Az egész selejtezési mániám akkor kezdődött, amikor megvásároltuk leendő kis lakásunkat, ami szerintem nagyon bájos lesz (főleg ha végre befejezzük a felújítását), azonban a méretét tekintve elég kicsi. Alapjában véve én feleslegesnek tartom a nagy házakat és lakásokat, azonban a természettel való kapcsolat lényeges számomra. Szeretem ha egy lakás szinte egybe nyílik a természettel. A kis lakás fenntartási költségei is gazdaságosabbak. Pfff, ha bele gondolok hogy ismerek olyat akinek a fűtött garázsa akkora, mint a mi otthonunk lesz... :D
Tehát hosszas keresgélés után végre ráakadtunk erre a kis lakásra, amely mindkettőnk kívánalmainak megfelelt. Én arra vágytam, hogy lehessen egy kiskertem és viszonylag eldugott helyen éljünk zöld környezetben, a Peti pedig olyan helyet szeretett volna, ami a központban van, ahol nem lesz szükségünk még egy autóra és a leendő gyermekeink is könnyen járhatnak majd óvodába, iskolába.
Szóval a pici lakás ténye egyből arra sarkallt hogy selejtezésbe kezdjek és hogy valóban csak a szükséges dolgokkal vegyük körül magunkat. Elindultam körbe a jelenlegi lakásunkban és rájöttem, hogy ez sem kell, az sem kell... A kiselejtezett cuccokat elajándékoztam, vagy feltettem egy aukciós portálra.
Miután megvolt az első selejtezős köröm és azt gondoltam, hogy nincs semmi más felesleges. Aztán rá egy hónapra tettem még egy kört a lakásba és magam is meglepődtem, hogy mi mindent találtam még. :) Az igazat megvallva napjainkban már vagy a tizedik körnél tartok és még mindig akad ez-az...
Meglepő, hogy az ember mennyi vacakkal képes körülvenni magát... Tartogat dolgokat, hogy jó lesz valamire, amikkel valójában sosem kezd semmit. Érdekes, hogy az első kör után még mennyi mindent megtartottam. Aztán a következő körben elengedtem egy kicsit többet, aztán meg még többet. S ahogy elkezdtem elengedni ezeket a felesleges dolgokat, egyben mintha a lelkemről is fejtettem volna le a felesleges rétegeket és folyamatosan közelebb kerültem önmagamhoz és az igazán lényeges dolgokhoz.
Fogyasztói társadalmunk persze pont arra késztet minket, hogy minél több felesleges dolgot vegyünk... Vegyél még nagyobb autót, még nagyobb házat, még okosabb telefont, még trendibb ruhákat... S a szomorú az, hogy sokan ezek alapján ítélik meg a másikat. Pedig lehet, hogy aki kifele azt mutatja, hogy milyen jól él valójában mind hitelből teszi (arról nem is beszélve, hogy a pénzzel nem osztogatnak párhuzamosan észt és emberi értékeket). Hát kérdezem én, valóban boldogabb valaki attól a tudattól, hogy mások mit hisznek róla, s közben valójában pedig éppen beleőrül abba, hogy kifizesse az adott törlesztőrészletet???
Szép kis csapdába csaltak sok embert... S talán nem is kellett annyira csalogatni, sokan mentek dalolva maguktól, gondolkodás nélkül... Több olyan ismerősöm is van, aki ha kicsit jobban keres, akkor már nagyobb autót, nagyobb házat vesz, ismét eladósítva magát...
Szóval jól megmanipuláltak minket, hogy egy könnyen irányítható tömeg legyünk és még véletlenül se érezhessük magunkat szabadnak.
Visszatérve a fogyasztói társadalomra, sajnos vannak dolgok, amiket nem tudunk kikerülni. Míg a régi időkben egy lábbelit, bútort hosszú távra készítettek, addig ma csak néhány évre. Régen egy tárgyban benne volt az azt készítő mester lelke, tudása, tapasztalatai... Ma meg csak tömegesen legyártják a sok vackot, amit jó esetben is pár év után kidobhatunk.
Néha szoktam úgy játszani, hogy a TV-ben mikor reklámot adnak, akkor megnézem, hogy régen hogy voltak meg nélküle, mit használtak helyette, kellett-e az a dolog az embereknek...
Azt hiszem érdemes végiggondolnunk, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, mik az igazi értékek és mik azok a tárgyak, amikre valóban szükségünk van.
Azért van pár dolog, amikhez mégis ragaszkodok. A családi ereklyéinknek nagy értéket tulajdonítok és próbálom is megmenteni őket a leendő leszármazottaknak, hiszen ha én nem tenném nem biztos, hogy mást foglalkoztatna ez a családban. Így őrzöm a két dédnagyanyám kézzel írott recept könyvét, az egyikük imakönyvét, egyik üknagyszüleim portréját és a szépnagyanyám kiskanalát... Még sorolhatnám tovább, a nagymamáimhoz kapcsolódó dolgokat, stb... Persze hobbi szinten családfát kutatok (majd egyszer erről is mesélek), talán azért is tartom fontosnak ezeket a dolgokat.
Aztán például kedvelem a régi könyveket is, amik a régi emberek tudásait, tapasztalatait foglalják össze. Igazi kincsnek tartok egy-egy ilyen darabot, hiszen csak ritkán lehet ilyeneket kifogni és ha nem mentjük meg a bennük lévő tudás is kárba vész. S hány olyan dolog, ősi tudás lehet, amit nem mentettünk meg időben...
Óóóó, ha csak a Mariska néni rétesére gondolok, aminek a receptjét nem tanultam meg...
És itt leszögezném, hogy nem vagyok maradi! Talán gr. Széchenyi István mondását érzem a legtalálóbbnak:
"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."
Ez az egyik kedvenc idézetem, szerintem nagyon megfontolandó.
Szóval ha megszabadultunk a felesleges dolgoktól a takarítás is sokkal könnyebb.
Én is nekiálltam a nagytakarításnak, hogy majd amikor költözünk nagy hassal már csak apróbb dolgokat kelljen csinálnom.
Tehát most elengedem a régi dolgokat, kitakarítok, hogy befogadhassam az újat. Hiszen ki kell lélegezni ahhoz, hogy újra belélegezhessünk...
Sok változás vár rám hamarosan... Új lakás és egy kisbaba, teljesen új élethelyzet. :)
Mégis boldog vagyok, hogy egyszerre jön ez a sok új dolog az életembe és már nagyon várom.! :)
Addig pedig próbálok testileg és lelkileg felkészülni rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése