Már olyan régen meséltem Petikéről. Legalábbis én úgy érzem. Persze egy anya szinte csak a gyerekéről képes beszélni, ezt magamon is észrevettem, de hát egyszerűen szédületes az a fejlődés, amin napról-napra átmennek. Minden napra jut valami szívmelengető cukiság. Persze azért a kis egyéniség és akarat is bontakozik rendesen. A napjaink elég sűrűek, főleg, hogy én több téren is igyekszem aktív maradni. Egy gyerek körül meg amúgy is mindig változás az élet. Mármint megvan a napi rutinunk, időbeosztásunk, csak hát a Petike igényei is változnak, ahogy fejlődik.
Be kell valljam ezt a bejegyzést már régebben elkezdtem írni és alig győzöm mindig aktualizálni, hogy hiteles legyen mire végre megosztásra kerül.
A babakocsiban már nem nagyon akaródzik megmaradni. Olyan ügyesen sétál érthető is, hogy nem akarja, hogy tologassam. Azonban így sétálva jóval lassabban megy minden. Főleg amikor még a kezemet sem akarja megfogni és megindul a nagy árok, tócsa, sár, stb. felé. Aztán nyafog ha meggátolom az általa kitervelt dolgokban. Amikor elfárad a sétálásban, akkor sem akar kocsiba ülni, hanem azt szeretné, hogy cipeljem. Mivel a több mint 11 kilóját nem egyszerű cipelni mégis marad a babakocsi, amibe kisebb akrobata mutatvány és sírás után sikerül begyömöszölnöm. (Ez most annyiban változott vissza, hogy most megint elviseli a babkocsizást.)
Mondjuk apa pár hete fantasztikus dolgot talált ki, amire nagyon büszke is vagyok. Igazán jó apa-fia programot szervezett amíg én nem voltam itthon. Mivel közel van hozzánk a focipálya oda vitte ki Petikét aki szabadon futkározhatott, nem kellett félteni, hogy olyan helyre szalad, ahova nem szabad. Mesélte, hogy amikor a csapat elkezdett edzeni, Petike is csatlakozni akart hozzájuk a futásban. Utána meg a pályára akart beszaladni. :D Hát a focit nem lehet elég korán kezdeni. Hazafelé persze el is pilledt az apja vállán, ami ennyi izgalmas dolog után nem is csoda.
A beszédfejlődése is szépen alakul.
Tisztán mondja, hogy:
papa, mama, dédi, apa/apu, fa, néni, baba
És már a régebben felsoroltakon kívül, hogy:
"Annna/Annya" = anya
"Szissz/cicc" = cica
"hoku/hakku" = joghurt (ne ezt gondolom nem találtátok volna ki)
"hoho" = hóember
"hapa/lámpa" = lámpa
"pu"= pulyka
"zo"= zokni
"hásszi" = virág
Igazándiból mára már nem is tudom aktualizálni a listát, mivel amióta pár hete ezt leírtam, azóta már szinte mindent mond a saját szavaival, csak győzzem megérteni, hogy mikor mire gondol. Olyan logikával fűzi egymáshoz a dolgokat, hogy be kell valljam néha lemaradok és csak utólag esik le, hogy mire gondolt. Akkor mindig megdöbbenek, hogy milyen okos ez a gyerek!!! :D
Ha megkérdezem, hogy hogy hívnak, magára mutat és mondja, hogy:
"Tiiiti"
Én kérdezem, hogy milyen Peti?
"Szissz/Fisz"
A hány éves vagy kérdésre meg mutatja az ujján és mondja, hogy:
"Eeee"
Hol laksz?
"Lnii"
Milyen utcában?
"Hon"
Mint írtam egyre összefüggőbben gondolkozik és utánoz minket.
Például amikor porszívózok fogja a vezetékét és mutatja a konnektort, hogy oda kell bedugnom. Mostanság már porszívózni is Ő akar, amit nagyon ügyesen csinál és igen csak zokon veszi, ha kiveszem a kezéből. Többnyire ilyenkor odaadom neki a porolót és mondom, hogy mit poroljon le és a maga módján ezeket végre is hajtja. Házias fiúcska lesz, ha így folytatja.
