A világ legjobb dolga

Biztosan állíthatom, hogy anyának lenni a legcsodálatosabb dolog a világon! A kezdeti ismerkedés és nehézségek után az életünk mára maga a boldogság! Olyan jó látni, csodálni, ahogy egy kis emberke fejlődik. Sokszor ránézek és fel sem tudom fogni, hogy ő belőlünk lett.
Megdöbbentő számomra, hogy a kezdetben csak evő-alvó-síró kis gombócból hogy alakul ki egy kis egyéniség. Csak ámulok és bámulok, hogy napról-napra hogy okosodik, fejlődik. Az elmúlt 2 hétben szinte naponta produkált valami újat.

Eleinte az is szívet melengető volt, amikor először rám mosolygott. Ekkor éreztem, hogy már valóban a kis tudatával lépett kapcsolatba velem. Kölcsönösen összekapcsolódott a lelkünk. Ez már valóban egy olyan oda-vissza irányú dolog volt, bár elég nehéz így szavakkal leírni.
Most ezek a mosolyocskák kiöltik a napjainkat.
Lassan elkezdett huncutkodni. Tehát nem csak simán mosolyog, hanem olyan igazi kópésan, nagy, huncut szemekkel. Elnéz, majd huncutul, vigyorogva vissza.

A kiságya feletti pörgő-forgó-zenélő játék még mindig a nagy kedvenc, valamint a kis zizegős hintaszékét is imádja (hát ha még mellé ülök a földre és szórakoztatom, akkor nagyon sokáig elvan).
Múltkor meglepődve tapasztaltam, hogy amikor a dédiétől kapott bábos plüssmackóval bábozni kezdtem Neki, kitörő lelkesedéssel fogadta. Nem is gondoltam, hogy ezt már ilyen kis korban is értékeli. Már az éneklésnek is nagyon tud örülni (ez különösen jól esik, mert szerintem nincs valami szuper hangom, bár nagyon igyekszem). :D
Reggelente is mosolyogva fogad. No és amikor apa is a kiságyához lép, hát akkor aztán még kitörőbb az öröme.
Egyre többet gőgicsél, amitől szintén elolvad az anyai szív. Mindig megdicsérem, hogy milyen ügyes és ennek eredményeként még lelkesebben folytatja.

Aztán a kis személyiségéről, cukiságairól a továbbiakban:
Ébredéskor a mosoly mellett jó nagyokat nyújtózkodik és óriásiakat pukizik. Tipikus pasi... :D
Az is igazán mókás, amikor a "pelus projekten" dolgozik. Olyan arcokat vág (koncentrál, grimaszol, csücsörít), hogy dőlünk a röhögéstől. Aztán mikor úgy isteni igazából sikerül Neki a dolog, akkor meg néha olyan meglepett arcot vág, hogy: Mi történt? Ez meg ki volt?
Múltkor az ölembe ülve pukizott egy hatalmasat, majd pedig olyan gyanakodva méregetett, mintha nem is ő lett volna, hanem én. :D
Na aztán amikor sír, a "geeee-geeee" szöveget alkalmazza hozzá a leggyakrabban. Amikor elszomorodik először úgy lebiggyeszti a száját, hogy csaknem körbe ér lefele.
Imád kint lenni, akkor óriásiakat alszik. Bent annál kevesebbet. Szeret ölben lenni, szereti, ha kézben tartva sétálunk Vele. Az ölembe annyira cuki, amikor "kisbabáskodik". Ez olyan, hogy jól belém bújik, kisbabásan tartja a kezeit és közben előveszi a legártatlanabb nézését.

Szokták mondani, hogy a felnőttek nem mosolyognak eleget. Hát szerintem ez a kisgyermekes szülőkre nem igaz! Ennyi örömöt és boldogságot, amit egy ilyen kis lény az ember életébe hoz, elképzelni sem lehet.
Persze nem mondom, hogy nem fárasztó olykor anyának lenni és nincsenek nehézségek (akartam is írni a kezdeti nehézségekről, de valahogy mindig elmaradt), de ezekkel együtt is a világ legjobb dolga anyának lenni!

Már kiskorom óta az volt az álmom, hogy főállású anya legyek, legalább 4 gyerekkel, szerető társsal.
Ez most sem változott még mindig erre vágyom, persze mellette táncolva (mert az is az életem).
Eme álom valóra válni látszik, bár a gyerekek számában még meg kell egyeznünk. Én ha muszáj lejebb engedném a számot 3-ra, de a Peti szerint a leendő lakásunkban csak 2 fér el. Na, majd meglátjuk... :)

Minden esetre azt kell mondjam, hogy jelenleg boldog vagyok.
Nagyon boldog! :)