem azon, hogy kiskoromban milyen anyukámhoz kapcsolódó élményeim vannak és nem jutott annyira sok eszembe. Megállapítottam, hogy ez valószínűleg azért van, mert az anya a biztonságot adó háttér, aki meleg szeretetével állandóan ott van. Ezt talán sokan természetesnek is vesszük...

Pár gyerekkori élmény anyukámmal...
Amikor pici voltam anyu termesztett száraz virágokat és gyönyörű díszeket készített belőlük. Szerettem, amikor a piacon árultunk Vele, meg az ABC előtt.
Aztán amikor a postán dolgozott és én is ott voltam, akkor nekem is adott papírokat amikkel játszhattam. Amikor meg jött értem valaki akkor a csomagkiadónál adott ki. Ezt is kedveltem.
Anyu mindig vett nekem a boltban olyan kis meggyes csokikát, azt volt az egyik kedvencem.

Általános iskolába nem szerettem járni. Volt egy-két jó dolog, például imádtam az énektanárnénimet Edit nénit. Ő nagy példaképem volt akkoriban, ezért sokat játszottam énektanárosat. Még olyan táskát, négy színű tollat és hangvillát is be kellett nekem szerezni, mint amilyen neki volt. Sőt a nagymamámmal olyan feltehető gallért is csináltattam, mint az övé volt. Aztán a biológia órákat is nagyon szerettem. Meg a technikát, amikor háztartással, vagy főzéssel kapcsolatos dolgokat tanultunk.
Azonban az általános iskolából az maradt meg bennem legjobban, hogy sokszor kiközösítettek. Sosem tartoztam a menő arcok közé, de ez felsőben jött ki igazán. Nem mentem cigizni a többiekkel, nem buliztam és amikor még a saját stílusomat is vállaltam, akkor végképp kész volt minden...
Egyes gyerekek igazán gonoszak tudnak lenni. Nem is sejtik, hogy milyen mély sebeket hagynak ezzel a másikban. Nekem jó pár évemet megkeserítettek. Még így sok év távlatából sem szívesen gondolok vissza rá. Sok emberrel mondhatni jóban vagyok azóta, ők talán nem is gondolják, hogy a mai napig emlékszem dolgokra. Minden esetre lelkileg nagyon erős lettem ennek köszönhetően!

Saját stílusomról röviden. Olyan hetedik osztályos lehettem, amikor Kelly Family rajongó lettem, olyan annyira, hogy olyan hippy-s stílusban is öltöztem mint ők. Sokakat zavart, hogy mertem más lenni és nem álltam be az átlagos tinik közé. Mint utólag megtudtam többen bolond lánynak is hívtak e miatt. Milyen érdekes, milyen hamar ítéletet mondanak a másikról, anélkül hogy ismernék. Sosem felejtem el amikor nagyobb csajok rosszindulatúan kiröhögtek az utcán, hogy: "Haha, trapéz farmer, a hatvanas évek divatja!" A sors furcsa fintora, hogy rá 2 évre ismét divat lett a trapéz farmer és mindenki ezt hordta, közöttük ezek a bizonyos lányok is.

Gimibe kerülve minden szuper lett. Az osztálytársaim nagyon kedvesek voltak és mindenki úgy fogadott el engem, Kellys lányként, ahogy voltam. Ekkoriban Kelly Family fanclubot vezettem és sok koncertjükre jártam. Már általánosban is voltam néhányon. Apu és anyu nagyon rendesek voltak, sok helyre elvittek. Ez mind-mind gyönyörű emlék számomra.
A gimi vége felé elkezdtem ír sztepptáncot tanulni és ez olyan szintre emeltem, hogy nem sokkal a suli befejezte után már oktattam is.
Később dolgoztam a család vállalkozásunkban fotósként, majd jött a hastánc, ami a mai napig is az egyik legmeghatározóbb dolog az életemben.

Szép emlékek anyuékkal:

Nagyon szép emlékek számomra a családi nyaralások. Bár csak háromszor jutottunk el a tengerre, de nekem mind maradandó élmény volt. Meg azt is szerettem amikor anyuékkal különböző falvakba mentünk fotózni. Soknak felfedeztük a szépségeit, rejtett értékeit. Igazán kalandos volt. Aztán mikor a hátsó ülésen ülve a tesómmal megéheztünk, kaptunk sóskiflit meg kefirt. Jó volt így mászkálni, kalandozni Velük.
Mikor alsóban vége volt az oktatásnak, délutánonként sokszor beültünk (akkor még) a trabantba és elmentünk valami szép környékre. Ott aztán megterítettünk a motorháztetőn és úgy uzsonnáztunk. Ez annyira szuper volt! Tanévzárókor meg mindig beültünk egy fagyikehelyre a Holiday kávézóba.

Élmények, jó dolgok még:

Húszas éveim elején szerettem masszőrtanfolyamra járni, aztán a Reiki és Szellemgyógyászt képzés is nagyon meghatározó volt számomra (ez utóbbit csodálatos tanárnőmnek Móninak is köszönhetem).

Szerelmek:

Hát életem során a bölcsitől nézve volt jó néhány. Azt hiszem könnyen szerelembe esős típus vagyok. :D (De szinte mindegyik plátói volt.) Sokáig a Kelly Family- s Angelo, majd Paddy volt a nagy bálvány. A Peti előtt két igazán nagy szerelmem volt (sajnos a volt vőlegényemet nem sorolnám közéjük), de egyik sem teljesült be. Amikor megtudtam, hogy annak ellenére, hogy küldtek bizonyos jeleket felém, mégis más lányokkal jöttek össze, majd meghasadt a szívem... Nagyon fájt. Aztán jött a volt vőlegényem, akire nem is szívesen emlékszek vissza. (Remélem szegény nem olvassa a blogomat.) Mondjuk nem csinálnék semmit sem másképp. Sokat tanultam abból a kapcsolatból és talán ennek is köszönhetem, hogy a Petivel ilyen jó vagyunk, mivel nem követtem el azokat a hibákat, mint akkor. 

És igen, most úgy érzem, hogy a Peti az igazi és legnagyobb... :)

Csalódások és fájó dolgok:

Az általános iskolás kiközösítések, gonoszkodások után a legfájóbb dolog számomra az ír sztepptánc oktatásának vége volt. Ez egy hosszú történet, talán egyszer elmesélem. Utána már el lett felejtve, ha én nem látom ezt a táncot a TV-ben, nem járok utána, tanulom és hozom ebbe a városban, akkor sokan azt sem tudnák mi fán terem az ír sztepp. Persze ezekről a dolgokról nem beszélek, mert nem akarom ezzel tömjénezni magam. A volt tanítványaim közül többen nem is köszöntek egy jó darabig. Minden esetre én a mai napig büszke vagyok rájuk, örülök a mesébe illő teljesítményeiknek és annak, hogy az első lépéseket én taníthattam meg nekik, amikor még csak első osztályosok voltak...

Csalódás volt számomra a természetgyógyász képzés, amit a Magyart Természetgyógyászok Szövetsége által működtetett Természetgyógyász Akadémián kezdtem el. A tanárunk nagyon nagy tudású orvos volt, de a stílusa, trágár beszéde számomra nem egy bölcs gyógyító képét tükrözte. Valamint egy idő után elég lehúzás szagú volt az egész. Egyik héten meg kellet venni egy 4500 Ft-os jegyzetet, a következő héten meg a 3500 Ft-osat, amiben teljesen bent volt az előző drága jegyzet anyaga is. És még sorolhatnám. Minden esetre nem tettem még le arról, hogy egyszer elvégezzek egy ilyen iskolát.

A legfájóbb dolog életemben egyértelműen apukám halála volt. Ilyen borzasztó tragédia még sohasem történt velem, semmi ehhez fogható nincs... :( Igaz, hogy Ő nem a vér szerinti apukám volt, de Ő sokkal több volt annál!!! Nála jobb apát senki nem kívánhatott volna magának... Nem is akarok ebbe most jobban belemenni.

A legnagyobb öröm, a legcsodálatosabb dolog:

Hát ezt szerintem nem nehéz kitalálni... :D Persze, hogy az én kis Petikén születése! Ez maga a csoda! Imádtam a várandóságot és most az anyaság minden percét is!

Előre látható tervek, álmok 40 éves korig:

Még sok-sok-sok-sok gyerek, de minimum még kettő, ha a jó Isten is úgy akarja. Anyáskodni, társnak, háziasszonynak lenni. Egy kis biokertecske. És hááát egy-két csirke, de a nagy álmom egy kecske! :D Tényleg, nem viccelek!!!
Szeretném, ha a környezetemben élőknek, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek örömöt, boldogságot vihetnék a napjaikba.
És hát persze továbbra is tánc mindenek felett! :)

Összegezve boldog vagyok, hogy ennyi évet tölthettem már itt a Földön. Hálás vagyok a családomért, társamért, gyermekemért, munkámért, lakásukért, az eddig elért dolgokért, tapasztalatokért és még hosszan sorolhatnám, hogy mi mindenért.
Azt kérem a jó Istentől lehessek "eszköze" az ő jóságnak és szeretetének... Hogy értelmesen, érdemesen élhessem további esztendőimet, jót és szeretetet hozva a világba.

 

Aki végig olvasta idáig, igazán megérdemel még néhány vicces, nem köztudott dolgot rólam:

- Gyerekként mindig virágokat, házakat, királylányokat és lovakat rajzoltam.

- Mindig királylányosat és lovacskásat játszottunk a barátnőmmel. (Volt királylányos ruhánk, meg  játék lófejünk botra tűzve, az volt a lovacskánk).

- Volt egy babám, Éva babának hívták (el is tettem a leendő kislányomnak), azzal is sokat játszottam. Úgy nézett ki, mint egy igazi csecsemő. Sokáig azt képzeltem, hogy ha jól bánok vele, akkor egyszer éjszaka át fog változni igazi, élő babává.

- Kedvenc édességeim voltak: a meggyes csoki, a Boci csoki (az igazi régi fajta, mert a mai már nem olyan ízű), a Tutti-Frutti cukorka, a kávés ízű franciadrazsé (ilyen is csak régen volt), aztán később a Sába csoki (folyékony barackos töltelék volt a közepében), meg a mentacsoki. A kacsa sütit is imádtam (igazi finom marcipánnal bevont süti volt).

- Nagy nővérként mindig fegyelmeztem és nevelgettem a tesómat, aki ezt cseppet sem kedvelte. Ugyanakkor sok hülyeségre is rászedtem... :D 

- Gyerekként a tesómmal és a szomszéd gyerekekkel ettünk hangyát! :D 

Nem én voltam az eszményi szerző.

- A kutyakaját is megkóstoltam (a jó illata ellenére nagyon pocsék volt). 

- 18 évesen sírtam, hogy nem jön hozzám többet a télapó.

- A mai napig szeretek meséket nézni, meg a Disney Chanel-t...

Na jó, azt hiszem ennyi elég lesz, mert a végén még nagyon belelendülők és tényleg teljesen bolondnak tart mindenki... Bár azt hiszem ez csak nézőpont kérdése! :D