Jó ideje a mosógépet már nem csak ki, hanem be is segít pakolni. Sajnos az ajtaját is ki tudja nyitni... És a programállító gombot is folyton tekergeti. Hogy erre miért nem találnak ki valami gyerekzáras megoldást... Na mindegy, mosáskor én tekergetem a gombot, neki meg megmutatom, hogy melyiket kell megnyomni az indításhoz és azt Ő csinálhatja, amitől nagyon boldog.
Próbálom arra szoktatni, hogy a játékokat is elpakoljuk, ha már nem játszunk vele és ezt is szépen megcsinálja. Persze ilyenkor is jól megdicsérem, ha ügyesen megcsinálta a feladatot.
Amikor öltözök lelkesen passzítgatja a ruhadarabokat a megfelelő testrészemre, a hálóingemet meg elragadja és elviszi a helyére. Ha meg hajat szárítok tudja, hogy odaadom neki is a kis fésűjét és leülünk a földre egy párnára, közben az Ő haját is megfújkálom néha. Szóval, ha kimondom hogy hajszárítás, már hozza is a két párnát, amire leülünk.
Amivel azonban "küzdünk" az a pakolási mániája. A cipősszekrény, a konyhai szekrények, a fehérneműs fiókom mind ezen "ámokfutás" áldozatai. Többnyire visszapakolja, ha már kitombolta magát és nyomatékosan megkérem erre. De már nekem sincs energiám napjában 55x szépen újra rendezgetni őket. Pfff...
A másik nagy mániája a TV macerálása, nyomkodása. Hiába próbálom elterelni a figyelmét, vagy betenni a járókába, eddig minden hasztalannak bizonyult. Élvezi, hogy feszegeti a határokat. Azt hiszem rámfér, hogy ismét elolvassam a Suttogó fegyelmezésről szóló részét. :)
Persze apa még mindig nem igazán fegyelmezi. Illetve vagy vigyorogva, amit miért is venne komolyan a gyerek, vagy pedig totál kiakadva, ami meg már a másik véglet. Mondtam, hogy a kettő közé próbálja meg belőni a dolgokat. Sajnos én sem vagyok mindig eredményes, de próbálok következetes lenni.
Cuki kis "agyasságai" is vannak (nem is tudom kitől örökölte...):
Jópár hete fölfedezte az anyajegyét a hasikáján, ami már születése óta ott van. Mondja, hogy "kooo, kooo" azaz kosz, kosz. Hát olyan sírást rendezett, úgy kiakadt. Én meg magyaráztam, hogy az nem kosz, hanem anyajegy és anyának is és apának is van, nézd! Hát eleinte ez sem vigasztalta. Több napba beletellett mire feldolgozta. Én mondtam neki, hogy milyen szép az az anyajegy és anya szereti, meg is puszilgattam neki, így megbarátkozott vele. Olyan édes! :) (Régen valahol olvastam, hogy állítólag az anyajegyek egy előző élet béli sérülés jelei is lehetnek. Az is megfordult a fejembe, hogy talán ezek az emlékek törtek benne felszínre. Mondjuk én hiszek az ilyen spirituális dolgokban.)
Átmenetileg volt harisnyafóbiája is. Nem akarta hagyni, hogy ráadjuk a harisnyáját. Aztán rájöttem, hogy mi volt a gond. Némelyik harisnyának olyan a varrása belül, hogy bele tud akadni a baba lábujja és szerintem az okozott neki kellemetlenséget felhúzás közben. Miután felhívtam apa figyelmét is a dologra, azóta megszűnt ezen probléma.
Nagyon szeret rajzolni is. Sikerült olyan zsírkrétát vennem neki, ami tollszerűen ilyen műanyagban van. Nagyon szuper, így meg se tudja enni és nem is sértheti meg magát.
A könyveket is nagyon szereti, főleg az állatosokat.
Összegezve, annyira édes és csodálatos! Tudom, mindig erről áradozok, de most is csak azt mondhatom, hogy csodálatos dolog az anyaság! Persze vannak nehézségek, néha fárasztó és a dolgok optimális egyensúlyát sem könnyű megtalálni, de akkor is:
ANYÁNAK LENNI A LEGJOBB DOLOG A VILÁGON!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése