9 hónapos

Istenem, mintha tegnap született volna és mégis ma már 9 hónapos az én kis angyalom! :)
Micsoda fejlődésen ment végig ez alatt a 9 hónap alatt... A magatehetetlen csomagocskából egy igazi kis emberkepalánta lett. Állandóan felfedez, kísérletez és próbálja manipulálni a környezetét.
Ami engem illet én igyekszem mindig következetesen bánni Vele, na de a Peti... Nem tud ellenállni a kisbabaságának. Konkrétabban ha lerakom az én kis Petikémet, vagy berakom a járókába szépen eljátszik. Tudja a dolgok menetét, többnyire angyalian viselkedik. Na, de ha a Peti is itthon van, akkor nem marad el ha leteszi, mert egy kis nyafi és apa már veszi is fel. Ha ez nem hatna akkor egy akaratos hiszti és lám-lám apa ismét felveszi. Szóval Nála mindent el tud érni.
Laci papa szintén sokat hurcolja és mint már régebben is említettem nagy köztük az összhang. Múltkor benéztek hozzánk a mamával és a Petike azonnal a papához akart menni. Amikor haza indultak volna, akkora hisztit vágott le ez a kis akaratgombóc, hogy kénytelenek voltak elvinni. Ha ki akartam venni a papa kezéből ordított, amint otthagytam úszott a boldogságban. Jó látni, hogy ennyire szeretik egymást! :) Még a babakocsiba sem tehettem bele én, olyan ívben feszítette magát, mert az hitte, hogy én akarom vinni valahová.
Hát így hirtelen a nyakamba szakadt pár óra szabadság. Ez most olyan igazi semmittevősféle volt. Eddig, amikor más vigyázott a Petikére, mindig dolgom volt, vagy táncoltam, vagy valamelyik lakást takarítottam. Aznap délelőtt meg már megfőztem, kitakarítottam, így teljes volt a szabadságom. Először csak ízlelgettem a dolgot, hiszen 9 hónapja nem volt ilyen. Elfogyasztottam az ebédemet és közben törtem a fejemet, hogy hogyan is töltsem ezt az ajándék időt. Furcsa volt, hogy közben nem kellett sietnem és nem figyeltem agyilag is a gyereket. Aztán számtalan dolog eszembe jutott, hogy mit csinálhatnék, de gondoltam olvasok egyet és talán szundítok is ha úgy adódik. Ám csak egy hosszú heverészős, ám de isteni olvasás lett belőle. Majd miután felkeltem úgy éreztem, hogy de hiányzik ez a gyerek! Pár óra távollét után, csaknem elviselhetetlen volt a hiánya. Annyira hozzám tartozik, annyira Vele teljes már csak az élet. (Persze máskor, amikor dolgom volt/van akkor lekötöm magam és nem élem át ennyire a dolgot.)
Szóval visszatérve, bizony már elég rendes kis Skorpiós akarattal rendelkezik és jó kis hisztiket tud levágni, ha valami nem az elképzelése szerint alakul. Megfeszíti magát, vicsorog, gurgulázik, kiabál, meg hasonlók. Nem idegesítem magam ezen, sőt sokszor nevetnem kell (persze csak úgy, hogy nem vegye észre) annyira aranyos, ahogy próbálgatja magát. Persze mint mondtam én tudom kezelni, mert nem foglalkozom vele, így pár perc eredménytelen hiszti után abbahagyja. Na, de apa felveszi, ha lerakja hiszti, aztán megint felveszi és ez így megy a végtelenségig, hiába mondom neki, hogy ne csinálja.
Amúgy elkezdtem olvasni a Suttogó 2. könyvet, bár elég lassan haladok vele, mert többnyire esténként tudok csak olvasni és legtöbbször belealszok, de nagyon jónak találom. Persze az első kötetben leírtakat sem szó szerint követtem, de számomra adtak egy jó alapot.

