Advent

Szeretem az adventet...
Lehetősége van az embernek megtisztítani a lelkét, összegezni a dolgait, hogy tiszta szívvel várhassa a karácsony szent ünnepét. Persze az lenne az igazi, hogy az év többi szakaszában is tudnánk befelé figyelni, elmélkedni és a szeretet függönyén át szemlélni a dolgokat, hiszen a mai rohanó világban egyre jobban "kifelé élünk" és hiányoznak az őszinte szeretetteljes kapcsolatok, az egymásra figyelés.
Vannak akik törekednek rá, hogy így legyen, de a valóság talán inkább az, hogy mégis ilyenkor száll magába kicsit a legtöbb ember, vagy van aki még ilyenkor sem.
Azért a karácsony varázsa, a mese sok ember szívében ott él és legalább ebben az időszakban szeretne egy kicsit jobb lenni.

Nekem ez a kedvenc ünnepem.
Szeptemberben a Peti megkérdezte tőlem, hogy nem vagyok-e beteg, hogy még nem kezdtem el énekelni a karácsonyi dalokat. Hát igen, van hogy már egész korán rákezdek... :D

Be kell valljam többször vagyok úgy, hogy túl nagy csodát várok a karácsonytól és utána meg csalódok, ha nem sikerül minden olyan tökéletesre, mint ahogy elképzeltem.
Sokszor az is zavart, hogy a várakozásom ellenére mégsem tudtam úgy felkészülni rá, mint szerettem volna.
Próbálom elengedni ezen elvárásaimat, mert az hiszem így fogom tudni igazán átélni a lényegét. Persze azért készülök és hát a család is nálunk fog összegyűlni, aminek nagyon örülök! :)
Szóval készülök az ünnepre kívül és belül, amennyire tudok, de igyekszem nem rágörcsölni az egészre...
Azt gondoltam, hogy a Petike mellett nem lesz időm adventi koszorút kötni. Aztán rájöttem, hogy miért is ne lenne, csak akarni kell.
Advent 1. vasárnapján készítettem hát egyet és bár a gyertyák nem éppen állnak rajta tökéletesen (ilyen gyertyabeszúró alátéttel csináltam, a jól bevált szeges módszer helyett), de mégis saját készítésű.
Petinek meg csináltam egy finom halas vacsorát és egy kuglófot is sütöttem.

A következő hétre már a lakást is kidekoráltam égősorokkal (erről nincs képem, de szerintem szép és ízléses lett).

Ma pedig egy csodálatos estét töltöttünk együtt. Ünnepi hangulatban elmentünk forralt borozni. :)
Már amikor megnyitott ez a karácsonyi borozó, akkor kiszemeltem, hogy hangulatos lenne elmennünk. Ma este hát felkerekedtünk. Csak dicsérni tudom kicsiny városunkat. Olyan szépen fel van díszítve. Ahogy a főtérhez közeledtünk csodálatos karácsonyi dallamok csapták meg a füleinket.

Megérkezve örömmel láttam, hogy többen forraltborozgatnak. Pedig már azon aggódtam, hogy talán be is zár mire odaérünk, hiszen gyerekkel együtt koránt sem olyan egyszerű elindulni, főleg, hogy ilyen sok ruhát kell ráadni (nem is tudom, ezt több gyerekkel hogy lehet megoldani).

A bor finom volt és a hangulat is szívmelengető, ünnepre hangoló. Találkoztunk kedves ismerősökkel is. Petike különösen jól érezte magát. Kicsit szabadlábra engedtem, futott is rendesen, meg el is esett, hiszen ebben a rengeteg ruhában elég nehéz mozognia. Egy kislánnyal haverkodott nagyon. Szaladt utána, meg küldte Neki a puszit. Egy nagy kutyussal is barátkozott és persze őt is elhalmozta puszikkal. Látni kellett volna azt az arcocskát, amikor kivettem a babakocsiból és letettem. Az az igazi, őszinte gyermeki csodálat ült ki az arcára, hogy hű de nagy, szép, és érdekes itt minden. Csak úgy ragyogtak a kis szemei.

Azért így egyre jobban közeledve az ünnephez elgondolkodtam a szeretteimhez fűződő viszonyaimról is. Sok embert szeretek, csak azt nem tudom, hogy jól-e. Hiszen fontos, hogy egy nyelvet beszéljünk. Mindenkinek más a jó, más teszi boldoggá. Ami engem boldoggá tesz, nem biztos, hogy az teszi boldoggá a másik embert is. Próbálom egy kicsit az Ő szemszögükből nézni a dolgot. Ezt ajánlom másoknak is, mert így sok mindent átértékel az ember és jobban meg tudja érteni a szeretteit. Megértem jobban a nagymamámat, akihez ugyan hetente megyek, de neki többre lenne szüksége. Az hiszem, ha én lennék idős én is azt szeretném, hogy törődjenek velem, hogy "rámnyissa" valaki az ajtót és megkérdezze, hogy hogy vagyok.
Úgy gondolom, hogy sokan családban is nagyon magányosak tudnak lenni. Szomorú amikor a családtagok nem tudnak megnyílni egymásnak, nehezen találják a közös hangot. Sajnos vannak akiket én is próbálok megérteni, próbálok velük kapcsolatba kerülni mégsem engedik. Csak látszólagos kapcsolatot "játszunk" (nem akarok nevesíteni, de nem a Petiről van szó), de azt szeretném, ha mélyebb lenne. Sokszor leküzdöm a magbántottságomat és újra próbálkozok, nem sok eredménnyel. Aztán egyéb téren úgy látom, hogy vannak emberek akik mondvacsinált okok miatt megsértődnek, mások meg belemagyarázzák a másik emberbe, hogy ilyen, vagy olyan, pedig nincs igazuk.

Azt hiszem bárhogyan is de törekednünk kell rá, hogy szeressük és segítsük egymást, amennyire tőlünk telik. És itt nem csak a családra, hanem úgy összességében az embertársainkra is gondolok.
Mostanában, ha emberi kapcsolatokról van szó felteszem magamnak a kérdést, hogy: Ha én az Ő helyében lennék, nekem mi esne jól? Ezáltal bizony valóban másképp látok dolgokat.

Ezen írás nem egy összefogott alkotás, mert elég fáradt vagyok már ilyen későn. Inkább csak szösszenetek az érzéseimről, gondolataimról. Remélem azért valami átjött belőlük.
SZERETET ÉS BÉKE LEGYEN VELETEK! :)