Aztán kezd kibújni a jobb felső fogacskánk, amit az eddigiekhez képest jobban megszenvedünk (már ha illik ilyet írnom, ha ezt szenvedésnek lehet nevezni). Csupán annyi volt, hogy egyik éjszaka kétszer megébredt. Átmentem beadni a cumiját, de miután láttam, hogy bent van megsimiztem és vissza is aludt. Aztán a következő ébredésnél sírt kb. fél percet. Gondoltam mindjárt megyek. Aztán reggel jöttem rá, hogy mégsem mentem, mivel mindketten visszaaludtunk. A legdurvább eddig az volt (ami szerintem szintén nem igazán mondható durvának), hogy egyik reggel megébredt 6 órakor és csak fél óra babusgatás után aludt vissza. Hát eddig ennyi. A lázát meg nem igazán tudom megmérni, mert annyira ficánkol pelusozás és lázmérés (próbálgatás) közben, hogy legtöbbször feladom. Várom már, hogy jöjjön a védőnő és elmondja, hogy ilyen izgága babánál hogy kell megmérni, meg arra is kíváncsi lennék, hogy mikor adjak már neki darabosabb kaját, meg ilyesmi.

Ma megvolt a második hajvágásunk is. Mármint fodrász általi második, mert mi magunk már többször megnyírtuk még az elején. Első alkalommal ordított, mintha nyúzták volna és csimpaszkodott a nyakamba. Még jó, hogy a fodrásznak volt kellő lélekjelenléte, mert a Petike és általa én is elvesztettük a fonalat az első nyisszantásnál. Ma másik fodrásznál voltunk, de egész jól bírta. Ugyan most is sírt, de jó volt, hogy a Márti többször is megállt közben, így volt ideje megnyugodni. Peti mondta is, hogy de jó, hogy már a fiával együtt mehet fodrászhoz. Nála ez affél mánia. Szinte nem is nagy a haja, de kb. 2 hetente megy egy kis "csippantásra" ahogy Ő mondja. Na, ezentúl már ketten mehetnek egy kis csippantásra!

És eddig tartogattam a nap eseményét. Petikém 9 hónaposan megkapta az ELSŐ CSÓKJÁT!!! :D :D :D A városban voltunk és éppen más anyukákkal beszélgettem, amikor jött egy ismerős a 2 év körüli kislányával. Elkezdtek haverkodni a Petikével, majd biztattam a kicsikémet, hogy küldjön Neki puszit. Ő ugyan nem tette, de a kislány fogta magát és szájon cuppantotta a Petikémet. :) Annyira cuki volt! :D (A kislány nevét nem írom le, hátha nem akarná az anyukája.) Minden esetre egy nagyon szép és aranyos kislány volt.

A hétvégi vendégfogadás is jól sikerült. Egy csomó mindent főztem és sütöttem. Azt mondták, hogy csillagos 5-ös volt minden. Azért én éreztem némi tökéletlenséget részemről. (Legfőképp mikró hiányában nehezebb volt a melegítés. A régi tönkre ment, én meg ha nem muszáj nem is szeretnék újat, mivel állítólag nem egészséges. Na majd meglátjuk, mert néha valóban hiányzik, de talán csak megszokás kérdése.) Minden esetre szívemet-lelkemet belefőztem az ételekbe (persze az egyéb hozzávalókat is). :D Nagyon örültem neki, hogy jöttek! A nagybátyámat már évek óta nem láttam. Nagyon szeretem! Kiskoromban is jobban apáskodott felettem, mint a saját apukám (legalábbis így mesélték). Ez máig így van és hát tiszteletbeli nagypapává is fogadtuk, hiszen szegény apu nem érhette meg az unokát, a biofaterom (vérszerinti apukám) meg még válaszra se méltatta a Petike születési értesítőjét.
Minden esetre jól éreztük magunkat. A nagybátyám barátnőjével most találkoztam először, de számomra igazán szimpatikus volt. Azt hiszem ő is megtalálta azt, aki igazán hozzá illik. Érdekes dolog, mert ennek kapcsán pont az jutott eszembe, hogy úgy gondoltam eddig, hogy a válás egy rossz dolog. Ám őket elnézve a nagybátyám és a volt felesége is egy magához jobban illő társat talált.

Zárásként annyi, hogy a napokban teljesen rámtört az az érzés, hogy úgy lennék újra várandós! Olyan jó volt. Azt hiszem, ha rajtam múlna tényleg csak szülném sorba a gyerekeket! Minden esetre úgy tervezném, hogy a Petike 3 éves koráig várnánk a kistesóval. Bár az élet kiszámíthatatlan, hiszen a Petike is csak úgy az égből pottyant hozzánk! Még tökéletesítenem kell az egy gyerekkel való életvitel kialakítását is, ám ha onnan fentről mégis hozzánk akarna születni valaki, ám legyen. (Na ezt most ne értelmezzétek félre! Nincs újra babaprojekt!)

Végül pár kép:

Meztelencsigusz fiókot szerel

Laca nagybátyámmal, a tiszteletbeli nagypapával

Ila mamámmal.
(Megmondanátok róla, hogy mindjárt 82 éves lesz?)

A cserépkályha párkányáról egész jól meg a fotózás
(csak győzzek odaszaladni a képre)

9 hónapos angyalka

Leírhatatlan... :)

Leírhatatlan érzés az új lakásban lakni. Tücsökciripelésre elaludni és madárcsiripelésre ébredni. A régi lakásban szerettem, ha a háttérben szólt a TV, viszont most egyáltalán nem viselem el, nincs is igényem rá. Reggel, amikor felébredek és kinézek a hálófülkénk ablakán egy csoda tárul elém. Az ablakunk alatt álló cseresznyefán számtalan madár reggeli táncát van szerencsém végignézni. Vagy ötféle madarat mindig látok. Sajnos nem ismerem annyira őket, hogy konkrétabban tudjam, kit tisztelhetek személyükben, de igényem támadt rá, hogy ha időm engedi utánanézzek. Az öreg fakopáncs komát már volt szerencsém felismerni. Nagyon szorgosan dolgozik és olyan jópofa az egyénisége, amint a reggeli teendőit lefigyeltem.

Úgy látom Petike is imádja az új lakást. Semmi zavart nem okozott nála a költözés, amin nagyon meg is lepődtem. Sőt, mintha kiegyensúlyozottabb lenne. Mondjuk itt annyira nincs is elviselhetetlenül meleg. Annyi, hogy első nap felébredt reggel 6 órakor, de aztán reggeli után vissza is aludt. Ezt követően pedig ismét visszatért a 8 óra, fél 9 körüli keléshez. A napokban már rekordot is döntött egy 9.30-as ébredéssel (én meg méregettem a lázát, hogy csak nem beteg, de szerencsére nem).
Mivel itt nincsenek se küszöbök, se szőnyegek, csak egybenyitott terek, a mászás is új értelmet nyert számára. Úgy és olyan tempóban közlekedik mindenhova, hogy csak lesek. Csak a csöpp kezek csattogását hallom a parkettán... :D Persze a "nemszabad dolgok" a legérdekesebbek. Van egy csomó játéka (annak ellenére, hogy ezt szerettem volna elkerülni), de azok nem érdeklik, viszont az új dolgok felfedezése annál inkább foglalkoztatja.
Miután megreggelizik, birkózik egyet az ágyban apával. (Akinek többnyire majd kinyomja a szemét, megkapargatja a köldökét, mellbimbóját, meghúzkodja a lábszőrét és végül ugrál néhányat rajta. Hiába mondom neki, hogy szépen, simi-simi, szereti-szereti. A Peti persze hagyja az ámokfutását, ez afféle birkózós pasis dolog lehet, amit a női agy nehezebben fog fel.)
Ezután indul a reggeli őrjárat. Ellenőrzi a konnektorokat (pontosabban ellenőrizné ha engednénk), majd a papucsomra veti magát és erőteljesen szeretné megrágcsálni. Mikor rájön, hogy ezt sem lehet, a nappali felé veszi az irányt és indulhat a TV-s szekrény ellenőrzése és a távkapcsolók levadászása. Ezt követően a beépített szekrény fiókjai, valamint a cserépkályha ajtaja (te jó ég, mi lesz télen...).
Végül pedig a fürdőben található lefolyó, amitől szintén mindig óvom, nehogy beszoruljon az ujjacskája. Szóval mozgalmasak a reggeleink. :)
Amúgy az elmúlt hetekben elkezdett pát inteni és jópár napja cuppogni is, ha azt mondjuk, hogy puszi. Gagyogásban a "ma-ma-ma-ma-ma" és a "ba-ba-ba-ba-ba" az új sláger, de néha simán is mondja, hogy "baba, mama". Észrevétlenül növesztett még egy fogacskát. Még jó, hogy anyu mégis észrevett. Én annyira nézegettem neki fent, erre bal oldalt alul növesztette ki, ahol nem is számítottam rá. 

Az új lakás jóval több teendőt ad számomra, mint az albérlet adott. Ott is tisztaság volt, de a sajátjában még inkább azt akarja az ember, hogy minden tökéletes legyen. Külön kihívás volt megismerkedni az új gépekkel és használatukkal. A főzőlap, elektromos sütő és mosogatógép eddig alapból ismeretlen volt számomra. Az is idegesítő, hogy mit mivel lehet tisztítani. Próbálom természetes anyagokkal kiváltani amit csak lehet, de nem is olyan egyszerű. Például krómozott felületre, főzőlapra, sütőbe zsíroldó helyett mi a jó??? Valaki megírhatná.

Azt is imádom itt, hogy bárhol, bármelyik ablakon nézek ki a lakásból, mindig zöldet látok. Elől még sajnos egy törmelékkupac csúfoskodik, amit amint tehetünk elvitetünk. Ám én már mindenhol tervezem, hogy hova, milyen növény jön. Nagyon várom a kertészeti katalógusokat, amik alapján még jobban tudok fantáziálni, hogy hova mi lenne jó. Persze ezekből a katalógusokból nem szoktam rendelni, mert nagyon drágák, de az alapján ki tudom választani, hogy mit szerezzek be a helyi boltokban jóval kedvezőbb áron.
Szóval csak ábrándozok és alig várom, hogy itt legyen a szeptember, hogy ásót  ragadhassak és elültethessem a tavaszi hagymásokat, valamint egy kis őszi hangulatot is csempésszek a kertbe.
Hát így vagyunk mostanság.
Hétvégén pedig jönnek látogatóba a nagybátyámék és a nagymamám, annyira örülök nekik. Remélem sikerül igazán kedvükre való, finom ebédet főznöm. Csak azért vagyok kicsit izgalomban, mert még most ismerem ki a főzőlapot és ezt a kacifántos sütőt. Bár a múltkor sütött husi és a meggyespitém is különösen jól sikerült benne.

Jó érzés itt lakni! :)

Végül néhány videó és fotó az elmúlt időszakról:


Így örült Petike, amikor meglátta magát a beépített szekrény tükrében. Az "Ooo, ooo"= Ott, ott. Ezt azért mondja, mert a másik tükrökbe nézegetve magunkat mindig kérdeztem tőle, hogy: "Hol van a Petike?" és amikor a tükörképére nézett, mondtam és mutattam, hogy "Ott van a Petike!"

A cserépkályhával is ismerkedik:

Így csomagoltunk a költözés előtt

Végre leköltöztünk!!! :)

Elhagytuk a Himaláját (IV. emeletet) és alsóbb tengerszint feletti magasságra költöztük végre.
Több évnyi lakásfelújítás és csapni való munkások hada van a hátunk mögött. Többször súroltuk a diliházba kerülés határát (főleg szegény Peti). Napokig takarítottam, majd pedig csomagoltam, síró gyerekkel az oldalamon (néhány napot vigyáztak rá a Magdi mamáék). Nem volt egyszerű, de megoldottuk.
Ezúton is köszönjük szépen az egész családnak az a "rengeteg" segítséget, amit kaptunk! Eddig is tudtuk, hogy csak magunkra számíthatunk és ez most ismét bebizonyosodott. Talán ez így is van rendjén. A Peti többször mondta, hogy ha az élet úgy hozná, akkor kimennénk külföldre, ami ellen én mindig is tiltakoztam, a fő indokom pedig az volt, hogy itt van a családom. Na, de a családom nagy ívben tesz a fejemre. Hogy senki nem volt képes felajánlani, hogy mondjuk tologatja a városban a Petikét pár órát, vagy segít takarítani, vagy költözni, vagy legalább megkérdezné, hogy hogy haladunk... Kmmm...

Na, de a lényeg, hogy itt vagyunk!!! :) Lehet, hogy hülyén hangzik, de itt még a levegő is más. Mondjuk a Kossuth utca után nem csoda. Isteni a levegő, csend van és csak a tücskök ciripelése hallatszik.
Tartottam tőle, hogy a Petike hogy fogadja az új környezetet, de eddig úgy tűnik nem zavarta meg. Szépen elaludt és remélem az éjszakát is a szokásos módon végigalussza.

Még sok mindenünk hiányzik a lakásból, például most is épp csak egy matracon fekszünk, de mégis olyan teljesnek érzek mindent. Szóval örülök és nagyon hálás vagyok, hogy ez megadatott!

Fáradtan, de még is mosolygósan az OTTHONUNKBAN! :)